Hiába esett az eső, a növények mégis szomjaznak? Vagy napokkal az öntözés után is tocsog a föld? A talaj vízgazdálkodásától függ, mennyi víz szivárog be, mennyi marad a gyökerek közelében, és ebből mennyit tudnak felvenni a növények. A hosszabb száraz időszakok és a hirtelen lezúduló záporok idején különösen fontos megérteni ezeket a különbségeket.
Mi történik a talajba kerülő vízzel?
A talaj szemcséi és morzsái között különböző méretű hézagok, úgynevezett pórusok találhatók. Ezeket változó arányban víz és levegő tölti ki. A nagyobb, összefüggő járatokon a víz gyorsabban halad lefelé, míg a kisebb pórusokban erősebben visszatartódik.
A víz mozgását a gravitáció mellett a kapilláris hatás is befolyásolja: a nedvesség a finom pórusokban felfelé és oldalirányban is mozoghat. Egy része pedig a talajrészecskék felszínéhez kötődik.
A jó kerti talaj befogadja a csapadékot, vizet tárol, és közben elegendő levegőt is biztosít a gyökereknek. A tartósan vízzel telített földben éppen ez a levegő hiányzik.
Miért nem elég egy kiadós zápor?
Ha az eső gyorsabban érkezik, mint ahogyan a talaj be tudja fogadni, a víz összegyűlik a felszínen vagy lefolyik róla. Ez akkor is megtörténhet, amikor mélyebben még száraz a föld. A pocsolya tehát önmagában nem bizonyítja, hogy a teljes gyökérzóna átnedvesedett.
A csupasz felszínt érő esőcseppek szétverhetik a kevésbé ellenálló talajmorzsákat. A felszín eliszapolódhat, majd kiszáradva kérgesedhet, ami tovább nehezíti a beszivárgást. A tömörödött rétegek szintén akadályozzák a víz útját.
Ezért eső vagy öntözés után érdemes a felszín alá is nézni: egy kis ásóval ellenőrizhetjük, meddig nedvesedett át a talaj.
Mennyi víz használható fel a talajból?
Telített állapotban a talaj pórusait víz tölti ki. Amikor a könnyen elmozduló vízfelesleg leszivárgott, a visszamaradó vízmennyiséget a szabadföldi vízkapacitással jellemezzük.
Ezt a készletet azonban a növények nem tudják teljes egészében felhasználni. Ahogy szárad a talaj, a maradék víz egyre erősebben kötődik. A tartós hervadáspontnál visszamaradó, a növények számára már nem hozzáférhető vízkészletet holtvíznek nevezzük.
A szabadföldi vízkapacitás és a tartós hervadáspont közötti különbség a hasznosítható vízkészlet. Az öntözéssel nem szabad megvárni ennek teljes kimerülését: a növény már korábban vízhiányt szenvedhet.
Hogyan jut a víz a növénybe?
A víz felvételét a talaj és a növény közötti vízpotenciál-különbség teszi lehetővé. Ez azt fejezi ki, milyen irányban tud a víz elmozdulni az adott körülmények között. A levelek párologtatása fontos hajtóereje a gyökértől a levelek felé irányuló vízáramlásnak.
A gyökérnyomás ettől eltérő jelenség: bizonyos körülmények között a gyökérben kialakuló pozitív nyomás segíti a nedv felfelé mozgását. Nem helyes tehát a gyökerek „szívóerejének” nevezni.
A felvehető víz mennyiségét az is meghatározza, milyen mélyre és mekkora talajtérfogatba jutnak el a gyökerek. A tömör réteg ebben is akadályt jelenthet.
Homoktalaj vagy agyagtalaj: melyik tartja jobban a vizet?
| Talaj | Hogyan gazdálkodik a vízzel? |
| Homokos talaj | Általában gyorsan befogadja és átengedi a vizet, de keveset tárol. Hamarabb kiszárad, ezért gyakrabban lehet szükség öntözésre, kisebb adagokkal. |
| Vályogtalaj | Jó szerkezetben kedvezően egyesíti a vízbefogadást, a víztárolást és a levegőzést. A növények számára felvehető vízkészlete gyakran nagyobb, mint a homokos vagy az erősen agyagos talajé. |
| Agyagos talaj | Sok vizet köt meg, de egy részét a gyökerek nem tudják felvenni. Tömörödve lassan engedi át a vizet. Lassan, szükség esetén szüneteket tartva öntözzük, hogy a víz beszivároghasson. |
| A talaj szerkezete is számít. A morzsás, gyökerekkel és járatokkal átszőtt talaj vízbefogadása kedvezőbb lehet, mint az azonos szemcseösszetételű, de összetömörödött talajé. Az öntözést mindig a gyökérzóna nedvességéhez és a növény igényéhez igazítsuk. | |
A talajvíz mélysége is számít
A növények vízellátása nemcsak az esőtől és az öntözéstől függ, hanem a talajvíz mélységétől is. A csapadékvíz beszivárog a talajba, majd lefelé haladva egy vizet alig áteresztő réteg fölött összegyűlik. A földfelszínhez legközelebb eső vízzáró réteg felett elhelyezkedő, a talajszemcsék közötti hézagokat teljesen kitöltő vizet nevezzük talajvíznek. Felső határa a talajvízszint; ennek a földfelszíntől mért távolságát nevezzük talajvízmélységnek. A talajvízből a finom pórusokon keresztül felfelé is juthat nedvesség: ez a kapilláris vízemelkedés. Ha eléri a gyökérzónát, hozzájárulhat a növények vízellátásához.
A talajvíz akkor segíti a növények vízellátását, ha a belőle felfelé emelkedő nedvesség eléri a gyökérzónát. Homokban kisebb magasságra, finomabb pórusú talajban magasabbra, de lassabban jut a víz. A túl magas talajvízszint viszont levegőtlenné teheti a gyökerek környezetét.
A talajvízszint évszakonként és évek között is változik. Az eső utáni pocsolya önmagában nem bizonyít magas talajvizet: tömörödött talajréteg is akadályozhatja a beszivárgást.
Mit tehetünk ősszel a jobb vízgazdálkodásért?
Az őszi esők előtt érdemes óvni a talaj felszínét és szerkezetét. A növényi takarás vagy az elhalt növényi maradványok mérséklik az esőcseppek romboló hatását. A szervesanyag-utánpótlás és a talajélet támogatása hosszabb távon segíti a stabil morzsák és a vízvezető járatok kialakulását.
A felázott ágyást ne tapossuk, és a nedvesen kenődő (agyagos) talaj művelésével várjunk. Ezzel megelőzhetjük a tömörödést, amely később a beszivárgást és a gyökerek fejlődését is korlátozná.
Az őszi ültetések öntözését is a tényleges nedvességhez igazítsuk. A frissen ültetett növény még kis talajtérfogatból veszi fel a vizet; a nedves felszín nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyökerei körül is elegendő van belőle.
Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás
Kövess minket a Facebook-on!