Közönséges bojtorján

A bojtorján vadon termő gyomnövényként tartjuk számon, de hasznos gyógy – és élelmi növény, és házikertben termeszthető, ha megfelelő körülményeket teremtünk számára.

Bojtorján bemutatása

A gyomként közismert közönség bojtorján (Arctium lappa) a csövesvirágú fészkesek családjába tartozik (Asteraceae). Eurázsiai, mediterrán flóraelem, tehát nálunk is gyakori utak mentén, erdőszélen, irtásokban, ligetekben. Meszes, nitrogénben gazdag talajon fejlődik.

virágzó bojtorján

Kétéves, erőteljes növekedésű növény. Elágazó karógyökérzetű, 50 cm hosszúságot is elérő, tojásdad levelekből álló tőlevélrózsái a fonákukon molyhosak. A második évben 1-2 méteres szárat fejleszt, amelynek végén bíborlila, csöves virágokból álló fészekvirágzat fejlődik. Júliustól szeptemberig virágzik. Termése szőrbóbitás, bordázott kaszat.

Bojtorján népgyógyászati felhasználása

Történeti áttekintés

A japánban Gobo néven ismert növény gyökerét fogyasztják mintegy ezer éve, amióta a japán buddhista szerzetesek közvetítésével Japánba került. A 17. századi Európában égési külsőleg sérüléseket, belsőleg tumorokat kezeltek vele. Európában a világháborúk során külsőleg sebgyógyításra használták. Külsőleg hajhullás ellen, ekcéma, pattanások és egyéb bőrhibák kezelésére, belsőleg vértisztítóként, reumás tünetek és köszvény kezelésére is régóta alkalmazza a népgyógyászat. (www.ndhealthfacts.org)

terméses bojtorján

Gyógyászati célú felhasználás

Óvatosan, papírzacskóba gyűjtött terméseiből a magvakat megfelelő porítás után rágcsálva a száj baktériumflóráját tarthatjuk karban, és enyhe fogfájás csillapítására is alkalmas. A magvak enyhe vizelethajtó hatásúak, és a népgyógyászat előszeretettel használja húgykőoldóként. Ízületi gyulladás, köszvény ellen szintén alkalmazzák, amely összefügg azzal, hogy segíti a karbamid ürítést a vizelettel. A terméstokból áztatással készült teája agyműködés serkentő hatású. Leveleit ínhúzódás és izomfájdalom ellen használják borogatásként (1 rész levél áztatása:5 rész 25% alkoholban). (www.ndhealthfacts.org)


bojtorján gyökerekGyökerek felhasználása
belsőleg (1. veseműködést segítő, 2. húgykőoldó, 3. vizelethajtó, 4. köszvény ellen, 5. epekőhajtó, 6. vércukor csökkentő, tumor ellenes hatáshoz házi felhasználása nem javasolt) (www.ndhealthfacts.org)

A fűszer- és gyógynövényeket folyamatosan szüretelheted és száríthatod. Fűszernövények szárítása. Ajánljuk a Kertlap Kertészeti Webáruházban kapható helytakarékos növényszárító hálót!

  • 1-3 g szárított gyökér főzete napi háromszori felhasználással
  • Vizes-alkoholos kivonat: 1rész szárított gyökér:1 rész 25%-os alkohol tartalmú vizes kivonószer; 2-6 ml, napi 3-szori felhasználással.
  • Tinktúraként 1:10 45%-os alkoholos kivonat 8-12 ml, napi 3-szori felhasználással.
  • Főzetként: 1 rész gyökér 20 rész víz, napi fél liter.

Gyökerek felhasználása külsőleg (1. hajhullás, 2. hajnövesztés, 3. korpásodás, 4. haj zsírosodása, 5. ekcéma, 6. sebek)

  • Forrázat: 7 dl. víz és 3 púpozott evőkanál bojtorjángyökér(hajöblítő)
  • Vizes-alkoholos kivonat: 1 púpozott evőkanál gyökeret 2 dl. tiszta szeszbe. Állni hagyjuk 1 napig. Utána leszűrjük  és 3 dl. tiszta vízzel hígítjuk. (hajszesz)

A növényből kimutatott hatóanyagok: fenolsavak (kávésav, klorogénsav, cinarin) a magvakban; fenolsavak, kvercetin, kvercitrin, és luteolin a levélben; és arktiin, luteolin és kvercetin ramnozid a gyökérben. (Journal of Pharmaceutical and Biomedical Analysis, Volume 51, Issue 2, 20 January 2010, Pages 399–404). A gyökér inulinforrásként való felhasználásához a gyökerekből való inulin kinyerés módszerére különböző kísérletek folynak. (International Journal of Food Science & Technology 05/2011; 46 (8): 1699 – 1704.)

Ajánlott link: Assessment report on Arctium lappa L., radix (2010.)

A hatályos Magyar Gyógyszerkönyvben az egyéves A. lappa, A. minus és A. tomentosum ősszel vagy tavasszal gyűjtött gyökere a hivatalos drog. A gyökereket begyűjtés után mossák, majd 10-12 cm-es részekre, ujjnyi darabokra felaprítják. Szellős helyen, lehetőleg napon szárítják. Külsőleg fejbőr regeneráló hatása igazolt, sok hajhullás gátló, korpa ellenes készítmény alkotórésze olajos vagy szeszes kivonatokban. (Bernát Jenő: Gyógy és Aromanövények)

Bojtorján felhasználása étkezési céllal

A fiatal gyökerek nyersen fogyaszthatók, az idősebb gyökereket megfőzik.  Általában a 60 cm hosszú, fiatal gyökereket gyűjtik fogyasztás céljából. A fiatal gyökerek semleges ízűek, de jól átveszik az aromákat. Tartósítás céljából a gyökereket szárítják. A gyökerek inulin tartalma miatt a fogyasztása cukorbetegeknek is javasolt. A gyökerek elkészítése a spárgáéhoz hasonló módon történik. A levelek, fiatal hajtások elkészítése a spenóthoz illetve a spárgához hasonló módon történik. A virágkocsány szivacsos belseje nyersen salátába tehető, megfőzhető. A magcsíra a babcsírához hasonló módon használható fel. (Forrás: www.pfaf.org)

A gyökér fogyasztása ritka esetben anafilaxiás sokkot válthat ki.

Bojtorján termesztése

Általában fogyasztható gyökeréért termesztik. Sikerrel humuszos, nedves, közömbös vagy meszes talajban, félárnyékban termeszthető. Kötött talajon több napfény kíván. Az őszi vetések pedig tavasszal kerülnek megfelelő fejlettségi állapotba. 30 cm sortávolságban, 15 cm tőtávolságban nevelhetők sikerrel, így hosszú, egyenes karógyökereket fejlesztenek. Virágzata jó méhlegelő. Ősszel minél később ajánlott a vetése, a megfelelő növekedéshez ugyanis hideghatás, majd 12 és fél órás nappalhossz szükséges. A csírázási esély 10-12 órás előáztatással növelhető. (Forrás: www.pfaf.org)

A termés ragadós, a magvakat több ezer vékony tűcske rögzíti a terméstokhoz, amely könnyen a szembe kerülhet komoly sérülést okozva!

bojtorján levele Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Különleges paprika & paradicsom magok