Fák, cserjék kiskertbe

Megtudhatjuk, hová ültethetünk, hogyan díszíthetünk, és hogyan alakíthatjuk a teret kiskertünkben.

ecetfa

Ecetfa

Már most gondolkodjunk, tervezzünk, készítsük elő a talajt.
Ha el akarjuk kerülni a vitákat, általában a kifejlett fa koronaátmérőjének a fele az a távolság, amelyre a telekhatártól ültethetünk. A kis koronájú fáknak 3-4 méter távolságra van szükségük. Szomszédunk követelheti a telkünkről átnyúló ágak eltávolítását. Már a tervezésnél gondoljunk erre. Ha a gyümölcs netán kipottyan az utcára, akkor is a tulajdonost illeti meg, de ha valaki az el nem takarított gyümölcsön megcsúszik, és balesetet szenved, annak is a fa tulajdonos a felelőse.

Tudjuk, hogy mit akarunk!

Ha a házat nem akarjuk fával leárnyékolni, eltakarni, akkor ültessünk bokrokat. A cserjéknek sokféle szerepe lehet: csoportosan ültetve jellegzetessé varázsolják kertünket. De gondolhatunk térelválasztásra, kertünk tagolására is. Becsempészhetünk egy-egy színes levelű fajt is, de vigyázzunk, mert feltűnő színével nem hagyja érvényesülni kertünk teljes szépségét.

terméses tiszafa

Terméses tiszafa

A tűlevelűekről elmondhatjuk, hogy kevésbé valók kiskertbe, mert túlságosan leárnyékolják a területet, és metszéssel sem ifjíthatók. A sok mindent kibíró tiszafa (Taxus baccata) kivétel. Viszont, főleg ha kisgyerek, állat van a háznál, szem előtt kell tartanunk, hogy mérgező. Az évelőágyások hálás kísérője lehet a boróka (Juniperus), a törpefenyő (Pinus mugo). Link ajánlat: Fenyőfélék

Sövénytelepítés

A frissen vásárolt, nyalábba kötözött növényeket bontsuk ki és szedjük szét. Ezzel levegőhöz jutnak, megakadályozzuk a rothadást. A gyökereket takarjuk szénával, szalmával. Tárolásra a nyitott, rágcsálómentes helyek alkalmasak. Ne hagyjuk a növényeket kiszáradni, tartsuk őket mindig kicsit nedvesen. Az edényben érkezett növényeket védett sarokban tárolhatjuk. Más tennivaló nincs velük. Még öntözést sem igényelnek. A megeredés sikere a talaj előkészítésétől függ. Szeptember a talaj előkészítés ideje. Ássunk 1 méter széles árkot úgy, hogy a legfelső 25 cm-es réteget elkülönítjük. A maradék földet lapátoljuk deszkára, forgassuk át ásóvillával, és minden méterre számoljunk egy vödörnyi kerti komposztot, amit beforgatunk a földbe. Ezt ássuk be, majd töltsük vissza a felső talajréteget, amit előzőleg szintén egy vödör komposzttal összekevertünk.

nyírt sövény

Nyírt sövény

Itt olvashat részletesebben a sövénygondozásról: Sövény gondozása

Ajánlat

Ajánlott növények örökzöldek közül a buxus, a májusban virágzó, díszítő termésű magyal (Ilex aquifolium), lomblevelűek közül az ehető termésű húsos som ((Cornus mas – nyírott sövénynek is), ezüstös homoktövis (Hippophae rhamnoides), a csak díszítő termésű, márciusban pompásan virágzó díszbirs (Chaenomeles japonica), galagonya (Crataegus), a májusban virágzó gyöngyvirágcserje (Deutzia ), a júniusban virágzó rózsalonc (Weigela), a júniusban, júliusban virágzó fagyal ((Ligustrum – nyírott sövénynek is). A júniusban virágzó korai nyári orgona (Buddleia davidii) különösen falak mentén mutatós. Az ágak áthajlanak a falon. Hogy csak néhányat említsünk.

További sövényajánlat: Sövények

A gyakran kis termetű csüngő ágú díszfák, más néven szomorú fák, a lombhullató díszfák egy különleges csoportja, itt olvashat róla részletesebben: Csüngő ágú lombhullató díszfák

termő galagonya

Termő galagonya

10 méter alatti fák ajánlata: Japán juhar (Acer palmatum), közönséges mandula (Amygdalus communis), japán cseresznye (Cerasus serrulata),  galagonya (Crataegus sp.), gledicsia (Gleditsia triacanthos), bugás csörgőfa (Koelreuteria paniculata), aranyeső (Laburnum sp.), liliomfa (Magnolia sp.), perzsa varázsfa (Parrotia persica –Parrotia persica ‘Golden Belltower’), őszibarack (Persica vulgaris), cseresznyeszilva (Prunus cerasifera – Prunus cerasifera ‘Cripoizam’ ), ecetfa (Rhus typhina), lisztes berkenye (Srobus aria), barkócafa (Sorbus torminalis). Csüngő ágú lombhullató díszfák; Díszalma. További fákra vonatkozó információról itt olvashat: Fák a kertben

japánjuhar konténerben

Japánjuhar konténerben

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Jelentkezz Virágkötő Tanfolyamra!