A mirabolán, más néven cseresznyeszilva, régi ismerőse a magyar tájnak. Sokan gyerekkori emlékként őrzik a poros utak mentén, kertek szélén vagy elhagyott telkeken felbukkanó, apró termésű szilvafát, amely nyár elején bőségesen ontja sárga vagy piros gyümölcseit. Tájanként sokféle néven emlegetik: ónabóna, potyóka szilva, lotyó szilva vagy éppen viaszszilva. Bár gyakran afféle „vadon termő” gyümölcsként gondolunk rá, a mirabolán több egyszerű túlélőnél: hasznos alanynövény, sövénynek is alkalmas, díszváltozatai pedig a kertek látványos szereplői.

A faj eredetileg Ázsiából származik, Európában már évszázadok óta jelen van. Erőteljes növekedésű, alacsony vagy közepes termetű, bokrosodásra hajlamos fa vagy nagyobb cserje. Koronája sűrű, ágrendszere feltörő, fiatal hajtásai között gyakran tövises ágak is megjelennek. Kérge kezdetben sima, később pikkelyesen repedezetté válik. Levelei tojásdadok, finoman fűrészes szélűek, virágai pedig kora tavasszal, lombfakadás előtt vagy azzal egy időben nyílnak. A fehér vagy enyhén rózsaszínes virágok nemcsak kedves látványt adnak, hanem a korai beporzók számára is fontos táplálékforrást jelentenek.

A termés gömbölyded, többnyire 2–4 centiméter átmérőjű, színe az érés során sárgától a piroson át a bordóig változhat. Húsa lédús, íze egyszerre édes és savanykás, ezért van, aki rajong érte, más inkább csak feldolgozva kedveli. Frissen is fogyasztható, de igazán jól áll neki a lekvár, a dzsem, a befőtt vagy a pálinka. A savanykásabb gyümölcsökből pikáns mártás is készülhet, amely különösen húsételek mellé izgalmas.

A mirabolán helye a kertben

Kevés olyan gyümölcsfa van, amely ennyire alkalmazkodóképes lenne. A mirabolán szinte bárhol megél: napos fekvésben szépen terem, de félárnyékban is fejlődik. Széltűrő, szárazságtűrőbb a kényesebb gyümölcsfajoknál, és a talajjal szemben sem különösebben igényes. Éppen ezért régen gyakran ültették gyümölcsösök szélére szélfogónak vagy sövénynek. A pangó vizes, tartósan vízállásos helyeket azonban nem kedveli, ott hamar gyengülhet.

Nemcsak saját jogán érdekes növény, hanem a faiskolai termesztésben is nagy szerepet kapott. Sok csonthéjas gyümölcsfa alanyaként használják, mert erős, gyors növekedésű, jól tűri a különféle talajviszonyokat, és megbízhatóan ered. Ugyanakkor éppen változékonysága miatt nem minden esetben egyformán jó választás: a magról szaporított egyedek eltérő tulajdonságokat mutathatnak, ezért a rájuk oltott fák viselkedése sem mindig lesz azonos.

Ültetése és gondozása

A mirabolán ültetése nem bonyolult. A szabadgyökerű növényeket ültetés előtt érdemes rövid időre vízbe állítani, hogy gyökereik alaposan megszívják magukat. Az ültetőgödör legyen kellően tágas, a földet pedig érett komposzttal vagy jól beérett szerves anyaggal javíthatjuk. Az ültetés után alaposan be kell iszapolni, hogy a gyökerek körül ne maradjanak levegős üregek.

Fiatal korban gyorsan fejlődik, és jól viseli a metszést is. Ezért nemcsak szabadon növő gyümölcsfaként, hanem nyírott vagy lazább sövényként is nevelhető. Ha sövénynek ültetjük, rendszeres alakító metszéssel sűrű, jól záródó növényfalat kapunk, amely tavasszal virágzik, nyáron pedig termést is ad. Ez a kettős haszon teszi különösen szerethetővé a házikertben.

Gondozása elsősorban az első években fontos. A frissen ültetett példányokat száraz időben öntözni kell, később azonban már jóval ellenállóbbá válnak. Tápanyag-utánpótlásként évente egyszer komposzt vagy érett istállótrágya bőven elegendő. A túlzásba vitt trágyázás inkább a hajtásnövekedést fokozza, mint a termés minőségét.

Termése: egyszerű, de sokoldalú

A mirabolán termése nem feltétlenül az a „nemes gyümölcs”, amely szabályos alakjával és kifinomult zamatával versenyezni akar a modern szilvafajtákkal. Éppen ez benne a szerethető. Íze rusztikus, karakteres, zamata napsütéses helyen sokkal intenzívebb. A sötétebb pirosas-bordó termések általában zamatosabbak és lédúsabbak, a sárga változatok gyakran lágyabb húsúak.

Aki egyszerre nagyobb mennyiséghez jut, annak érdemes feldolgozni. Lekvárként kellemesen savanykás, gyümölcsszószként izgalmas, pálinkának pedig régóta becsült alapanyag. A kertben lehulló termésre viszont figyelni kell, mert gyorsan erjed, darazsakat vonzhat, és a gyepet is szennyezheti.

Mirabolánból vérszilva

A mirabolán legismertebb díszváltozata a vérszilva, amelyet főként lombszíne miatt ültetnek. Tavasszal rózsaszínes virágok borítják, majd a levelek mélybordó, lilás árnyalatban díszítenek egész szezonban. Szoliterként, utcafásításban vagy sorfaként is látványos. A szín intenzitása napos fekvésben a legszebb, árnyékban a lomb gyakran veszít élénkségéből.

A vérszilva nemcsak szép, hanem ugyanolyan igénytelenebb, jól alkalmazkodó növény, mint zöld lombú rokona. Termése több változatnál ehető, így a díszérték és a haszon itt is találkozik. Kisebb kertekbe is találhatók kompaktabb, lassabban növő fajták, míg a nagyobb termetű változatok parkokban és tágas előkertekben mutatnak igazán jól.

Miért érdemes helyet adni neki?

A mirabolán azok közé a növények közé tartozik, amelyek nem kényeskednek, mégis sokat adnak. Tavasszal korai virágzással örvendeztet meg, nyáron termést hoz, sövényként takar, díszfaként mutatós, alanyként pedig gyümölcsészeti jelentősége is van. Nem finomkodó, nem úri növény, hanem szívós, hálás és sokoldalú társ a kertben.

Ha olyan fát vagy nagyobb cserjét keresel, amely egyszerre dekoratív, hasznos és kevés gondozással is beéri, a mirabolán jó választás lehet. Megjelenése természetes, kissé vadregényes, mégis otthonosan simul bele a falusi kertek, a gyümölcsösök és a természetközeli ültetések hangulatába.

Európában 2014-ben került piacra a Crimson Pointe márkanevű P. cerasifera ‘Cripoizam’. Előállítója, a Frank Schmidt & Son Co Oregon (USA) leírása alapján oszlopos megjelenésű, keskeny fa. Lombozata lila, bronzos színezetű. Őszi lombszíne vöröses. Rózsaszínű virágrügyeiből hófehér virágok fejlődnek.

Cikk ajánlat: Régi magyar szilvafajták