Milyen zöldséget válasszak?

Zsilinszky Pál kertészmérnök –

Sok kezdő kertbarát nem tudja eldönteni, hogy mi az, ami kis kertjébe és szűkre szabott idejébe belefér. Ehhez szeretnénk most segítséget nyújtani.

kezdjük mindjárt a nehezével!

“Nehéz” zöldségek

Először is van néhány zöldségnövény, amit a kerti munkákkal ismerkedőknek semmiképpen nem ajánlok. Azért nem, mert nagyon igényesek, nehéz megadni számukra mindent, ami a sikeres termesztéshez szükséges. Sokszor csak megfelelő talajon nevelhetők, ezért kezdetben inkább csalódást okoznának. Ezek közé tartozik a paprika, mivel rendkívül tápanyag- és vízigényes, emellett a betegségeitől és kártevőitől szinte lehetetlen megvédeni.

jelentkezz biokertész Napra

Hasonló mondható el a káposztafélékről (fejes káposzta, kelkáposzta, karalábé, karfiol, bimbóskel,  stb.) azzal a különbséggel, hogy a betegségek kevésbé okoznak gondot, sokszor elég a néhányszori levéltetű elleni permetezés. A görög- és sárgadinnye még a tapasztalt kertészkedőknek is igazi kihívás. Csak akkor foglalkozzunk velük, ha egyrészt elég helyet tudunk nyújtani számukra a talaj befutásához, másrészt egész nap nem éri árnyék őket. Tehát semmiképp NE termesszük őket a gyümölcsfák között!

Cikk ajánló: Áttelelő kelkáposzta; Hajdúsági káposzták; Káposzta őszi betakarítása; Leveles kel;

zöldségeskert

zöldségeskert a Kittenberger kertészetben, ahová minden éveben kirándulást szervezünk.

Haladunk a könnyebbek felé…

Uborka

A vállalkozó kedvűek már kezdetben is megpróbálkozhatnak az uborka termesztésével, ha tudnak öntözni és néhány peronoszpóra elleni permetezéstől sem riadnak vissza. Az F1 jelzésű, hibrid fajták, általában keseredés mentesek, de érzékenyebbek. A régebbi fajták hajlamosak keseredésre, de szinte mindenhol megteremnek (pl. Szenzáció, Kínai kígyó).

Burgonya

Hasonlóan ajánlom a burgonyát is, melynél általában a burgonyabogár jelenti a legnagyobb problémát. Bátran vásárolhatjuk a “minigumót”, mely még többet is terem a hagyományosnál, mivel mentes a termést csökkentő vírus- és gombabetegségektől.

Hagyma

A hagymafélék közül a tárolásra termesztett vöröshagyma és fokhagyma igényli a legnagyobb odafigyelést. Póréhagymát, zöldhagymát vagy metélőhagymát sokkal könnyebb sikeresen termeszteni. Nem véletlenül alakult ki a makói hagyma termesztő körzet, ahol a vályogtalaj morzsalékos, de nem cserepesedő, a napsütéses órák száma pedig itt a legnagyobb az országban.

'Mano' paradicsom

‘Mano’ paradicsom

Paradicsom

Ma már nincs olyan kiskert ahonnan hiányozna! A paradicsomnál fontos odafigyelnünk arra, hogy olyan helyre kerüljön, ahol az előző években még nem termesztették. Ebben az esetben a paradicsomvész és egyéb betegségek valószínűleg permetezés nélkül is csak ősszel ütik fel a fejüket. Fokozottan ügyeljünk a szellős növényállományra, és mindig csak a talajt öntözzük, de a növényre ne csapjuk fel róla a vizet, mert így megfertőzhetik a kórokozó gombák.

Cikk ajánlat: Paradicsomtermesztés házikertben

Retek

Permetezés nélkül a retek általában “kukacos” lesz, nem rendszeresen öntözve, vagy későn vetve pedig pudvás lesz. A hónapos retek gyorsan fejlődik, gumója már a vetés után egy hónappal fogyasztható. Hosszúnappalos növény, nyár elején, miután kifejlesztette gumóját hamarosan magszárba szökken.

zöldbab

Kevésbé igényes zöldségek

A borsó, a zöldbab, a csemegekukorica, a spenót, a sóska, a cékla, a saláta és a tökfélék (Nyári tök; Luffatök; Sütőtök; Sütőtök nevelése kiskertben; Patisszon; Cukkini;) kevésbé igényesek, ezek nyújthatják kezdetben a legnagyobb sikerélményt. Közülük csak a zöldbabra és a kukoricára térünk ki.
A zöldbab fajtaválasztéka nagyon megcsappant a kiskereskedelemben, mivel eltűntek az igazán házikerti fajták, pl. jól bevált sárgahüvelyű kedvencem, a Budai piaci sem kapható már évek óta, ellenben szinte mindenhol kaphatók a nagyüzemi termesztésre nemesített fajták. Ezekkel az a gond, hogy egyszerre érnek és nem lehet róluk sokszor szedni (pl. Maxidor). Finom, régi és kapható (!) – sárga hüvelyű karósbab fajta a Juliska, melynek egyetlen hátránya, hogy rendszeresen kell szedni, mert szálkásodik.

A csemege kukoricafajták közül hagyományos, és szuperédes típusokkal találkozhatunk. Az előbbiek közül az Aranymazsola a legismertebb, melynél nemcsak nevében, hanem ténylegesen is sokkal édesebbek az újabb amerikai szuperédes típusok. Ezek azonban csak májusban vethetők és jóval igényesebbek.

konyhakert

Az öntözésről

Végül még egy nagyon fontos tényre szeretnénk felhívni a figyelmet. A zöldségfélék eléggé vízigényesek. Ez azt jelenti, hogy ha nem tudunk legalább a kritikus időkben, tehát pl. palántázás után, vagy a legnagyobb nyári aszály idején öntözni, akkor semmiképpen ne vállalkozzunk termesztésükre. Ültessünk inkább köszmétét, szőlőt, barack- vagy meggyfát.

Cikk ajánló: Öntözési tippek; Esőztető öntözés házilag; Kert védelme kánikulában;

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa

Bactofil por