Hagymások ültetese 2.

Most tervezzenek és ültessenek hagymásokat azok, akik szeretnének tavasszal a virágaikban gyönyörködni. Az első hűvös időszak a hagymák gyökeresedésének nyitánya. Mindenek előtt gondoljuk ki, hogy mit és hová szeretnénk ültetni.

Hagymások ültetése

nárciszok

Nárciszok, tömeges kiültetésben.

Hagymásokat szegélynek, évelők közé

A hagymások tavaszi virágaival egészítsük ki kertünk, ágyásaink színvarázsát. A meglévő növények, évelők magasságát vegyük figyelembe. A liliomok között, körül, jól mutatnak a hagymák (például Allium giganteum), a bokrok előtt, a kert elülső felében válasszunk alacsony növésű sáfrányokat vagy hóvirágot. Az ágyásokat, kiültetéseket szegélyezzük tulipánokkal vagy nárciszokkal. Ne feledjük, hogy a hamar elnyíló virágú hagymásokat jól takarják a a tavaszi virágzású bokrok és évelők. Ne mixeljünk túl sok színt, mert könnyen az összevisszaság látszatát kelthetjük.

Hagymásokat természetesen

Ügyesen ültetve a hagymások a természetes táj szépségét mutathatják. Gondoljunk csak a séta közben előbukkanó, a fák árnyékában húzódó, vagy sziklás lejtőn virító virágmezőkre. Ha fák árnyékába ültetünk, árnyéktűrő fajtákat válasszunk, mint a fehér vagy kék virágú, télálló gyöngyike, amely a könnyű, homokos talajokat kedveli. Vagy válasszunk félárnyékot kedvelő jácintokat, gyöngyvirágot. Füves területeken jól mutat a hóvirág, sáfrányok, apró termetükkel jól illenek a gyepbe. Persze csak oda kerüljenek, ahol nem fogunk füvet nyírni.

Hagymásokat ágyásba

Kísérletezzünk az ágyások alakjával, a színharmóniával. Ültessünk annyi növényt együvé, amennyit csak lehet, hiszen tavaszra mindenki virágtömeget szeretne. Egyesek szeretik a könnyed, pasztellszíneket, mások kitartanak a hagyományos fehér-piros, kék-piros variációknál. A színeket előre nézzük össze, hogy kiválaszthassuk a legmegfelelőbb “ötvözetet”. Az ágyás alakja, a színkombinációk megválasztása mellett válasszunk olyan fajtakombinációkat, hogy ágyásunk egész tavasszal virágozzék.

Cikk ajánlat: Réteges hagymaültetés

Virághagymák vásárlás, tárolás

Kemény tapintású, szimmetrikus alakú, duzzadt hagymákat vásároljunk. Ellenőrizzük a rothadás, penész jeleit. A papírszerű külső héj hiánya nem jelenti azt, hogy a hagyma sérült. A nagyméretű hagymák virágai is általában nagyobbak.

botanikai tulipánok

Botanikai tulipánok gyepben, szikla tövében.

Ha nem tudunk azonnal ültetni, vigyázzunk rá, hogy ne érje nedvesség a hagymákat, különben menthetetlenül rothadásnak indulnak. Melegben viszont kiszáradnak, és elpusztulnak. Nejlon zacskóban valószínűleg megfulladnak, ezért ültetésig tálcán vagy papírzsákban, jól szellőző, hűvös helyen tároljuk őket.

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa

vásárolj virágmagot!