Egyiptomi kertek

Noha az archeológusok eddig nem akadtak díszkert nyomára, sokat megtudhatunk az egyiptomiak életéről, otthonáról, kertjükről a temetkezési helyeken, sírkamrákban, templomokban található, kőbe vésett írásokból, képekből. Ma pedig egyiptomi stílusú kertekkel világszerte találkozhatunk.

Fotó: hangingonmyword.blogspot.hu

Egyiptom az egyetemes kultúra bölcsője. A világon leghamarabb valószínűleg Egyiptomban terveztek kertet. Legalábbis az ie. 2800-ból származó írások ezt látszanak alátámasztani. Az egyiptomi birodalom több ezer éve alatt a legkülönbözőbb céllal létesítettek kerteket. A kertekben szórakoztak, pihentek, gyógynövényeket és veteményt termeltek. Még a szegény parasztoknak is volt konyhakertjük a település határában.

Sok egyiptomi a kertben látta meg a napvilágot. A nők ugyanis sokszor a kert speciálisan előkészített részében szültek.

Ők hozták létre az első botanikus kerteket is. A fáraók, a leírások alapján távoli vidékekre szerveztek expedíciókat, csakhogy megszerezzenek néhány különlegességet. Tutmozisz karnaki templomának falait azok a falra vésett növények díszítik, amelyeket Palesztinából és Szíriából hoztak. Kertjeikben találkozhatunk íriszekkel, zebralevéllel (Calathea), kontyvirággal (Arum), természetesen pálmákkal, és olyan gyümölcsökkel, zöldségekkel, mint a gránátalma, dinnye, saláta.

Építészeti jelleg

Az építőművészet szabályos mértani rendjéhez igazodó architektonikus stílusú (építészeti jellegű) kert bölcsője az ókori Egyiptomban, Babilóniában, Asszíriában, Perzsiában volt. Ez szolgált a francia kert-típusú park-kialakítás alapjául. Jellemző a többnyire szabályos, leginkább négyzet alaprajz. Ez a forma egyértelműen a mennybéli tökéletes világ földi megfelelője, ezáltal a kert a paradicsom földi mása. Ebben az értelemben jelennek meg szabályos alaprajzú kertek egyiptomi falképeken, királyi paloták tervein. A világot jelképező kertek közepén az életfa áll -általában egy örökzöld növény, tövéből pedig a négy égtájat jelképező négy út vagy patak, csatorna ered.

A kertet egyenes, nem kanyargós utak, szögletes sarkok jellemezték. Ezek a kertek legtöbbször magas fallal vannak körülvéve. Maga az óperzsa eredetű Paradicsom szó is körülkerített földet jelent. Szabályosan, egymástól egyforma távolságra helyezték el az ültető gödröket, dézsákat. A virágágyak négyzet vagy téglalap alakúak voltak.

Fák

A legkisebb városi kertben is akadt egy-egy fa. Nebamun, Tutmozisz rendőrfőnökének házát datolyapálmák vették körül. A fák árnyéka nem csupán az embereket védte meg a tűző nap sugaraitól, hanem a tavakat is, amely vízi szárnyasoknak adott otthont. A sírkamrák festményein láthatunk datolyapálmát, fügét, gránátalmát, olivát, fűzet, avokádót, akáciát hogy csak néhány fát említsünk. A fügefa (Ficus carica) a Közel-Kelet legrégebbi kultúrnövénye, termesztésének hétezer éves nyomai is ismertek. Egyes kutatók almáról is tesznek említést, ami azért érdekes, mert termőre fordulásához hideghatásra van szükség, ami az egyiptomi klímára sem most, sem régen nem volt jellemző.

Cserepes és virágos növények

Az épületek homlokzatának szépségét edényes növényekkel emelték ki. Sok adat nem maradt ránk, de utalások alapján úgy tudjuk, hogy imolát (Centaurea) sőt még fügét is tartottak cserépben.

Néhány virágos növényt kimondottan dísznövényként ültettek. Virágaikkal rendezvényeken díszítettek, esetenként csokorba kötötték őket. Papirusz ággal lazították, díszítették a virágcsokrokat, a pálmaág, káka mellett. A csokrokat papírgallér övezte. A virágoskertekben pipacsok, imolák, mályvarózsák, mályvák nyíltak. A mandragórát inkább sárga gyümölcse miatt tartották.

Vízi kertek

A legkorábban valószínűleg Egyiptomban terveztek vízi kertet. A történelem során Közel-Keleten nagy kultusza volt a vízi kerteknek, hiszen a szükség is megkövetelte, hogy öntözőcsatornákat létesítsenek. A csatornák gyakran keresztezték egymást, szimbolizálva a világ négy sarkát, illetve az Éden négy folyóját.

A tavak közelébe vallási rituálék elvégzésére szögletes, magasra törő obeliszk jellegű szobrokat emeltek.

Az egyiptomi vízi kertekből nem hiányozhatott a papirusznád sem, amely remek hátteret adott. A papirusznád, a Cyperus papyrus, ez az állóvizet és mocsarat kedvelő növény a legnagyobb mennyiségben a Nílus partvidékein és árterületein fordult elő. Mivel az ókorban rendkívül sokféle célra hasznosították, egyebek között kötelet, csónakot, gyékényt készítettek.

A tavak környékén szőlőt neveltek, sokszor pergolákra futtatták. Jótékony árnyékuk hűvösen tartotta a tóparti kioszkokat, pavilonokat. A 14. dinasztia idején már legalább négyféle szőlőt termesztettek.

A halastavakban vízililiomok, lótuszok nyíltak. Nem csak Egyiptomban, hanem a mezopotámiai gyökerű hindu valláskultúrákban ma is egyik legjelentősebb szimbóluma a lótusz. A lótusztermesztésről senki nem tesz említést, mégis feltételezhetjük, hogy sok vízi kert dísze lehetett. A buddhizmus térhódításával a lótusz a kínai selyemúton át folytatta hódító útját.

Egyiptomban feltehetően kétféle vízi liliom élt a Nílus sekély vizében: a kék lótusz (Nymphaea coerulea) és a fehér lótusz (Nymphaea lotus). Bár a két növény küllemében különbözött egymástól, a kék lótusz virágainak bódító illata is közismert, ám az írásjelekből megalkotott egyetlen, a két növényt jelölő főnév nem tesz különbséget közöttük. A mai Egyiptom területén mindkettő megterem, de számuk igen megcsappant a extenzív mezőgazdasági termelésnek, és az áradások hiányának következtében.

Öntözés

Kertjeiket csatornákból, tavakból vagy közvetlenül a Nílus vizével öntözték. Eleinte gémeskútra emlékeztető vízkiemelést alkalmaztak, amit shaduf-nak hívnak. A bivaly hajtotta vízi kerék csak a ptolemájoszi időkben jelent meg.