Csalogasd lakásodba a tavaszt! Ennek egyik egyszerű módja, ha a kerti bokrainkról vagy kirándulásaink alkalmával metszünk ágakat.
András napkor, november 30-án gyümölcsfa ágat vidd be, tedd vízbe. Az ág a melegben karácsonyig kivirágzik. Ha az alsó részén jelentek meg a virágok, az azt mutatja, a tél eleje lesz kemény. Ha a közepén, akkor a január lesz hideg, ha az ág hegyén jelenik meg a virág, úgy a tél vége lesz fagyos, havas. Legalábbis a néphit szerint.
Borbála napján, december 4-én eleink ágat vágtak egy gyümölcsfáról, és a szobában vízbe tették. Ha a faág karácsonyig kivirágzott, az eladósorban lévő lány közeli férjhezmenetelre számíthatott.
Fák esetében válassz minél vastagabb és hosszabb virágrügyeket hordozó hajtásokból lett vesszőket, az ezeket hordozó két-három éves gallyakat és idősebb ágakat. a virágoztatásra kerülő fás részek, annál szebb, nagyobb virágok fejlesztésére képesek. Akkor a legmegfelelőbb a vastagságuk, ha a vágás helyén átmérőjük 3,5-4,0 cm, illetve kerületük 10-12 cm, a megfelelő hosszuk pedig 1-2 méter körüli. Cserjéknél megfelelőek az ennél vékonyabb és rövidebb részek is.
A metszéshez éles kést vagy metszőollót használj. Csavard be nedves újságba, és minél hamarabb tedd vízbe a levágott ágakat, különben a szállító kapillárisokba került légbuborék megszakítja a folyadékoszlopot, és a szár nem képes többé szállításra, illetve megindul a sebképződés, ami eltömi a járatokat. Mielőtt vízbe teszed, vágj le néhány cm-t az ágak végéből, és a végeket zúzd meg kalapáccsal, hogy növeld a vízfelvételi felületet.
A következő lépés, hogy eltávolítod a legalul lévő, legapróbb, satnya rügyeket, illetve a sűrűn álló rügyek egy részét, mert ezek hátrányosak a virágoztatásra. A levélrügyek eltávolítása azért is fontos, mert különben ezek bontakoznak ki a virágrügyek rovására. A virágrügyeket felismerheted, mert hosszabbak, hegyesebbek a levélrügyeknél, és többnyire csúcsi részen találhatóak.
A levágott vesszőket fürdesd meg mintegy két-három óra hosszat langyos vízben, majd állítsd őket vízzel telt edénybe, fűtött szobába. A kivirágoztatás sikerességét a tartóedény nagysága is befolyásolja. A 3-5 literes öblös üvegedények a legmegfelelőbbek. Ha csak pár ágad van, a váza is megteszi.
Amikor a virágok már nyílnak, a bimbók színesednek, cseréld ki a vizet tartósító oldattal, amelyet 1 liter vízhez adott 2 evőkanál friss citromléből, 1 evőkanál cukorból, fél kávéskanál klóros fehérítőszerből készíthetsz. Ez elpusztítja a vízben élő káros mikroszervezeteket és a gyanta, illetve sebgumi képző életfolyamatokat is gátolja, így nem indulnak rothadásnak a szárak, és nem alakulnak ki vízfelvételt gátló sebtömítő anyagok sem.
A levágott vesszők kb. két hét alatt virágoznak ki. Virágzáskor tedd az edényüket hűvös helyre, például két ablak közé, egyébként a virágok gyorsan elnyílnak.
Igen közkedvelt a tévesen aranyeső néven ismert aranycserje vagy aranyfa (Forsythia), amelynek sárga virágai lombfakadás előtt nyílnak. Virágai csak akkor kezdenek hervadni, amikor a vesszők hosszában a levelek is megjelennek. Még a vékonyabb és rövidebb fás részeiben is bőven van tartalék tápanyag. Nem csupán az aranyfa virágoztatható. Metssz le a mandula-, az őszibarack-, a cseresznye- vagy a meggyfáról néhány olyan vesszőt, amit a tavaszi metszés során egyébként is eltávolítanál. Nagyon csinos a kilombosodó szőlővesszőkből, a rügyező vadgesztenyeágakból, és esetleg örökzöldekből összeállított csokor is. Gyűjthetsz som-, nyár- vagy mogyoróvesszőket, amelyek ugyancsak gyorsan kivirágoznak, illetve kinyitják barkáikat a meleg szobában.
Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás