Jácint hajtatás

A korán szirmot bontó hagymások télen is virágzásra serkenhetnek, ha optimális körülményeket teremtünk számunkra. Nincs felemelőbb dolog, mint a téli lakást díszítő tavaszi szirmok. most a jácint hajtatással ismerkedhetünk meg.

hajtatott jácint

Válasszunk edényt hagymásainknak. Ez lehet terrakotta láda, de ugyanúgy megfelel egy nagyobb átmérőjű cserép is. A díszes edények még inkább kihangsúlyozzák virágaink szépségét. Az új cserepet ne feledjük előáztatni, hogy a káros anyagokat kioldjuk, és vízzel telítsük őket.

Legkönnyebben azokat a növényeket hajtathatjuk, amelyek természetes körülmények között szabadban is kora tavasszal bontják virágaikat. Fiatal hagymák helyett válasszunk néhány éves, erős hagymákat, akik már megértek egyet s mást életük folyamán. Vagy vásároljunk előkezelt hagymákat, amelyeket már eleve beültetve árusítanak, kisméretű műanyag edényekben. Ezeket csak megfelelő helyre kell állítani, és rendszeresen öntözni. Virágaik kb. két hét múlva jelennek meg.

Ha nem edényes hagymákat vásárolunk, a hagymákat készítsük elő az ültetéshez. Teregessük szét, szárítsuk hűvös, jól szellőző, sötét helyen őket néhány napig. A külső burokleveleket távolítsuk el, hogy könnyebbé tegyük a hagymák fejlődését ültetés után.

A talaj megválasztása szintén alapvető. Csak jó szerkezetű, tőzeges, perlites, esetleg homokos közeget válasszunk. Egyébként a hagymák könnyen rothadásnak indulhatnak. Az ültetlőközeg, miután a növények a hagymáikból táplálkoznak, lehet kavics, zselégolyó is. A félig feltöltött edénybe azután beledugdoshatjuk a hagymákat. Persze nem mindegy, hogy milyen mélységbe kerülnek. A helyes ültetési mélység alapfeltétele a hajtatásnak. A jácint kb. 15 cm-re kerülhet. Ujjnyi helyet hagyjunk az edény pereménél az öntözővíznek. Akár egy edénybe is kerülhetnek, ha a természet egy tarka darabját akarjuk szobánkba varázsolni. Ha egy kicsit megvariáljuk az ültetési mélységet, a valamivel mélyebbre került hagymák később kezdenek virágozni, vagyis kihúzzuk egy-két héttel a virágzási időt.

A beültetett hagymákat nedves és hideg körülmények között kell tartani, ezzel utánozva a természetben kapott hideg hatást. Egyik lehetőség, hogy a cserepeket hűtőszekrény legalsó polcára tesszük. A talajt nedvesen kell tartani.

hajtatott jácint hagymák

Jácint hagyma előkezelése

A jácint, amelyet egyébként a tavaszi virágok közt tartanak számon, megfelelő alany a hajtatáshoz. A kereskedelemben kapható előkezelt jácint hagymákat kb. két hónapig kell hűvös helyen pihentetni, míg a kezeletleneket számára 11-14 hét szükséges. A hőkezelés vagy hagymapreparálás az alábbiak szerint végzik: nyári hőkezelés során a hagymát a levélképzés időszakában 10 napig 23 C°-on, majd 2 hétig 30 C°-on tartják, amit 3 hetes 25,5 C°-on való tárolás követ. Ennek hatására a hagyma a levélkezdemények után 2-3 virágzatkezdeményt indít, amelyek szalagosan összenőnek, és nagy számú virágharangot fejlesztenek.

Hajtatás jácintüvegben egyszerűen

A jácintüveg olyan edény, amelynek kiöblösödő nyakába helyezzük el a jácinthagymát. Így a hagyma nem érintkezik a vízzel, és nem indul rothadásnak. A gyökerek számára a vízzel teli alsó rész biztosít teret. A hajtatáshoz papírsüveget használhatunk, amelynek anyaga keményebb csomagolópapírból készíthető el. A süveggel letakart hagymákat 10-15 C°-on tároljuk. Amikor megjelentek az üvegen át is jól látható gyökerek, akkor melegebb helyre tehetjük az edényt. Ha a virágrügynek már a színe is átsejlik a leveleken, akkor a süveget leemeljük, a növényünket bevisszük a szobába, és az ablakba állítjuk.

Az előkezelt hagyma 1-2 hét alatt gyökeresedik be, 2-3 hét múlva virágzik. Az edény alacsonyabb hőmérsékleten tartásával a virágzást késleltethetjük. Így lehetőségünk van előre beállítani a virágbontás időpontját, amelyet akár egy ünnepi alkalomhoz igazíthatunk.

hajtatott jácintok

Jácint cserepes hajtatása

A 18 cm feletti körméretű hagymákat ültessünk 9-11 cm-es cserepekbe. Nagyobb cserepekbe hármasával, ötösével ültethetünk. A hagyma felső harmada kerüljön a talajszint fölé. Az ültetés utáni begyökereztetés, majd megnyúlás előkészítése kezdetben 13°C-os, majd 9°C-on kb. 8 hétig tart. A hajtatás 3-4 hetet vesz igénybe. Nagyon korai időpontra november közepétől 23°C-on, korai időpontra december közepén 18°C-on, később (januártól) 16-18°C-on indítjuk, majd a virágszár (tőkocsány) kiemelkedése után (hüvelykujj nagyságú, sápadt, hegyes rügy) 14-16°C-on folytatjuk. Nagyon korai virágoztatáshoz még etiolálás szükséges, később anélkül is megfelelő mértékű a megnyúlás. A meleg hatására a hajtás levelei szétnyílnak , és közülük a virágszáron elkezd kiemelkedni a virágfürt. A cserepet fényre tesszük. Ha a virágzatban a virágok színesedni kezdenek, 10-12°C-ra csökkentjük a hőmérsékletet, mert hűvösebb helyen tovább tart a virágzás. A cserepes hajtatáskor beállítható a virágzás időpontja, és hőmérséklet beállítása további játékteret biztosít a virágzás időzítéséhez.

a hagyma neve hideghatás igény a virágzási eltelt idő
jácint 11 – 14 hét 3 – 4 hét
előkezelt jácint 8 – 11 hét 3 – 4 hét

 

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa

vásárolj virágmagot!