A permakultúra hívei olyan kertet, élőhelyet terveznek, amelynek megalkotása hosszú és komoly munka, a fenntartásához szükséges befektetett energia azonban kicsi, így egyre kisebb erőfeszítéssel, ráfordítással tartható fenn. A melléktermékeket is hasznosítani kell. Állítólag egy jól működő permakultúrás kert 120-ad annyi energiából életképes marad, mint a monokultúrás.
A permakultúra névadója
A permakultúra (permaculture) elnevezés az ausztrál Bill Mollisontól származik. Öt tekinthetjük a permakultúra atyjának. Az 1970-es években dolgozta ki a gazdálkodási mód alapelveit, gyakorlati kérdéseit. A kifejezés a “permanent” és az “agriculture” szavak hibridje; A név az állandó mezőgazdaságra, vagyis a fenntartható, évelő növényeket előtérbe helyező gazdálkodásra utal. Középpontjában a Földünkről és az emberiségről való gondoskodás, valamint a népességnövekedés hatására kialakuló problémák megoldása áll.
Az 1980-as évektől Bill Mollison tanfolyamokon adta tovább tudását és tapasztalatait az érdeklődőknek, akik kétéves gyakorlat után maguk is oktatókká, tervezőkké válhattak. Ennek köszönhetően a permakultúra világszerte elterjedt, különösen sikeressé vált az elszegényedett országokban. Ausztráliában és az Egyesült Államokban permakultúra intézetek foglalkoznak kutatásokkal, bemutató gazdaságok létesültek, és tanfolyamokat szerveznek.
A permakultúrás gazdálkodás alapelve
A kiindulás pont, hogy az intenzív gazdálkodási rendszerek rugalmatlanok, ésszerűtlenül kizsarolják a Földet, veszélyeztetik az ökoszisztémát.
A permakultúrás gazdálkodás alapelve, hogy a gazda a gazdaság minden egyes elemét – növények, állatok, épületek, táj és ember – tudatosan megtervezett közös rendszerbe kapcsolja. Előtérbe kerülnek a természetes folyamatok. Például a gyümölcsösben, zöldségesben kapirgáló tyúkok haszna, hogy összeszedik a kártevőket, a gyomok magvait, trágyájukkal javítják a talaj minőségét, ezáltal elkerülhető a kemikáliák használata. A gazdaságok önellátásra törekszenek, terményeik köre széles.
A fotó a tullni kertekben készült, ahová kirándulást szerveztünk.
Magyarországon még csak az ökofalvak kertjeiben találkozhatunk egy-egy megvalósult részletével (gyümölcsös, ártéri gazdálkodás, tanfolyamok szervezése…). 2007-ben alakult meg a Magyar Permakultúra Szövetség, amelynek tagjai segítik az érdeklődőket az eligazodásban, találkozókat és tanfolyamot szerveznek, cikkeket írnak, levelezési listát vezetnek.
Permakultúrás gazdálkodás alapjai
A permakultúra kevéssé sérült területeken létesülhet. Fel kell térképeznünk az őshonos fauna alkotóelemeit. Majd következik a tervezés és a megvalósítás.
A középpont a természetes anyagokból épül, déli-délkeleti tájolású, ideális esetben ilyen lejtésű lakóház. A házat a tűző naptól lombhullató fa és lugas védelmezi, mely utóbbi a falra futtatva télen szigetel is. Hűtést olyan kamra adhat, amely a helység keresztszellőzésénél mélyebben fekszik. Közelében facsemeték és palánták, ritka és értékes példányok, néhány szelíd háziállat kaphat helyet. Esővízgyűjtő tartályok, előkészített tűzifa, esetleg más fűtőanyag tárolható még itt.
A melegházat is érdemes a házhoz illeszteni, illetve jól szigetelni, a téli napsugarakat enyhén döntött fényvisszaverő, alufóliázott felülettel befogni. Érdekes ötlet a melegház fűtése a benne tartott állatokkal. Mollison iskolája szerint egy jól tervezett melegház 20 négyzetméterén egy négyfős család zöldségszükségletének 70%-a megterem. A melegház helykihasználásához ötletes lugasokat, felfuttatásokat alakíthatunk ki.
Permakultúrás kert, 2. zóna
A második zónában helyezhető el az öntözéses gyümölcsös, kiskert – ügyelve az évelők, felmagzó növények magas arányára -, kifelé haladva a mindennapos törődést igénylő állatok, melyek itatását a már következő szektorba tartozó tóból, víztározóból oldhatjuk meg. A kis fák tövét mulcsozhatjuk, vagy tehetünk oda nagy köveket, melyek nemcsak védenek, de éjszakára hőt is raktároznak. Ültessünk olyan növényeket, amelyek növelik a talaj tápértékét, árnyékoló zöld aljnövényzetet adnak, s esetleg hasznosak (gyógy- és fűszernövények egyes fajtái, pillangós virágzatúak, hüvelyesek). Kerítésként, választóként, szélfogóként használjunk bogyós gyümölcsöket: egrest, áfonyát, ribizlit, málnát. A metszést is csökkentsük a legszükségesebbre. A természet rendje, hogy a termés egy része elhullik, azonban az itt élő állatok máris magukban hasznosítják, komposztálják, tehát kárba nem vész.
Permakulturás kert, 3. zóna
A harmadik zónában a kevéssé gondozásigényes, metszés nélküli szórt gyümölcsösben állatok legelhetnek, és ha szükséges, ennek a sávnak egyes részeibe szántóföldi kultúra, kereskedelmi termények vethetők, silók, tárolók építhetők. Gyümölcsként itt félig vad fajták szerepelhetnek: vackor, birs (Bereczki bőtermő), vadalma, vadkörte szilva, som, bodza, mogyoró, eperfa, dió, mogyoró (török mogyoró), szelídgesztenye, vadgesztenye, mandula, bükk, tölgy és berkenye, galagonya, naspolya mely utóbbiak szintén sövényként adhatnak menedéket a területet lakó jószágoknak, fáknak az ártó hideg szelektől. Létesülhet szélmalom húzta kút is. Az ezen kívül eső erdő adja a tűzi-, épület-, és bútorfát valamint mulcsanyagot. A tisztásokon növő gyógynövények, gombák is változatossá tehetik eledeleinket, italainkat, míg a lombozat számos madárnak ad otthont.
Forrás: Bill Mollison: Permaculture – A Designers’ Manual
Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás
Kövess minket a Facebook-on!