Fokhagyma szüret

Itt a fokhagyma szezon. Június végétől kitermelheted egész éves fokhagyma szükségleted. Varázsold ki a földből, szárítsd meg, és válogasd ki a fokhagymát! 

A fokhagyma könnyen termeszthető, jól tárolható. Az ősszel duggatott fokhagyma június végétől már szedhető. A tavaszi fokhagyma pedig július közepétől. A fokhagyma akkor szedhető, amikor levelei kezdenek tönkre menni, és az alsó levelek, illetve a levelek harmada/fele már megbarnultak, elszáradtak. A felszedés idején a talaj száraz legyen.

kiásott fokhagymák

Varázsold ki a földből a fokhagymát, elmondjuk hogyan

Ásóvillával vagy ásóval áss le a fokhagyma mögött 15 cm mélyre, és óvatosan emeld ki a hagymát annyira, hogy látszódjon. Majd gyengéden takarítsd le róla a talajt. Ha a fokhagyma sértetlen, hosszan tudod tárolni. A megtapadt földet akkor sepregesd le róla, amikor már megszáradt. A fokhagymát kivétel után rögtön vidd el a napról.

Kezdetét veheti a fokhagymaszárítás

A fokhagyma szárítása a betakarítási folyamat utolsó lépése, amely lehetővé teszi a hagymák érését, valamint jellegzetes ízének és állagának kialakítását.

A fokhagymát vagy nagyon alacsony hőmérsékleten kell tárolni közvetlenül fagypont körül, vagy szobahőmérsékleten, alacsony páratartalom mellett. Az ideális szárítási feltételek:  körülbelül 15-21°C hőmérséklet és az alacsony, lehetőleg 60% alatti páratartalom. Ez a folyamat általában 2-4 hétig tart, a fokhagyma fajtájától és a környezeti feltételektől függően.

felfüggesztésre váró fokhagyma csokrok

felfüggesztésre váró fokhagyma csokrok

Ne tartsd a fokhagymát a hűtőszekrényben, mert akkor újra aktívan növekedni kezd. A fokhagymát sötét helyen, szellősen tárold, hogy bőséges levegő keringhessen körülötte. Legegyszerűbb módszer, ha a fokhagymákat 8-10-es csokorokba összekötöd, és fejjel lefelé fellógatod, árnyas, jól szellőző helyre. Erre a célra szóba jöhet a padlás, fészer.

A szárítás során rendszeresen ellenőrizd a hagymákat, hogy nincs-e rajta rothadás vagy betegség jele. Távolíts el minden sérült vagy beteg hagymát, hogy megakadályozd a kórokozók átterjedését az egészséges fejekre.

Miután a fokhagymahagymák befejezték a száradási folyamatot, levághatod a gyökereket, és levághatod az elszáradt növényi részeket körülbelül egy hüvelykkel a hagyma felett. A szárított fokhagymát továbbra is hűvös, száraz és jól szellőző helyen tárold hálóban, kosárban, de készíthetsz hagymafonatot is. A fonathoz erős zsineget használj, különben a hagyma súlya alatt leszakadhat.

Régen fokhagyma koszorús hagymaként került piacra, egy-egy koszorúra 15-20 hagymafej jutott. Jelenleg egy ágra fonják, a régebben divatos 2-3 ágra fonás helyett. A fonáshoz, koszorúba kötéshez nádkévét használtak. Elkészítése tipikus női munka volt.

fokhagyma fonatok

A fokhagymaszárítás lehetővé teszi, hogy a hagymagerezdeket papírszerű védőréteget védje, tartósítja ízüket és aromájukat, és meghosszabbítja eltarthatóságukat. A megfelelően tárolt fokhagyma több hónapig is eláll.

Válogass fokhagymát az őszi ültetéshez!

Válogasd ki a legszebb hagymákat az őszi ültetésre. Ha minden évben a legnagyobb, legszebb hagymákat választod ki, egyre szebb, egyre jobban fejlődő fokhagymád lesz, miközben a növény minden évben egyre sikeresebben alkalmazkodik a kert talajához és klímájához.

Cikk ajánlat: Duggassunk fokhagymát;

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi japán metszőeszközök

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa