Készíts vetőcsíkot!

A vetőcsíkot kifejezetten apró magok számára találták ki, és az egyenletes vetést segíti. A konyhakert szép, katonás sorainak kialakításához ajánljuk, különösen kisebb területen történő termesztéshez. Használatával elkerülhető a ritkítás, amely roncsolhatja a palánták gyökereit, és pénzben is mérhető veszteséget okozhat.

Az apró magvakat szokás kávézaccal, nedves homokkal vagy éppen grízzel együtt vetni. De bárhogy igyekszik valaki, nem tudja a pontos tőtávolságot bemérni, hiszen, ahogy esik, úgy puffan, szól a népi mondás. Ilyenkor utómunkálatokra van szükség, ritkítani kell, és helyre kell pofozni a hibákat, ami nem csupán időrabló, fárasztó munka, hanem bizonyos fokig pazarló művelet, hiszen a palánták egy részét nemes egyszerűséggel el kell hajítani. Ennek a problémának a kiküszöbölésére találták ki egyéb megoldások mellett a vetőszalagot.

előregyártott vetőcsik

előregyártott vetőcsikok

Gyárilag előállított vetőcsíkot vehetsz is, ha kedved van jól kinyitni a pénztárcád. A készen kapható vetőszalag vagy vetőcsík esetében a magot egy biológiailag könnyen lebomló anyagra ragasztják egy előre megszabott, optimális távolságra. A kreatív kertész azonban választhat más megoldást is. Maga állíthatja elő a vetőcsíkot.

Szerencsére otthon is könnyen elkészíthető, és még pénzt is spórolhatsz vele! Itt van a lépésről lépésre útmutató a vetőszalag készítéséhez:

Vetőcsík készítése azonnal vetéshez

Tekerj le olyan hosszan WC papír csíkot, amilyenre szükséged van. Ez lehet a sor hossza, de ne legyen hosszabb 2 méternél. Helyezd sima asztallapra, óvatosan permetezd meg a papírt vízzel, úgy hogy nedves legyen, de ne tocsogjon. A víz maga lesz a ragasztóanyag. Igazítsd a papírcsík közepére a magvakat a megfelelő tőtávolságra. Az igazításhoz segítségedre lehet egy gyufaszál, csipesz. Hajtogasd hosszában össze a kész csíkot úgy, hogy az első harmadát ráhajtod a középső harmadra pl. balról, összenyomod, és ismét megnedvesíted, majd erre hajtogatod a harmadik harmadot jobbról. Ezt ismét óvatos benedvesítés kövesse. Fogd meg a két végét, így U alakban meghajlik, és máris viheted az előkészített ágyásba. De vigyázva fel is tekerheted  a WC papír rolnijára.

Vetőcsík készítése későbbi felhasználásra házilag készített ragasztóanyaggal

Egy másik lehetőség, ha később használnád a vetőszalagot, akkor a papírra ne benedvesítéssel ragaszd a magvakat, hanem előzőleg házilag készített ragasztóanyaggal. Amelyet a tőtávolságnak megfelelő helyre pöttyentesz fel és azonnal ráhelyezed a magot. Ezt követően meg kell várni, amíg a ragasztó megszárad. A ragasztó, más néven csiriz, összetétele a következő: fél dl liszt + 2 evőkanál meleg víz. Az összetevők arányát esetleg meg is kell változtatni, hogy elég sűrű, de még jól felvihető masszát kapj.

vetőcsík házilag

vetőcsík házilag

Ragasztóként használhatsz mézet is, amit óvatosan felcsöppentesz a papírra vagy igen vékony csíkban vidd fel. Ezt nem kell megszárítani, elég összehajtani a már említett módon.

A ragasztó felviteléhez használhatsz igen vékony ecsetet, gyufaszál hegyét, vagy nejlonzacskóba töltve, a zacskó sarkát kiszúrva nyomhatod ki a ragasztóanyagot.

A magvak felhelyezésében segít pl. egy tölcsér, aminek a szárát a megfelelő helyre, illetve fölé állítva, mint egy csúszdán lecsúsztathatod a magot. Ugyanígy üres ceruzatestet is használhatsz. De felviheted a magvakat nedves ecsettel is. Egy helyre maximum két mag kerüljön. A papírcsík mellé helyezett vonalzó segít a megfelelő felhelyezésben.

Ne feledd, hogy minden esetben, ha többféle vetőcsíkot használsz, fel kell tüntetni a vetőcsíkon, hogy milyen magot tettél rá.

Miután a magokat felhelyezted a ragasztópöttyökre, tekerd fel a papírcsíkokat lazán, hogy a levegő szabadon áramolhasson a rétegek között. Így megelőzheted a nedvesség felhalmozódását, ami penészesedést okozhat. Ha aggódsz, hogy a csíkok összetapadnak, helyezz vékony sütőpapírt vagy pergamenpapírt a rétegek közé. Rögzítsd szalaggal, zsineggel, hogy a feltekert csíkokat ne kelljen újra igazítanod, miközben száradnak.

A vetőcsíkokat szárítás után is feltekerheted. Ilyenkor óvatosabban kell kezelni, nehogy a magvak lepattogjanak a vetőcsíkról. Viszont szorosabban is feltekerheted a csíkot, mert nem kell a légáramlást biztosítani.

feltekert vetőcscík

Vetőcsík tárolása

A vetőcsíkokat előre elkészítheted, és megfelelően tárolva hosszú ideig megőrizheted őket! Ez különösen praktikus, ha több időd van az előkészületekre, vagy már télen szeretnéd előkészíteni a vetést. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan tárold őket biztonságosan, hogy ne sérüljenek és a magok életképesek maradjanak.

A vetőcsíkokat tárolás előtt ajánlott megszárítani. A nedvesség penészedést vagy a magok idő előtti csírázását okozhatja. Tedd a feltekert csíkokat állítva egy jól szellőző helyre, ahol gyorsan megszáradhatnak. Például helyezd őket rácsra. Száritsd egy éjszakán száraz, jól szellőző helyen.

Vagy rácson szárítsd meg a vetőcsíkot, és utána tekerd fel.

Majd tedd a száraz vetőcsík tekercseket légmentesen záródó tasakba, amit felcímkézel. Helyezz mellé egy szilikagél tasakot, hogy felszívja az esetleges nedvességet. Írd rá a címkére a magok nevét és a vetés idejét. A vetőcsík tasakokat jól záródó dobozba helyezd, vidd a dobozt száraz helyen tartott .

Hogyan használd fel a vetőcsíkot?

Húzz a kapa hegyével 1-2 cm mély barázdát. A vetőszalagot helyezd a barázdába, ha készen vásároltad, előzőleg a jellemzően három sor szalagot szét kell választani a perforáció mentén. Öntözd meg a csíkot, majd takard laza földdel, és még egyszer óvatosan öntözd meg.

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa

Bactofil por