Törökmogyoró – árnyat adó fa, ehető terméssel

A törökmogyoró szabályos koronájával, sűrű lombjával és különös terméscsomóival a nagyobb kertek mutatós fája. Megeredése után jól viseli a szárazabb időszakokat és a városi környezetet. Augusztus végétől érő mogyorója is érték, ültetésekor azonban elsősorban a kifejlett fa méretével és az első évek gondozási igényével érdemes számolni.

Nagyra növő, hosszú életű fa

A törökmogyoró (Corylus colurna) a nyírfafélék (Betulaceae) családjába tartozik. Délkelet-Európában és Délnyugat-Ázsiában honos; Magyarországon régóta ültetett park- és sorfa. Közeli rokona a közönséges mogyorónak (Corylus avellana), de annak többtörzsű, bokros megjelenésétől jól megkülönböztethető: rendszerint egyenes törzset és magas koronát nevel.

Általában 15–25 méter magasra nő, kedvező körülmények között ennél nagyobb is lehet. Fiatalon szabályos, kúpos koronája idővel kiszélesedik. Kérge szürkésbarna, az idős törzsön vastag, parafaszerű és repedezett. Széles, szíves vállú leveleinek széle kétszeresen fogazott, lombja ősszel sárgásra színeződhet. Hosszú életű fa, amely megfelelő helyen több nemzedéket is kiszolgálhat.

Barkák kora tavasszal, mogyoró ősszel

A törökmogyoró már lombfakadás előtt, rendszerint február–márciusban virágzik. Egylaki növény: ugyanazon a fán találhatók a porzós és a termős virágok. A hosszú, lecsüngő barkák feltűnőek, a termős virágokból viszont alig látszik több a rügypikkelyek közül előbújó vörös bibéknél.

Legkönnyebben a terméséről ismerhető fel. A mogyorók többesével, csomókban fejlődnek, és mélyen szeldelt, sallangos, mirigyszőrös kopáncs veszi körül őket. A kopáncs a termés külső burka; belül találjuk a kemény héjú makktermést, benne az elfogyasztható maggal. A szokatlan megjelenésű terméscsomók nyár végén és ősszel különösen feltűnőek.

Ehető termés, kemény héjjal

A törökmogyoró magja kellemes ízű, olajban gazdag, és pirítva vagy sütemények alapanyagaként is felhasználható. Feltörése több munkát kíván, mert héja rendszerint vastagabb, a magja pedig kisebb a termesztett mogyorófajtákénál.

Édesipari felhasználását szakirodalmi adatok is alátámasztják: szerb kutatók a Corylus colurna kiváló ízű magját az édesipar által keresett alapanyagként írták le. A nagyüzemi mogyorótermesztésben ugyanakkor a közönséges mogyoró (Corylus avellana) fajtái meghatározók. Az édesipari felhasználás tehát mindkét faj esetében értelmezhető.

A magról nevelt fák termőre fordulása hosszú időt igényel; a szakirodalomban körülbelül tízéves kortól említik az első terméseket. A termés mennyisége később is ingadozhat, a bőven termő éveket gyengébbek követhetik. Egy kertbe ültetett törökmogyorótól ezért nem érdemes minden évben egyforma termést várni.

Szárazságtűrése a begyökeresedés után érvényesül

Napos helyen fejlődik a legszebben, de a mérsékelt félárnyékot is elviseli. A jó vízáteresztő, megfelelő nedvességet tartó talaj kedvez neki. Meszes talajon is nevelhető, ezért nem szükséges savanyú földet biztosítani számára. A tartósan vizenyős, levegőtlen talajt kerülni kell.

A már megeredt fa jól viseli a meleget, a hideget és az időszakos szárazságot. Ez azonban nem jelent korlátlan aszálytűrést. A frissen ültetett példány gyökérzete még kis talajtérfogatból jut vízhez, ezért az első években különösen fontos az öntözés.

Ültetés és gondozás

Hová érdemes ültetni?

Tágas kertben, nagyobb gyepfelület mellett vagy parkban érvényesül igazán. Koronája idővel tíz méternél is szélesebbé válhat, ezért a helyét a felnőttkori méret alapján válasszuk ki. Járda vagy burkolt pihenő közelében a lehulló terméscsomók és a lomb összegyűjtésével is számolni kell.

A mogyorótermesztésben alanyként is használják: gyökérzetére a közönséges mogyoró kiválasztott fajtáit oltják. Ilyenkor a termést az oltott fajta adja, a törökmogyoró pedig a gyökérzetet és a törzs alsó részét biztosítja. Alanyként előnye, hogy nem jellemző rá a közönséges mogyoró erőteljes sarjképzése.