Még ősszel is vethetsz, palántázhatsz a konyhakertben! De mit? Olyan növényeket, amelyek kikelnek, de csak jövőre teremnek illetve olyanokat, amelyek csak jövőre kelnek ki, és olyanokat, amelyek még az idén teremnek.
Mi az előnye az őszi vetésnek? Az, hogy a következő évben sokkal hamarabb juthatunk a terméshez, mint abban az évben tél végén, vagy tavasszal vetnénk. A rövid tenyészidejű fajtákat pedig még az idén fogyaszthatjuk.
Gyökérzöldségek
Vethetünk hónapos retket, amely augusztus végétől szeptember közepéig még vethető. A nappalok rövidülése miatt, már nem kell a felmagzástól tartani. Feltehetően a magas hőmérséklet következtében kialakuló csípős íz sem jelenik meg. Ötlet: földibolha ellen locsoljuk meg bőven csalánlével, majd szórjuk a tövéhez fahamut. A hónapos retek vízigényes. Öntözzük kisebb mennyiségekkel, gyakran.
![hónapos retek hónapos retek](https://kertlap.hu/wp-content/uploads/honapos-retek.jpg)
Ha korai répát szeretnénk, kísérletet tehetünk rövid tenyészidejű (pl. Nanti) répa vetésével is októberben, novemberben. Az elfagyás ellen takarással védekezhetünk. Ennek hátulütője lehet, hogy a takarásra szánt szalma, kukoricaszár alá pockok telepedhetnek, így a jövő évi termést ők fogják elfogyasztani.
Hagymák
Hamarosan duggatható az őszi fokhagyma is. Az őszi ültetés javasolt ideje szeptember végétől október végéig tart. A lényeg az, hogy a gerezdek még a tél beállta előtt jól begyökeresedjenek. További részletek: Fokhagyma. A makói dughagymák közül a legkisebb a Zsika (5-10 mm), míg a legnagyobb a mérető a Piklesz (21 – 26 mm). Ősszel, októberben is ki lehet ültetni ezeket a nagyobb méretű hagymákat. Általában elmondhatjuk, hogy a hagymákat előző nap beáztatva megakadályozhatjuk, hogy a hagymák duggatás után, a vízfelvétel következtében kiemelkedjék, kiforduljon a földből.
![vöröshagymák](https://kertlap.hu/wp-content/uploads/voroshagymak.jpg)
A makói hagymatermelésről az első munkamenet leírás 1888-ból származik: „ A makói hagymatermelő következő módon termeli hagymáját. A magot elveti márciusban jó tiszta kézi (ásott) munkált földbe. Ebből terem az úgynevezett dughagyma, ami szeptember elejére érik meg. Ezt tisztán válogatva december elején felteszi a szárítás végett a szobában lévő úgynevezett boglyakemence tetején lévő szárítóra és ezt jól felmunkált földbe tavasszal, mihelyt lehet a fagytól dolgozni, elduggatja egymástól körülbelül 10 centiméternyi távolságra. És ezen földet mindég tisztára kapálja a gyomtól….” Forrás: Tóth Ferenc: A makói hagyma történetéhez. A Makói Múzeum Füzetei 4. (Makó, 1969)
Levélzöldségek
Két sor hónapos retek közé pedig jöhet a saláta. Az áttelelő fejes saláta augusztus végén, szeptemberben is még vethető! Ha szeptember közepéig elvetjük, akár már áprilisban is szedhetjük a szabadföldi salátát! Az áttelelő salátát sikerrel lehet palántázással is nevelni. A palánták kiültetésére október közepén kerülhet sor, 30-35 x 25 cm-re. Szedésére a következő év májusában kerülhet sor. Az áttelelő salátafajták őszi vetésénél ügyeljünk a vízellátásra és a napos termőhelyre. Tápanyagigényük közepes. A kevés komposztot és az erjesztett csalánlevet meghálálja. Áttelelő fajta például a Téli vajfej. Feje közép-nagy, világoszöld. Próbálkozhatunk galambbegy salátával is. Palántájukat ültessük lekerülő pillangós növények után. A Pallagi nagylevelű sóska, a Mohácsi áttelelő fejes káposzta, a Matasor spenót kiválóan alkalmas átteleltetésre. Ha a spenót mellé káposztát vetünk, távol maradnak a földibolhákat. A spenótot és a sóskát inkább szórtan vessük. Jó, ha tudjuk, hogy a sóska nehezen kel.
![sóska sor sóska sor](https://kertlap.hu/wp-content/uploads/soska-sor.jpg)
Próbaképp vethetsz koriandert is. Mivel a fagyokat jól bírja, jövőre, kora tavasszal szépen fejlett növényed lesz.
Ősszel vethető növények, a haszonagrár táblázata:
Növény neve | Vetés ideje |
Kamilla | szeptember első fele |
Fejes saláta | szeptember első fele; palántázással akár október közepéig |
Madársaláta | szeptembertől november első feléig |
Fokhagyma | szeptember vége, október első fele |
Vöröshagyma | magvetéssel szeptember elejéig, duggatással októberig |
Téli sarjadékhagyma | szeptember-október |
Sóska | szeptember |
Spenót | október elejéig |
Kelkáposzta | október elejéig |
Mák | október közepéig |
Póréhagyma | magvetéssel szeptember közepéig; palánta kiültetése októberben |
![fejes saláta](https://kertlap.hu/wp-content/uploads/fejes-salata2.jpg)
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás