52. hét

“Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok kendteknek!
Mulassák kendtek Krisztus Urunk születése napját
Több jóval, kevesebb búval!
Aggyon Isten országunkba bort, búzát,
Csendes békességet,
Holtunk után léleküdvösséget…”

Karácsonyi pásztorköszöntő (részlet)

Tamás napja december 21. A Magyar Néprajzi Lexikon írja: A Muravidéken valamikor régen azt hitték, hogy aki ezen a napon egyszer disznót öl, annak azután minden évben le kell vágnia valamit, mert különben Tamás öl, elpusztul valamelyik állat. Ez a nap egyben a téli napforduló is. A téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a téli napfordulóig a Nap északról délre halad, utána pedig délről észak felé kezd mozogni

A karácsony XVIII. század derekáig háromnapos ünnep volt. A Szentestén a maihoz hasonlóan Jézus születését dicsérték. December 26-án, István napja után Szent János evangélista emlékét ünnepelték meg. János napján szentelték meg a bort, a Jánosok pedig szőlőhegyi mulatságra, pinceszerre hívták meg rokonaikat, barátaikat, felköszöntőiket.

Mithras napisten újjászületését december 25-én ünnepelték a rómaiak, mely időponthoz (a vallási kultúrák egymásra hatása, vagy tudatos elgondolás eredményeképpen) 140 környékén kapcsolódott be Jézus születésének napja, melyet végül 350-ben Gyula pápa szentesített rendeletével, tehát ettől kezdve tekintjük december 25-ét a Megváltó születésnapjának.

A karácsonyfa-állítás és -díszítés jelképrendszerét a történelmi kutatások mind a mai napig nem tisztázták végérvényesen, de az biztos, hogy a hagyomány gyökerei szintén a napforduló ókori ünnepéhez köthetők. Már a kereszténység előtti kultúrákban is szerepet kaptak az örökzöld növények, a fenyőfélék, melyekből koszorúkat készítettek a gonosz szellemek ellen, melyek a hiedelmek szerint a téli napforduló idején szabadultak el. Európában protestáns családi szokásként a XVII. század elején rögzített írások tanúsítják elsőként a karácsonyfa állításának kezdetét, míg Magyarországon először 1824-ben, Brunszvik Terézia martonvásári grófnő állított karácsonyfát, és ez a szokás gyorsan elterjedt a módosabb polgárság köreiben. A szegényebb rétegek lassan vették át az új úri szokást, sok parasztcsalád csak a II. világháború után kezdett fenyőfát állítani és feldíszíteni.

A magyar folklór is őrzi a téli napfordulóról való megemlékezést számos hagyományával, melyek közül az egyik legismertebb a karácsony másnapján megtartott regölés, amivel bőséget és termékenységet kívántak a házról házra járó férfiak. A betlehemezés is karácsonyi népszokás, amivel Jézus születésének történetét mesélik el, az állatbőrökben tartott alakoskodás és kolompolás pedig a koszorúkészítéshez hasonlóan szintén az ártó szellemek elűzését célozta. Maga a karácsonyi ajándékozás még a karácsonyfa-állítás szokásánál is újabb keletű szokás, korábban karácsonykor ajándékot csak a betlehemezők és kántálók kaptak, jellemzően kevés pénzecskét és ételeket.

Láthatóan az egyik legfontosabb keresztény ünnepünk és az ősi pogány szertartások erősen keverednek napjaink karácsonyi szokásaiban, de egy dologban mindenki egyetért, mégpedig abban, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, függetlenül attól, hogy annak apropója a téli napforduló vagy Jézus születése.

Az év utolsó hetének egyik jeles napja Szent István diakónus ünnepe – melyet a liturgikus források december 26-ra tesznek –, aki a hét diakónus közül kiemelkedve vértanúhalálával az Evangélium szélesebb körű elterjedését szolgálta. Az elbeszélések Istvánt bölcs és átütő erővel érvelő szónokként ábrázolják, aki látnoki képességekkel is rendelkezik.

A római egyház a IV. század óta december 28-án tartja megemlékezését az Aprószentekről, akiket Heródes öletett meg, amikor tudomására jutott, hogy Betlehemben megszületett a Messiás.

A magyar nép nyelvén az újév fordulója számos helyen kiskarácsonyként híresült el, amikor a gyerekek apró ajándékokat – almát, diót és pogácsát – kaptak, melyet nem az angyalka, hanem az újévi csikó hozott nekik.

Végezetül az 1662-ben kiadott Lippay Kalendárium utolsó előtti 266. fejezetéből idézek:
“Végezetre, hogy télben ne henyéllen az gazda ember a miben nyárba nem foglalhattya magát az több munka miatt, azt most véghezviheti úgy mint karót vágjon, zsindelyt csinállyon, mindenféle kasokat, varsákat fonnyon, hálót kössön, vadásszon hálóval, tőrrel, puskával, az jég alatt halásszon.”

Karácsonyi növények Ausztráliában

Kívánok minden kedves Olvasónak szeretetben gazdag, Boldog Karácsonyt!

Kovács László Zoltán
kovlazol@gmail.com