Ecetfa

Miután a népnyelv, vagy a köznyelv az ecetfát és a bálványfát egymás szinonimájaként emlegeti, sok kavarodás adódik főképpen szegény ecetfa kontójára. Sokan egy fajnak tekintik őket, és félnek ecetfát ültetni kertjükbe, holott az ecetfa a bálványfánál sokkal “barátságosabb” növény.

Bálványfa vagy ecetfa

Az  ecetfát  (Rhus typhina) gyakran összekeverik a bálványfával (Ailanthus altissima), amely gyomfa, a hazai fajok rovására szaporodó özönfa. Valóban távoli rokonai egymásnak. De ez valóban igen távoli rokonság. A bálványfa a bálványfafélék családjába tartozik, az ecetfa pedig a szömörcefélék közé tartozik.    Az edenkert.eu találóan így teszi szemléletessé az összehasonlítást: olyan, mintha a macskát és a kutyát kevernénk össze egymással, holott egyetlen közös vonásuk, hogy mindketten ragadozók.

Egyik szembetűnő különbség kettejük között, hogy míg a bálványfa akár 27 méter magasra is nőhet, az ecetfa maximálisan 10 méter magas, cserje vagy többtörzses kis fa. Az ecetfa jellegzetes terméséből savanykás italt készítettek az indiánok. Így kaphatta nevét, míg a bálványfát azért emlegetik ecetfaként, mert fiatal leveleinek és fiatal hajtásainak “összehúzó” illata az ecetre emlékeztet.

Az ecetfa bemutatása

Az Észak-Amerika észak-keleti vidékein, a sziklás hegyoldalak száraz lejtőin honos az ecetfa. Kétlaki növény. Sarjadzással terjed. De kevésbé agresszívan, mint a bálványfa. Páratlanul szárnyalt levelei ősszel vörösre színeződnek.Virágai kora nyáron nyílnak. A termős virágok a porzósok előtt kb. egy héttel jelennek meg. Az ötszirmú virágokat fellevél védi. A szirmok fehéresek vagy sárgászöldek, szőrösek. Az ágvégeken kb. harmadával hosszabb porzós virágok lazább, a termősök tömött, szőrös, dekoratív bugavirágzatot alkotnak. A nyár közepére kifejlődő és tél végéig díszítő sötétvörös, szőrös terméscsomók lencse méretű csonthéjas termésekből állnak. A magvakat a madarak terjesztik. Sokan attól félnek, hogy termése mérgező, ami tévhit.

Az ecetfa, mint ősi indián gyógynövény

Termését 10 – 30 percre forró vagy hideg vízbe áztatva frissítő, indián módra készült limonádét készíthetünk. Csak néhány példa, hogy a termést mire használták az indiánok: Termését az indiánok a termés teáját toroköblögetésre és köhögéscsillapításra használták. A gyümölcs áztatott italát étvágyjavítónak, székfogónak, a friss gyümölcsöt hánytatónak, külsőleg napégés okozta hólyagok ellen alkalmazták. Emellett virágját és gyökerét felhasználták.

Őszi ecetfa ragyogó lombkoronával

Hová ültessük az ecetfát?

Az ecetfa napos fekvésben fejlődik a legszebben, és itt a legintenzívebb az őszi lombszíneződése is. Félárnyékban is megél, de koronája lazább lehet, és a lombszíneződés kevésbé látványos.

Talaj tekintetében nem különösebben válogatós. Meszes, homokos, köves vagy gyengébb minőségű talajokon is megél, amennyiben azok megfelelő vízelvezetésűek. A tartósan vizenyős, levegőtlen talajt nem kedveli.

Jól tűri a városi környezetet, és begyökeresedés után a szárazabb időszakokat is átvészeli. Friss ültetés után azonban rendszeres öntözést igényel, különösen az első egy-két vegetációs időszakban. Később általában csak tartós aszály idején szükséges öntözni.

Ültetéskor nem elegendő a fa várható magasságával számolni. Az alapfaj kedvező körülmények között 5–8 méteresre is megnőhet, és gyökérsarjaival ennél jóval nagyobb területet foglalhat el. Ezért közvetlenül kerítés, burkolt felület, veteményes vagy gondosan fenntartott virágágyás mellé nem célszerű telepíteni.

Az ecetfa gondozása és metszése

Az ecetfa különösebb gondozást nem igényel. Átlagos kerti talajban rendszeres trágyázásra nincs szüksége, túlzott tápanyag-utánpótlással pedig inkább az erőteljes vegetatív növekedést segítenénk elő.

Természetes koronája önmagában is dekoratív, ezért rendszeres alakító metszést nem igényel. A sérült, elhalt, egymást keresztező vagy kedvezőtlen irányba növő ágakat lehetőleg tél végén, kora tavasszal, még a kihajtás előtt távolítsuk el.

Az idősebb, felkopaszodott példányok erőteljesebb visszavágással megfiatalíthatók, de ez megváltoztatja a növény természetes koronáját, és erős új hajtásnövekedést válthat ki.

Mire vigyázzunk? A gyökérsarjak problémája

Az ecetfa legfontosabb kertészeti hátránya az erőteljes gyökérsarjképzés. Sekélyen futó gyökereiből az anyanövénytől több méterre is új hajtások jelenhetnek meg. Ha ezeket nem távolítjuk el, idővel sűrű facsoport, akár összefüggő ecetfás állomány is kialakulhat.

A gyökerek mechanikai sérülése, például ásás, kapálás vagy más talajmunka következtében, fokozhatja a sarjképződést. Ezért az ecetfa környezetében lehetőleg kerüljük a mély talajbolygatást.

A nem kívánt sarjakat rendszeresen, még fiatal állapotukban távolítsuk el. A puszta visszavágás gyakran nem elegendő, mert a gyökérzetből újabb hajtások fejlődhetnek. Amennyiben lehetséges, a sarjat a gyökérhez való csatlakozásánál távolítsuk el, minél kisebb gyökérsérüléssel.

A sarjképződés ugyanakkor a növény szaporítását is megkönnyíti. A saját gyökerű példányok megfelelő gyökérzettel rendelkező sarjai tavasszal leválaszthatók és átültethetők.

Különleges kertészeti változatok

Szeldelt levelű ecetfa – Rhus typhina ‘Dissecta’

A szeldelt levelű ecetfa az alapfaj egyik legdekoratívabb változata. Nagy, összetett leveleinek levélkéi mélyen szeldeltek, ezért a lomb finom, csipkeszerű, szinte páfrányokra emlékeztető megjelenésű.

Szabadon fejlődve széles, festői koronát nevel. Általában 3–5 méter magasra nő, de kedvező körülmények között ennél nagyobb is lehet. Koronája és a gyökérsarjakból fejlődő növénycsoport akár 6 méter szélességet is elérhet vagy meghaladhat.

Ősszel zöld lombja fokozatosan aranysárgára, narancssárgára és élénkvörösre színeződik. A termős példányokon megjelenő, felálló, sötétvörös termésbugák a lombhullás után is sokáig díszítenek.

Fontos tudni, hogy a ‘Dissecta’ nem visszafogott növekedésű törpefajta. Kifejezetten erőteljesen sarjadzik, ezért elsősorban nagyobb kertekbe, parkokba vagy olyan területekre ajánlható, ahol terjedése nem jelent problémát.

szelelt levelű ecetfa

TIGER EYES – Rhus typhina ‘Bailtiger’

A TIGER EYES az ecetfa kompaktabb növekedésű, feltűnően színes lombú kertészeti fajtája. Finoman szeldelt levelei kihajtáskor zöldessárgák, később élénk aranysárgává válnak, ősszel pedig ragyogó narancsos és vörös árnyalatokat öltenek.

Általában 1,8–2,4 méter magas és hasonló szélességű, lekerekített bokrot nevel. Lassabban terjed, és rendszerint jóval kevesebb gyökérsarjat fejleszt, mint az alapfaj vagy a ‘Dissecta’.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem sarjadzik. A tövétől távolabb is megjelenhetnek új hajtások, ezért a terjedését ennél a fajtánál is ellenőrizni kell.

Kisebb mérete miatt szoliterként, cserjecsoportokban vagy akár nagyobb dézsában is nevelhető. Dézsás tartásnál gondoskodni kell a megfelelő vízelvezetésről, a rendszeresebb öntözésről és a gyökérzet téli védelméről.

Érdemes ecetfát ültetni?

Az ecetfa kevésbé igényes termőhelyeken is látványos díszfa lehet, de ültetését alaposan meg kell fontolni. Ahol elegendő hely áll rendelkezésre, és gyökérsarjainak terjedése ellenőrizhető, ott különleges koronájával és ragyogó őszi lombszínével a kert egyik legszebb növényévé válhat.

Kisebb kertekbe inkább a visszafogottabb növekedésű TIGER EYES fajtát érdemes választani, de teljesen sarjmentes megoldást ettől sem várhatunk.

 

 

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás