Ősszel virágzó évelők

Az ősszel virágzó évelő dísznövények fontos elemei az őszi kertnek. Sokuk a nyáron kezdődő virágzásukat fejezik be ősszel, míg mások bimbói csak most kezdenek el nyílni. Íme néhány októberben is nyíló évelő:

Őszi sisakvirág

Aconitum carmichaelii Arendsii

A Közép-Kínából származó őszi sisakvirág (Aconitum carmichaelii) nagy kék, sisak alakú virágait hosszú fürtben hozza. Nemzetségének legkésőbb virágzó tagja. Már augusztusban megkezdi virágzását, és egészen októberig virít. A virágszirmok beül bíbor színűek, kívül halványabb kékek. Az Arendsii csoportba tartozó hibridek (A. carmichaelii x A. carmichaelii var. wilsonii) virágai egyöntetűen azúrkékek. A felső szirom csuklyaszerű alakja miatt kapta a sisakvirág nevet. Az egész növény mérgező! Viseljünk kesztyűt a gondozásához, mert allergiás bőrreakciót válthat ki a növény a bőrfelülettel érintkezve. Különlegességét az adja, hogy pont abban az időszakban virágzik, amikor más kék színű virágból csak keveset találhatunk a kertben. Akár 130 cm magasságra is megnő, ezért ültetéskor figyeljünk a kellő tőtávolságra is. Félárnyékos helyen, üde, humuszos talajban érzi jól magát. Másodvirágzásra késztethetjük, ha az elnyílt virágszárakat levágjuk. Nem különösebben érzékeny. Fás, ligetesen területre való. Kisgyerekes családok ne ültessék. Konyhakert közelébe se ültessük.

Őszirózsák

Aster amellus

Az őszirózsák (Aster sp.) a kertek leggyakoribb díszei ebben az időszakban. Széles faj és fajtaválasztékuk, valamint hibridjeik révén rendkívül nagy változatosságban találkozhatunk velük.

A legismertebb fajok közé tartozik a csillagőszirózsa (Aster amellus) , melynek kék, lila vagy rózsaszín virágai október elején fejezik be nyílásukat. Hazánkban száraz lejtőkön, bokorerdőkben fordul elő. Széles, bokros növekedésű, 40-70 cm magas változékony faj. Normál kerti talajt kíván. Szárazságtűrő növény, de a fajták közepes vízigényűek. A virágszegény nyárvégi időszakban kezdődő virágzása, edzettsége miatt értékes.

Őszirózsa fajok

Tarackoló kékgyökér

Ceratostigma plumbaginoides

A kékgyökér (Ceratostigma plumbaginoides) Kínából származó terjedő tövű, 20-30 cm magas, elfekvő szárú félcserje. Augusztus végétől októberig virágzik. A bronzvörös őszi lombszíne szép kontrasztot alkot virágainak enciánkék színével. Gyöktörzsével gyorsan terjed. Félárnyékos helyen is megél, de igazán napos helyen érzi jól magát. Igen hálás, hosszú életű, csekély ápolásigényű növény, rézsűkre és sírokra is telepíthetjük. Cserjék alatt is mutatós. Sziklakertekben, szegélyként kordában kell tartani! Talajtakarónak kiváló.

Őszi krizantém

Chrisanthemum Doria Pink

A krizantém (Dendranthema x grandiflorum) Magyarországon az ősz jelképévé vált. Mivel ebben az időszakban talán a legszebben díszítő virágunk, így nem meglepő, hogy Halottak Napján a legtöbb sírra is ez a növény kerül. E miatt temetővirágnak is nevezik, érdemtelenül, hiszen más időpontokba is szép ajándék, vagy a kert egyik ékessége lehet.

A különféle krizantémoknak a termesztésben rendkívül sok fajtája terjedt el. Vannak köztük kimondottan vágott virágnak termeszthető, de sok a cserepes növényként tartható fajta is. A növény magassága a 20 centimétertől egészen a másfél méterig terjedhet. A virágformák változatosságát pedig csak a színek sokfélesége múlja felül. Megkülönböztetünk egyszerű, féltelt, telt, labda és pompon alakú virágzatú fajtákat. A virágok színe sárga, rózsaszín, piros, narancssárga, fehér és ezek árnyalatai lehet.
Tápdús, jó szerkezetű talajt kíván. A téli mulcsozás megvédi a kifagyástól.

Részletesen itt olvashat róla: Krizantém

Őszi napfényvirág

Helenium automnale

Az Őszi napfényvirág (Helenium autumnale) Észak-Amerikából származó, felálló szárú évelő. Augusztustól egészen október végéig találkozhatunk virágzó fajtájával. A fészekvirágzatok jellegzetes alakúak. A kög (fészkesek csöves virágainak összessége) gömb alakú, a kissé lefelé álló sugárvirágok csúcsuk felé kiszélesedők, sárga, barnássárga vagy barnásvörös színűek. A fajták virágzásidőben és magasságban is különböznek egymástól. Jó minőségű, tápanyagban gazdag, üde talajba ültessük. Egyes fajtái vágott virágként is használhatóak.

Pompás varjúháj

Sedum spectabile

A pompás varjúháj (Sedum spectabile)  30-50 cm magas, felálló, egyszerű szárú évelő növény. Levelei jellegzetes világoszöld színűek. Augusztus-szeptemberben nyíló nagyméretű, lapos bogernyőkben nyíló virágok kezdetben zöldek, majd a fajtától függően világos rózsaszínűek vagy fehérek, a ‘Carmen’ fajtánál sötétebb kármin árnyalatúak. Formás bokra nyáron is díszít. Nem hosszú életű, de sokoldalúan felhasználható, mutatós növény. Évelőágyba, sziklakertbe, kőedényekbe, ablakládákba, sírokra ültethető. Épületek vetett árnyékát is tűri. Normál kerti talajban jól fejlődik. A pangóvizet nem tűri. Tél végén a talajfelszínig vágjuk vissza. Cikk ajánlat: Nyáron és ősszel virágzó varjúhájakVarjúháj

Nyár végén, ősszel virágzó cserjék

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

vásárolj virágmagot!