Saláta cikória

A cikóriáról általában a pótkávéra asszociálunk. Pedig a cikória manapság inkább mint közkedvelt levélsaláta vonult be a köztudatba. Termesztése igen egyszerű, a saláta íze pedig igen kellemes, enyhén kesernyés. Még júniusban is vethető, ültethető.

Cikória bemutatása

Vadon előforduló őse a fészkesek családjába (Asteraceae) tartozó katáng, amely meszes talajokon nálunk is gyakran előforduló gyomnövény. A gyökeréért termesztett cikória (Cichorium intybus var. sativus) az egyik nemesített változat. A növény vastag kéreggel körülvett húsos gyökeréből készül a pótkávé. A leveléért ill. hajtásáért termesztett másik változat a saláta cikória vagy régebbi nevén csirágsaláta (Cichorium intybus var. foliosum).

A cikória név egyes feltételezések szerint az olasz cuccerere szóból származik. Jelentése: aláfut. Az elnevezés a mélybe hatoló gyökerekre utal. Mások szerint a név egyiptomi eredetű. Az arab orvosok Intybus-nak nevezték, és gyógynövényként vált ismertté. A rómaiak salátaként, zöldségként fogyasztották, legalábbis így említi például Vergilius, Horáciusz, Plíniusz. Az Észak-Olaszországban és Dél-Svájcban fogyasztott mezei cikória rokona a napjainkban radicchio vagy veronai saláta néven ismert és egyre népszerűbb levélzöldségfélének.

cikória virága

A cikória 15-200 cm magas, vesszős-ágas kétéves növény. Az első évben gyökereket és levélrozettát képez, a második évben virágszárat is hoz. Több fejű, erős, hengeres-karó alakú, 1,5 méternél is mélyebbre hatoló gyökere van.  A gyökér jelentős tápanyagraktár, elsősorban szénhidrátot (inulin) raktároz. Az alsó levelek nyelesek, visszás-tojásdadok vagy lándzsásak, a felsők gyakran szíves-nyilas vállból lándzsásak. A virágzathoz tartozó fellevelek lándzsásak vagy tojásdadok. A nyelves fészkes virágok egyesével vagy többesévek állnak. A virágok világoskékek, csak a reggeli órákban nyílnak. Termése kaszat.

Érdekességek

  • Virágai egy angol népmese szerint azért olyan szép kékek, mert egy hajóra szállt és soha vissza nem tért kedvese után síró lány szemeit őrzik.
  • A növény virága hangyasav hatására világospiros színűre változik.
  • A katángkórót gyakran ültették virágórába, mert virágát meghatározott órában nyitja, és pontosan öt óra múlva becsukja. A nyitás időpontja a földrajzi szélességtől függ.
  • A növény levele borogatás formájában gyulladáscsillapító. A gyökér forrázata általános frissítő, emellett enyhén has- és vizelethajtó hatású. 28 g gyökeret adjunk 4,5 dl forró vízhez.
cikória az első évben

Cikória az első évben.

Cikória termesztése

A hajtatott cikória termesztése két részből áll. Szabadföldi gyökérnevelésből, és sötét helyen a gyökerek hajtatásából.

A cikória igénytelen növény, kártevői és kórokozói alig vannak. Hidegtűrő, de jól tűri a meleget és a hideget is. Szinte minden talajon megél, de kötött talajon kevésbé jól fejlődik. Inkább lazább, vagy vályogos talajba ültesd. Frissen szerves trágyázott talajba ne kerüljön, mert az csökkenti a gyökerek eltarthatóságát. A gyomirtó szerekre is érzékeny. Magvetés előtt talaját mélyen ásd fel, majd gereblyézd, hengerezd, sima felszínű, apró morzsás vetőágyat létrehozva. Forgass be komposztot a talajba.

Május végén, júniusban 2,5 cm mélyen vesd. Cél a gyökerek kinevelése a szezon végéig. A kikelés után a gyomlás a legfontosabb feladatunk a rendszeres öntözés mellett. 15 cm-es tőtávolságra ritkítva termesztheted. Száraz időben a vizet meghálálja. Tápanyagigénye közepes. Maximum 50 g szarulisztet is használhatsz egy négyzetméternyi ágyásfelületre. Gyökere akkor fejlődik megfelelően, ha a talaj nem túl nedves, nem túl kötött. A túl sok víz, a magas páratartalom a fejlődő levélrózsa rothadását okozhatja. A gyökereket októberben kell felszedni.

hajtatott cikória

Az ősztől tavaszig tartó hajtatásával kapott etiolált hajtáskezdeményeket (halványított levélrozetta) fogyasztjuk. Régi módszer a földdel takarás. Az Agronapló szerint a nyáron letermesztett növényeket október-november (amikor már tartósan alacsony a hőmérséklet) során kell felszedn, a levélzetet a gyökér felső részétől 2 cm-re levágni, és sorosan egymás mellé függőlegesen a hajtató edényben elhelyezni egy kevés földben, majd körülbelül 2 cm földréteggel kell borítani. A hajtatáshoz homok is használható. Ez a legrégibb hajtatási módszer: földbe ültetés és földdel takarás. Mind a földnek, mind a homoknak kellően nedvesnek kell lennie a hajtatás alatt, de közben nem locsolhatjuk, ezért ezt még az ültetés előtt kell megtenni. A Hajtatás 10-18 Co-on, sötét helyen történjen. 3-4 hét alatt fejlőnek ki a szedhető fejek. A részletek az Agronaplóban olvashatók. Így jutunk a fehérített cikóriához, amely a gazdasági értelemben vett termés. Idénye októbertől márciusig tart.

cikória hajtatás cserépben

A legegyszerűbb házikerti hajtatási módszer

Ásóvillával ásd ki a növényeket, úgy, hogy a gyökerek ne sérüljenek, és vágd le a leveleket körülbelül 25 cm-re a gyökérgallér felett, majd a gyökeret körülbelül 20 cm-re vágd vissza. Majd ültesd a gyökereket magas ültetőedénybe, ötösével, úgy hogy a gyökérnyak szabadon legyen. A földdel takarás elmarad. Jól öntözd be, és borítsd le az egészet egy másik hasonló méretű ültetőedénnyel, ezzel biztosítod a helyet a hajtásoknak és sötétséget. Az ültetőközeg lehet jó minőségű házikomposzt. Helyezd az edényeket három-négy hétre pincébe, így a fejlődnek ki a cikória hajtások. Vágd le a 10-15 cm-es hajtásokat, újra takard, és öntözd be a komposztot, majd megint takard le, újabb hajtások fognak fejlődni! A második betakarítás után dobd ki a kimerült gyökereket. A cikóriát nem muszáj takarni, ha sötét helyen tudod tartani pl. pincében.

Fajta ajánlat: ‘Ventiva’, ‘Primo’, ‘Vitessa F1’: igen korai, takarófölddel termeszthető fajták; ‘Tomiva’, ‘Sekundo’, ‘Tertio’: középkorai, takarófölddel termeszthető fajták; ‘Produktiva’, ‘Faro’, ‘Kwarto’, ‘Norvita’, ‘Progessa F1’: kései, takarófölddel termeszthető fajták

Nem hajtatott fajták termesztése házikertben

De nem csak hajtatott, etiolálható fajták vannak, hanem olyan zöld vagy bíbor levelű fajták, amelyeket nem kell takarni. Ezeknek a szívhajtását fogyasztjuk. Magvetés ideje itt is május vége-június eleje. Palántáról is nevelheted. A cikória palánták május végén, júniusban ültethetők ki 23-30 cm tőtávolságra, fajtától függően. Nevelése ugyanúgy történik, mint ahogy a gyökérnevelés részben írtuk. A föld fölött kell levágni a növényt ősszel. A későn vetett növényeket tél elejéig nevelheted hidegágyban. Szüreteléskor a fejek még kemények legyenek, mert minél tovább hagyjuk meg a növényt, annál keserűbb lesz az íze. A betakarított “termény” jól tárolhatók hűtőben, vagy függesztve fagymentes helyen. A hajtásokat párolva vagy nyersen, salátaként fogyasztják.

Fajta ajánlat: ‘Di Chioggia’,  ‘Palla Rossa Verona’, kerekded, vörös fej, fehér erezet, ; ‘Pan di Zucchero’  hosszúkás, zöld fej, fehér erezet.

levél cikória

Levél cikória, Rossa di Treviso

Cikória tápértéke és fogyasztása

Figyelem: ény hatására nagy mennyiségű keserű ízt okozó alkaloida és glükozida képződik benne, amely fogyaszthatatlanná és élvezhetetlenné teszi.

Elsősorban kedvező étrendi hatását, alacsony kalóriaértékét és a kalciumtartalmát érdemes kiemelni. Elkészítése többnyire saláta formájában történik, Nyugat-Európában igen nagyra értékelt és drága csemegének számít, újabban már nálunk is a nagy élelmiszer-kereskedelmi láncok boltjaiban és áruházaiban is megtalálható. A növény virága salátába, virágrügye savanyúságba tehető.

A hajtatott cikóriát fogyasztásra előkészíteni úgy kell, hogy a felső, esetleg sérült, vagy barna leveleket eltávolítjuk. Ha nem szeretjük a kesernyés ízt, vágjuk le a növény szár felőli végét, és szeljük ketté. Salátaként használva leveleire bontjuk. Nagyon finomak salátának édes vagy savanykás gyümölcsökkel, dióval, más leveles salátákkal, sárgarépával, zöldpaprikával és paradicsommal. A cikória süthető is! Ilyenkor a kettévágott növény torzsáját kaparjuk ki, vagy vágjuk ki ék alakban kb. 2 cm mélyen a torzsarészt, mert ebben van a legtöbb keserűanyag. Kevés oliva olajon hirtelen süssük, sózzuk, borsozzuk, kevés citromlét csepegtessünk rá. A cikória fűszerei a citromlé, a fehér bors, a curry, a kapor, a gyömbér, a szerecsendió, a pirospaprika és a petrezselyemzöld. Tálaláskor sajttal szórhatjuk. A zsenge hajtásokat elkészíthetjük sajttal, sonkával lerakva, vagy hagymával, szalonnával, olajbogyóval, füstölt hallal lerakva is.

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi japán metszőeszközök

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa