Tikkasztó nyáron is virágzó gamandorok

Száraz, lejtős, köves a kert? Oda találták ki a gamandorokat, amelyek brutálisan silány, száraz körülmények között is mutatósak, júliustól szeptemberig virágoznak.

Teucrium x lucidrys hibrid gamandor

Teucrium x lucidrys hibrid gamandor ágyásszegélynek, sziklakertbe, edénybe, természetes kertbe.

A gamandor (Teucrium) nemzetségbe mintegy kétszáz faj tartozik, amelyek a nyugat-mediterrán régióktól Nyugat-Ázsiáig terjedtek el. Vannak köztük lágyszárúak, félcserjék és cserjék is. Sokuk illóolajat tartalmazó gyógynövény. A virágok levélhónalji álörvökben állnak. Az ajakos virág felső ajka csökevényes, mindössze két apró csonkot képez. Az illatos virágok igazi méhcsalogatók. A nemzetség nevét Teucer után kapta, aki Trója első királya volt. A magyar gamandor név a német gamander szóból származtatható. Teucer király a gamandorokat más növényekkel együtt gyógynövényként használta. A gamandorok illóolaja diterpénekben gazdag. A népi gyógyászatban leginkább étvágyjavító, fertőtlenítő, vizelethajtó, székfogó hatása miatt kedvelték őket. Manapság májkárosító hatásuk miatt orvosi ellenőrzés nélkül nem fogyaszthatók. Kertészetek már mintegy 300 éve termesztik. Gomba- és baktériumölő hatásuk, valamint magas antioxidáns tartalmuk miatt az élelmiszeripar tartósításra használja őket.

Sarjtelepet képző gamandor cserjék és félcserjék

Most ismerkedj meg néhány sarjtelepet képző gamandor cserjével, félcserjével, melyek gyógy- és dísznövények egyben. A félcserjék megjelenésükben kissé hasonlítanak a kakukkfűhöz. Júliustól szeptemberig virágzanak. Remek talajtakarók és szegélynövények. A 16. századi füveskönyvek előszeretettel nefelejcsként emlegetik őket. Félfás dugványozással sikerrel szaporíthatók.

Macska gamandor

A Földközi tenger mentén honos macska gamandor (T. marum) 40 cm magas, törékeny örökzöld félcserje, pink ajakos virágzattal. Száraz, napos, köves helyeken virul. Gyöktörzzsel terjed. Macskabolondító hatású, mint a macskamenta (Nepeta cataria) vagy a macskagyökér (Valeriana officinalis). Szénanátha, sőt orrpolip elleni homeopátiás orrspray alkotórésze. Teáját epehajtóként is számon tartják.

macska gamandor

Macska gamandor

Honos gamandorok

A nálunk is honos sarlós gamandor (T. chamaedrys) erdős-sztepp flóraelem. Őshonos még  a sziklagyepekben élő fürtös gamandor (T. botrys), a magasabban fekvő területeken élő, sárga virágú hegyi gamandoron (T. montanum), és a nyíres fenyéreken előforduló, szintén sárga virágú fenyérgamandor (T. scorodonia). A 16. században itáliai egyetemeken tanuló orvosok hozták haza a fénylő gamandort (Teucrium lucidum).

hegyi gamandor

Hegyi gamandor sárga virágzata

Sarlós gamandor

A honos fajok közül legismertebb a sarlós gamandor. Átellenes levelei tojásdadok, csipkés szélűek. A mályvarózsaszín párta felső ajka hiányzik. Természetes kertben jól mutat. Remek talajtakaró. Együtt ültethető gólyaorral (Geranium sp.), kakukkfűvel (Thymus sp.), szegfűfélékkel (Dianthus sp.). Különösebb törődést nem igényel. Ha tavasszal visszavágod, zömök lesz. Virágzó hajtásaiból szélhajtó, emésztésserkentő tea készülhet.

sarlós gamandor

Sarlós gamandor

Azúr cserjés gamandor

Az azúr cserjés gamandor (T. fruticans ‘Azureum’) a magasabb, mutatósabb nagytestvér. A természetes kertek slágernövénye. A kedvelt divatszínek között előkelő helyet elfoglaló színkombinációt jelentet meg ezüstös hajtásaival és kék ajakos virágüzéreivel. Gyöktörzséről terjed, de nem túl gyorsan. A többi gamandorhoz hasonlóan jól viseli a szárazságot, a sivár talajt, a meleget és a téli fagyot is, bár az erős mínuszok kárt tehetnek benne. Tűri a szennyezett levegőt. Az egyik fő előnye az igénytelensége mellett, hogy gyakorlatilag nincs kártevője vagy betegsége. Jót tesz neki, ha tél végén visszavágod a hajtásfejlődés megindulása előtt. Egészen tarra is vághatod, hogy szép, kompakt bokorrá növekedjen. Formára is nyírható, fácskává nevelhető. A gondozás szempontjából minimalista kertek dísze. Száraz lejtőkön kitűnő talajfogó. Öntözetlen városi kertekben is megállja a helyét. A természetes kertekből elmaradhatatlan. Védett helyre szoliterként, sziklakerti növényként vagy teleltetést igénylő dézsás növényként is nevelhető. Ajánlott társnövényei a rojtosvirág (Loropetalum sp); a cipruska (Santolina sp.); a kúpvirág (Rudbeckia sp.); a kasvirág (Echinacea sp.); a menyecskeszem (Coreopsis sp.).

Cikk ajánlat: Nyáron virágzó félcserjék száraz, napos helyre

cserjés gamandor

Cserjés gamandor

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Különleges paprika & paradicsom magok