Kancsóka

A húsevő növények általában végzetes csapdát jelentenek a rovarok számára. Vannak köztük olyan növények, amelyek a szükséges tápanyagokat környezetük ingereire reagálva aktívan szerzik be, de azok sem maradnak ‘éhen’, amelyeknek csak passzív eszközök állnak rendelkezésükre. Idetartoznak a kancsókák (Nepenthes sp.) is. A Fülöp szigeteken honos Nepenthes truncata veszélyeztetett faj. Eredeti populációkról Mindanaoban számoltak be, ahol 230-600 m magasságban, nyílt hegyi lejtőkön terem. Alföldi változata kevésbé mutatós, kevésbé színes. A természetben sok hibridje fordul elő.

Kancsóka, a rovarcsapda

A leggyakrabban fán lakó (epifiton) kancsókák rovarfogásra módosult leveleinek működése passzív. Az ún. csúszócsapda biztosítja a rovarok elfogását. A Nepenthes fajok esetén a csapdába ejtés sikere részben abban rejlik, hogy csúszós viaszkristályok képeznek bevonatot a csapda belső falán. A viasszal nem rendelkező fajok esetében a csapda bejárata szélesebb, a lejtő meredekebb. A kutatók megállapították, hogy a viaszos változat létezett először, majd egyes esetekben a viaszkristályok redukálódtak, végül idővel eltűntek.  A kancsóba belecsúszott rovar olyan ingert gerjeszt, amelynek hatására az emésztőnedv termelés felgyorsul. A csapda színes, csúszós peremről a kancsóba belehulló rovarok a kancsó alján, a  belső falban található mirigyek termelte emésztőnedv hatására feloldódik. Az elbontott, a növény számára felhasználható vegyületeket felszívódnak.

A rovarcsapdák a vastag, szív alakú levelekből képződnek, amelyek illata, nektár tartalma és színe vonzza a rovarokat. Ezek  alulról felfelé haladva eltérő fejlettségű állapotban találhatók a növényen. A csapda levélmódosulat, amely a következőkből áll: levélalap, kacsszerű levélnyél, amely a kapaszkodásban segíti a növényt, és egyenként rögzíti a kancsókat a környezetében lévő ágakhoz. A kancsó pedig a levél, ez maga a csapda. A nem záródó fedő vagy sisak az emésztőnedv felhígulását akadályozza meg, véd az esővíztő.

A rovarcsapdák a hajtás alsó részén kisebbek, fölül nagyméretűek fejlődnek. A legnagyobb csapdák fél méter magasak, és űrtartalmuk 4 liter. 2006-ban számolta be róla először, hogy a lyoni botanikus kertben egy csapdába ejtett egér megemésztett maradványait találták az egyik kancsóka példány csapdájában.

A kancsóka környezeti igényei

Pára és hőigényes, bár úgy tartják, hogy hőtoleranciája széles skálát ölel fel. Ha egyszer megeredt, jól tartja magát.

Tartása egyszerű. 10 cm átmérőjű, 20 cm magas edénybe való a közepes méretű növény.  Függesztett kosárban vagy cserépben lombföld, Sphagnum tőzeg, fenyőkéreg 1:1arányú keverékébe ültessük. Kézmeleg esővízzel öntözzük. Meghálálja az 1-2 ezrelékes ammónium- nitráttal végzett lombtrágyázást. A porzós, és a termős virág ritkán nyílik egyszerre, így ritkán érleli repítőszőrös magjvait.

Az éjszakai lehűlést (fagypont fölött hőmérséklet) is jól viseli. De 24-35 fok közötti hőmérséklet szükséges az optimális fejlődéséhez. Bár az alacsony páratartalmat is elviseli, a 75%-os páratartalom az ideális számára. Árnyékos helyen és szórt fényen jól tartható. De több megfigyelés is arra mutat, hogy a napos fekvést is szereti. A talaját nedvesen kell tartani. Atkák és a gyapjastetvek károsítják.

Húsevő növények teleltetése

A kancsóka szaporítása

Ivartalanul, dugványozással szaporítva faj-, fajtaazonos egyedeket kapunk. Ősszel szaporítsuk ily módon őket. A levélalapot felére visszavágva, a 3-4 leveles szárdugvány párafüggöny alatt, tőzeg-perlit keverékében 2-6 hónap alatt gyökeresedik be. A dugványok levágás az év bármely szakában történhet, de nagyobb az esély a megeredésre, ha az aktív fejlődés időszakára esik ez a művelet. Ha a kúszószárat levágjuk, a levélrozettát meghagyjuk, akkor a szárat több részre vágjuk, minden szárrészen 2-3 levelet hagyva. Ezek lesznek a dugványok. Ha csak egy növény dugványozásával kísérletezünk, a hajtáscsúcsot a felső három levéllel vágjuk le, és így megfelelő alanyhoz jutunk. A vágás ajánlott éles pengével, víz alatt végezni. Az ültető közeg lehet Sphagnum moha és perlit 1:1 arányú keveréke. A keveréket jól öntözzük be, hogy kellően nedves legyen, de NE álljon benne a víz. A dugványokat ültessük olyan mélyre, hogy legalább egy szárcsomó a hajtásrüggyel együtt a talajszint alá essen. A növényre húzzunk műanyag zacskót, és állítsuk nagyon világos, de nem napos helyre. A begyökeresedés egy hónap és egy év (!) között zajlik le. Ha a növekedés megindult, helyezzük a dugványt terráriumba, vagy részlegesen nyissuk meg a zsákot.

A kancsókák magról történő szaporítása még sokkal körülményesebb, és a kimenete is sokkal kétségesebb. Általában akkor próbálkoznak vele, ha hibrid előállítása a cél. A hibridizációra hajlamos utódnövény a legkülönfélébb szín és alakvariációkat produkálja. A kancsókák kétlaki növények, tehát kétféle, egy időben virágzó növényre van szükségünk, ha magokhoz szeretnénk jutni. A virágok jelentéktelen megjelenésűek. Egy fejlett példánynak akár 100 nővirága is fejlődik, mindegyik bőséggel terem magot. Ily módon rengeteg maghoz juthatunk. A toktermések felnyílók, ahogy a termés felnyílt a magvakat ki kell szedni, és előkészíteni a csíráztatáshoz. A magvak rosszul tárolhatók! Azonnal ültessük őket előre beöntözött Shapgnum és virágföld keverékébe. A tálcába vetett magvakat ne takarjuk. A tálcát vigyük üvegházba, verandába. Illetve tartsuk az anyanövénnyel együtt, hasonló körülmények között. Ha az éjszakák hidegek, hűvösek, talpmelegítésre van szükség. Megfelelő körülmények között a magvak csírázásához kb. 2 hónap szükséges. A palántát ötleveles állapotban ültessük külön. A palántanevelés sikeréhez sok fényre van szükség.

Forrás:

The IUCN Red List of Threatened Species

http://en.wikipedia.org/w/index.php?title=IUCN_Red_List_of_Threatened_Species&redirect=no

BAUER, U., CLEMENTE, C. J., RENNER, T. and FEDERLE, W. (2012), Form follows function: morphological diversification and alternative trapping strategies in carnivorous Nepenthes pitcher plants. Journal of Evolutionary Biology, 25: 90–102. doi: 10.1111/j.1420-9101.2011.02406.