A tojásgyümölcs vagy padlizsán hosszú utat tett meg, mire Európa szerte kedvelt zöldséggé vált. A növény különböző részeit használták gyógynövényként, vágyfokozóként is. Terméséit hol teljesen éretten, hol éretlenül fogyasztották, az ókorban, de még a középkorban is betegségek terjesztőjeként tekintettek rá. Manapság egyre divatosabb zöldség a konyhában és a kiskertben is.

A padlizsán elterjedése
A tojásgyümölcs elterjedési területe Észak-Kelet India és Burma vidékétől egészen észak-Thaiföld, Laosz és Vietnam területéig nyúlik. A növényt az Indo-Burma régióban vonták termesztésbe. Az ókorban már többfelé termesztették. Többek közt szanszkrit nyelvű szövegek tanúsága szerint. Nemcsak a termését fogyasztották, hanem narkotikumként a növény más részeit is. Az ayurveda gyógyászat a fehér fajtákat ajánlotta fogyasztásra diabéteszes betegek számára, gyökerének főzetével asztmát gyógyítottak. Indiából zöldségnövényként került Kínába, ahol a 16 században termését húgyúti fertőzések és emésztési problémák kezelésére ajánlották. A 18. században már japán képábrázolásokon is megjelent. Perzsiába kerüléséről nincs írásos emlék, de a középkorban sok, a fogyasztásával kapcsolatos negatív hiedelem látott napvilágot, és csak bizonyos használati utasítás, úgymint sózás, áztatás, betartása után, érett és főtt állapotban javasolták fogyasztásra. A mediterrán régiókba csak a 7-8. században került muszlim közvetítéssel.
Dél-Spanyolországban az 1100-as években már sokra becsült zöldségként tartották számon. Ekkor megkülönböztették a fehér termésű és lila szirmú egyiptomi, a lila termésű és világoszöld szirmú szíriai és sötétlia termésű és bíbor szirmú a helyi valamint a fekete termésű kordobai változatokat. A középkor embere kétes értékűnek tartotta a tojásgyümölcsöt, de minden esetre gyógyhatást tulajdonítottak neki és kulináris értékei miatt mégis kedvelték. A nagy felfedezések idején jutott el Amerikába, és Brazíliába. A reneszánsz herbalisták vágykeltőként említik. Feltételezett káros hatásai miatt Euróba északi részeibe hosszú ideig nem jutott el. A 16. század végéig kerekded, különböző lila árnyalatú és fehér terméseit ábrázolták, míg később megjelentek a hosszúkás formák, is. A terméssel szembeni ellenérzések egyik oka lehetett, hogy sokszor érett állapotban fogyasztották, amikor is keserűanyagok halmozódnak a termésben, és a magvak is kemények. Hozzánk a Balkánon keresztül a Közel-Keletről jutott el a törökök közvetítésével (erre utalnak a padlizsán, bolgár vagy törökparadicsom szinonim nevek is).
Padlizsán bemutatása
A padlizsán Solanum molengena a burgonyafélék (Solanaceae) családjába, a Solanum nemzetségébe tartozó egyéves (a trópusokon évelő) növény. Az Elefántcsontparton és Madagaszkárban termesztett. afrikai tojásgyümölcs (Solanum macrocarpon) a rokona, amelynek viszont nem csak a termése, hanem a levele is fogyasztható.
A tojásgyümölcs 40–120 cm magasra növő, cserje. Enyhén szőrözött, tojásdad leveleinek nyelén néhány tüske is előfordulhat! Folyamatosan fejlődnek forrt szirmú virágai. Öntermékeny. Termése 15–30 cm hosszú, 4–8 cm átmérőjű húsos bogyó. Színe fogyasztásra érett állapotban lila, feketéslila, fehér, zöld vagy cirmos. Teljes érésben valamennyi fajta termésének héja sárgásbarnára színeződik. Az apró magvak 3–5 évig megtartják csírázóképességüket.
Padlizsán termesztése kiskertben
Melegkedvelő növény, 22-30 oC az optimális számára. Déli fekvésű, lazább szerkezetű, mélyrétegű humuszos talajok a legmegfelelőbbek számára. A meszes talajt nem kedveli. Fényigényes, félárnyékban már nem fejlődik megfelelően. Csapadékpótló öntözést igényel. A csepegtető öntözés ideális számára. Tápanyag igénye foszfor, kálium, nitrogén mennyiségi sorrendjében – nagy. Érzékeny a magnézium- és a kalciumhiányra is. Ilyenkor a termés a bibeponti részen puhul, barnul. A virágok megjelenése után 2-3 hetente tápoldatozzuk, lombtrágyázzuk. Önmaga után, burgonyafélék után 3 évig ne ültessük. Megfontolandó a mulcsozás, ami segít távol tartani a gyomokat, nedvesen tartja a talajt.
Szabad földre a 7–8 hetes, jól fejlett palántákat legkorábban május 20. körül ültessük ki, az időpont az aktuális időjárástól függően módosulhat. a lényeg, hogy a talajhőmérséklete már elérje a 15 oC-t. A palántanevelés fontos művelete az edzés. Kiültetés előtt kb. két héttel a fiatal növényeket már fokozatosan hozzá kell szoktatni a szabadföldi körülményekhez. A palántákat túl mélyre ne ültessük. Az ültetés idejére a késő délutáni órákat és/vagy borult időt válasszunk. Tőtávolság 40-50 cm
A termés megfelelő fejlődése érdekében egy tövön maximum 6 termést hagyjunk egyszerre beérni, mert többet nem tud a növény beérlelni. Ezt úgy érjük el, hogy a főhajtáson a 2. virág felett vissza kell csípni, az oldalhajtásokon is! így járunk el.
A rövid tenyészidejű, ovális terméstípusú fajták a virágzás után 15–20 nappal szedhetők késsel vagy metszőollóval. A tojásgyümölcs húsos bogyója akkor szedhető, amikor végleges méretét már elérte, de benne a mag érése még nem kezdődött el. Ennek egyértelmű jele, hogy a mag színe még fehér. A termés héja fényes, a húsa kemény.
Padlizsán növényvédelme kiskertben
A padlizsán a burgonyafélék családjába tartozik, ezért sok ellensége közös a burgonyával, paradicsommal és paprikával. Kiskertben a legfontosabb védekezés nem a permetezéssel kezdődik, hanem a jó helyválasztással: ne kerüljön évről évre ugyanarra az ágyásba, és burgonya, paradicsom, paprika után se ültessük legalább 3 évig.
Kártevői: földibolha, burgonyabogár, levéltetű, takácsatka. Kórokozók verticilliumos és fuzáriumos hervadás, a legjobb védekezés, ha a fonnyadó hajtásvégeket, barnuló leveleket eltávolítjuk. Lássuk a részleteket!
Kártevők
| Kártevő | Tünet | Mit tegyünk? |
|---|---|---|
| Földibolha | Apró, sörétszerű lyukak a leveleken. | Fiatal palántát takarjuk rovarhálóval. |
| Burgonyabogár | Lárvák rágják, csupaszítják a levelet. | Peték, lárvák kézi leszedése. |
| Levéltetű | Sodródó levél, ragacsos mézharmat. | Erős vízsugár, csalánlé, kímélő szappanos lemosás. |
| Molytetű | Apró fehér rovarok röppennek fel. | Sárga lap, szellős állomány, levélfonák ellenőrzése. |
| Takácsatka | Fakó, pontozott levél, finom szövedék. | Egyenletes öntözés, párásítás, erős fertőzésnél levéleltávolítás. |
| Gyapottok-bagolylepke | Hernyó berág a termésbe, ürülék, rothadás. | Lyukas termést szedjük le, hernyót keressük és távolítsuk el. |
| Poloskák | Szívogatási foltok, torzult fiatal termés. | Kézi gyűjtés, sűrű gyomok kerülése. |
| Csiga | Szabálytalan rágás az alsó terméseken. | Termés ne feküdjön a talajra, esti csigagyűjtés, termésvédő háló |
Betegségek
| Betegség | Tünet | Megelőzés, teendő |
|---|---|---|
| Verticilliumos hervadás | Sárgulás, lankadás, részleges hervadás. | Vetésforgó, beteg növény eltávolítása. |
| Fuzáriumos hervadás | Hervadás, gyenge növekedés, sárguló levelek. | Egészséges palánta, jó vízelvezetés. |
| Alternáriás levélfoltosság | Barna, kerek levélfoltok, sárgulás. | Levelek ne maradjanak sokáig vizesek. |
| Lisztharmat | Fehéres, lisztes bevonat a levélen. | Szellős ültetés, túl sűrű lomb kerülése. |
| Szürkepenész | Puhuló, penészedő részek, főleg párás időben. | Szellőztetés, beteg részek eltávolítása. |
| Termésrothadás | Sebzésnél barnulás, puhulás, rothadás. | Sérült termést szedjük le, talajjal ne érintkezzen. |
Kiskertbe ajánlott padlizsán fajták
Hazai kiskertben elsősorban a rövidebb tenyészidejű, megbízhatóan termő, hűvösebb nyarakat is viszonylag jól tűrő padlizsánfajták ajánlhatók. A választásnál érdemes figyelni a tenyészidőre, a termés alakjára és arra is, hogy a fajta inkább szabadföldre vagy fólia alatti termesztésre való.
Az Alexandra középkorai, 80–90 napos tenyészidejű fajta. Erős növekedésű töveket nevel, termése sötétlila-fekete, nyújtott, karcsú csepp alakú, általában 200–300 g tömegű. Szabadföldi termesztésre is ajánlható.
A Black Beauty klasszikus, elterjedt fajta, tenyészideje általában 80–90 nap. Gyors növekedésű, nagy termőképességű, szabadföldön is termeszthető padlizsán. Bokra sűrű, zárt, viszonylag alacsony. Termése lilásfekete, nagy, húsos, friss fogyasztásra, sütésre és padlizsánkrém készítésére is alkalmas.
A fehér héjú Blanka középkorai, fehér termésű fajta, tenyészideje körülbelül 85 nap. Termése hosszúkás körte alakú, átlagosan 300–400 g tömegű. Különlegessége a világos héj, húsa fehér, íze kellemes; friss fogyasztásra és feldolgozásra is használható.
Az Angéla RZ F1 lila-fehér csíkos, ovális termésű különlegesség. Húsa fehér, íze jó, elsősorban fólia alatti termesztésre ajánlják. Napra pontos tenyészidejét a hazai forgalmazói leírások nem mindig adják meg, ezért a gyakorlatban inkább középkorai, fóliás fajtaként érdemes számolni vele.
A Kecskeméti lila hazai nemesítésű, erőteljes növekedésű fajta. Bokra 60–70 cm magas, sűrű, zárt; termése ovális-körte alakú, sötétlila héjú, legalább 250 g tömegű. A régebbi leírásokban 130–145 napos tenyészidővel is szerepel, más források viszont korai, rövidebb tenyészidejű fajtaként említik, ezért házikerti ajánlásnál inkább a koraiságát és megbízhatóságát érdemes kiemelni.
Cikk ajánlat: Miniatűr balkonpadlizsán miniatűr kertbe, balkonra
Padlizsán konyhai alkalmazása
Lajos Mari tippjei a padlizsán konyhai felhasználásáról: Különösen a nagyobb, érettebb vagy „öregecske” padlizsánnal előfordulhat, hogy húsa kesernyés, ezért bármilyen formára daraboljuk, feldolgozás előtt erősen besózzuk, hogy keserű levét kidobja (a karikákat-szeleteket „lejtősre igazított” deszkára vagy műanyag tálcára helyezett súllyal is tanácsos lenyomtatni). Ha esztétikai okokból szeretnénk megőrizni a padlizsán világos-nyers színét, a besózással egyidejűleg még citromlével is meglocsoljuk. További tanácsok itt.
A haszonagrár.hu gazdaasszonyok rovatában így ír: Semleges ízű a padlizsán húsa, ám szivacsszerű szerkezete könnyen fölveszi az ízeket. Ahogy a sütéshez használt zsiradékot is egyedülálló módon magába szívja, úgy a vele együtt sülő-fővő fűszerek (és más alapanyagok) aromáját is átveszi. Kalória- és saját zsírtartalma alacsony, rostban gazdag.
Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás






Kövess minket a Facebook-on!