Kaktuszok és pozsgások életmódja I.

Bakonyi József

A kaktuszok és pozsgások világszerte megtalálható növények. Nemcsak sivatagok, félsivatagok lakói. Élőhelyeik éghajlati és domborzati viszonyai rendkívül változatosak. Találkozhatunk velük magas hegységekben, fennsíkokon, tengerpartokon és esőerdőkben is.

Kaktuszok és pozsgások életmódja II.; Kaktuszok és pozsgások életmódja III.

Többségük kedvezőtlen feltételek között él, vannak helyek, ahol ők a növényvilág egyedüli képviselői. A kaktuszok Amerikát népesítik be. Afrikában, Ázsiában és Európában a kaktuszok szerepét más pozsgás növények, legfőképp kutyatejfélék családjába (Euphorbiaceae) tartozó növények veszik át. E két növénycsaládon kívül még számos más családban is vannak pozsgás növények (varjúhájfélék – Crassulaceae, meténgfélék – Apocynaceae stb.).

Érdekesség, hogy Ausztráliában élnek betelepített opuntiák, melyeket gyomnövénynek tekintenek és irtanak. A nagy tengeri felfedező utak és a kereskedelem jóvoltából számos növény pl. agavé, szinte őshonosnak számítanak Európa mediterrán államaiban.

Kaktuszok alakja és tövisei

A kaktuszok és pozsgások alakja változatos: vannak oszloposak és gömb alakúak, magányosak és sarjadók, felálló szárúak és elfekvők. A kaktuszok különleges megjelenését fokozzák a különféle tövisek, bordák és szemölcsök. A pozsgások alakja nemzetségen belül is nagy változatosságot mutathat. Leveleik lehetnek kemények és lándzsaszerűek, húsosak, ép szélűek vagy szúrósak, fűrészesek. Egyesek levélcsúcsát tekintélyes méretű tövis díszíti.

A kaktuszok tövisei az areolákból (tövises levélalap) fejlődnek. Ez a képződmény csak a kaktuszfélékre jellemző, gúla, kúp vagy szemölcs alakú lehet. (A képen ördögnyelvkaktusz (Ferocactus latispinus) areola tövisekkel.)
Az areolák összeköttetésben állnak a szállító edénynyalábokkal, a töviseken kívül a virágok és az oldalhajtások is innen fejlődnek. Az areolákat gyakran borítja finom vattaszerű, fehér vagy sárgás “szőr”. Egyes kaktuszok ezáltal még díszesebbek. A képen egy fehér “szőrrel” borított hólabda szemölcskaktusz (Mammillaria candida) látható.

A tövisek színe a fehértől a sárgán és a vörös színen át egészen a feketéig változhat. Az areolákon nagyobb középtövisek és kisebb peremtövisek találhatók. Ezek száma és elhelyezkedése sokszor fontos támpont a növények azonosításakor. A tövisek hossza a néhány millimétertől a 10 centiméteres hosszúságig terjed. Egyes opuntiákon apró horgas szőrök, úgynevezett glochidák találhatók. Ha vigyázatlanok vagyunk és megérintjük a horgas szőröket, az legalább olyan kellemetlen, mint a több centiméteres tövisek szúrása. Ha egy kaktuszt a fény felé fordítunk, jól megfigyelhetjük a tövisek változatos színeit, egyenes, kissé görbe, vagy éppenséggel kampós alakját. Kaktuszaink gondozásakor legyünk figyelmesek, mert a tövisek olykor igen fájdalmas sérüléseket okozhatnak! (A képen a horgastövisű hordókaktusz (Ferocactus wislizenii) látható.)

Kaktuszok Virágai

Sokan nem tudják, hogy a kaktuszoknak igazi virágai is lehetnek. Piacokon és virágüzletekben legtöbbször csak olyan kaktuszokkal találkozunk, amelyekbe száraz ill. művirágokat szúrtak. Az igazi, saját virágoknál nincs szebb és élethűbb. A virágok színe a fehértől, a sárgán át, a vörös és a lila színekig terjed, különböző árnyalatokban. A kis virágú fajok kárpótolnak gazdag virágzásukkal, némelyek évente többször is virágoznak. Egyes fajok virágai csak néhány órán át nyílnak, másoké heteken át virítanak. A kaktuszok virága kétivarú: porzók és bibe is megtalálhatók a virágban. A virágok (általában) nem öntermékenyülők, tehát legalább két virágzó növény szükséges, hogy csíraképes magok képződjenek. A megporzás történhet a szél, rovarok, madarak, denevérek közvetítésével. Egyes fajok virága éjszaka nyílik, ezek közé tartozik a képen látható éjkirálynőkaktusz (Selenicereus grandiflorus), melynek virágai vanília illatúak. Némely fajok terméseikkel is díszítenek, pl. a korallkaktusz (Mammillaria prolifera) termései pirosak. Egyes opuntiák termése ehető.

Selenicereus grandiflorus

Kaktuszok alkalmazkodása

A kaktuszok alakja és életritmusa messzemenően alkalmazkodott a kedvezőtlen életkörülményekhez. Speciális gyökérzetükkel képesek a csapadékot gyorsan felvenni. Gázcserenyílásaik nappal zárva vannak, ezáltal keveset párologtatnak. A gömb és alacsony oszlopforma a legkisebb párolgási felületet eredményezi. A tövisek és az egyes fajokon látható sárgásfehér, hajszerű ún. cephalium a túlzott felmelegedéstől véd. A képen látható őszapókaktuszon (Cephalocereus senilis) már kifejlődött a cephalium

A környezeti adottságok a kaktuszok színében és a tövisek típusában is megmutatkoznak. Azok a fajok, amelyek némi árnyékban is részesülnek (pl. magas növésű fűfélék között élnek), zöld színűek, töviseik gyengék és ritkák. Ilyenek a csupaszkelyhű-kaktuszok (Gymnocalyciumok). A tűző napon, forróságban élők tövisei általában nagyobbak és sűrűbben állnak, ezzel is árnyékolva és védve a növényt. A kékes-szürkészöld viaszos bevonat is véd a nagyfokú párologtatástól. Száraz időszakban a kaktuszok “takarékon” élnek, életfolyamataik lelassulnak, a testükben raktározott nedvességet használják fel. Sok növény ráncossá válik, térfogatuk csökken. Aki hobbiból kaktuszokat tart, ismernie kell növényei természetes életritmusát és ennek megfelelően kell gondoznia őket (nyugalmi időszak betartása).