Kirándulás Tulln-ba, 2020. szeptember 5-én

Messze túl – Messe Tulln

Egynapos buszos program

Nézd meg a Tullnban megrendezett, vásárral egybekötött Nemzetközi kertészeti Kiállítást, a Tullni Kerteket a kertlap.hu kertbarátaival egynapos buszos program keretében!

Specialitásunk: jó hangulat, szakember, akitől kérdezni is lehet, házi pálinka (szigorúan felnőtteknek), gyümölcslé és pogácsa!

2008-ban jártunk Tullnban először! A 2018-ban 10 éves évforduló alkalmával 5 új kertet adtak át. A vörös és fehér színeket kombináló “Tudás kertjét”, ahol gyönyörű floribunda rózsák virítanak. A “Kerti Borospincét”, ahol aszóló és a dió dominál,  Grüner Veltliner borszőlő fajtával. A “Bajor Sörkertet”, ami valójában egy árnyékos kerthelység a szomjas pihenni vágyóknak. Az “Arborétumot”, ahol feliratokkal ellátott kisebbfajta fa- és cserjegyűjteményt hoztak létre. Az “Iskola kertet”, ahol a kertben történő oktatás lehetőségeit villantják fel, illetve a szünetek szabadban töltéséhez mutatnak ötleteket.

Szeretettel várjuk a kertbarátokat, növénykedvelőket, családokat! A program családbarát, 10 év feletti gyerekek részvételét ajánljuk. Egy 10 000 négyzetméteres kaland és a természetvédelmi játszótér sok helyet és inspirációt kínál a fantáziadús és kreatív szabadtéri szórakozáshoz. A játszóteret önállóan keresheted fel!

A Nemzetközi Kertészeti Kiállításon vásárolhatsz is kedvedre való termékeket, növényeket és nem utolsó sorban különleges virághagymákat.

A Tullni Kertek látogatása dr. Fekete Szabolcs és/vagy Dorogi Zsolt (létszámtól függően) vezetésével, egynapos buszos program keretében. A kertben játszótér, kilátó, ahová lifttel lehet felmenni (ingyenes), étkezési lehetőség vár!

1. Indulás

Indulás: 2019. augusztus 31-én reggel 7-kor a Kongresszusi Központ parkolója elől.
Irány: Budapest-Tulln

Távolságok
Tulln – Budapest: kb. 285 km, autóval kb. 3 óra
Tulln – Sopron: kb. 115 km, autóval kb. 1,5 óra

2. A helyszín

Messe Tulln GmbH
A-3430 Tulln, Messegelände
Tel: +43/(0)2272/62403-0
Fax: +43/(0)2272/65252
e-mail: messe@tulln.at

DIE GARTEN TULLN
Am Wasserpark 1, 3430 Tulln

A két helyszín közvetlenül egymás mellett van. A Kertészeti Kiállításon gyönyörű virágdekorációk, növényelrendezések, festőien megalkotott tematikus tájképek, a Tullni Kertekben a legújabb kertészeti trendek várnak.

A Nemzetközi Kertészeti Kiállítás és Vásár

A nemzetközi kiállításon 10 nemzet 530 kiállítója mutat be mindent, ami a kertészethez és a növényekhez kapcsolódik.

A virágkiállítás témáját még nem ismerjük.

Internationale Gartenbaumesse Tulln

virágdísz a tullni kiállításon

virágdísz, Tulln Gartenbaumesse, 2014.

A Tullni Kertek

Tippeket, trükköket és javaslatokat a kerted tervezéséhez!

A legfrissebb bioszemléletű kerti trendeket élőben tekintheted meg a 50 hektár területen 50 különböző koncepcióval készült, ökológia fenntartású kiskertben. Nem csak dísznövények, hanem a legkülönbözőbb konyha- dísz- és fűszerkert elrendezések láthatók itt.
A Tullni Kertek egészére az ökológiai alapon működő fenntartás jellemző. Ez azt jelenti, hogy
tápanyag-utánpótlásra szerves anyagokat (komposzt, gilisztahumusz) használnak, és kizárólag biológiai növényvédelmet folytatnak. Ezáltal az egész terület egy közös biológiai körforgást alkot. Gazdag a kertek talajszerkezetének élővilága, valamint a környezetben rengeteg európai énekesmadár (rigófélék, pintyfélék) fészkel és talál táplálékot.
A kerteket bemutató cikk: Tullni kertek

3. A Program

A  Tullni bemutató Kertekben pedig mintegy 50 mintakertet látogathatunk végig, ötleteket merítve az itthoni kertünk kialakításához. A kertekre egy 30 méter magas kilátóból is ráláthatunk. Séta a Dorogi Zsolt vezetésével.

Ezt követően a Nemzetközi Kertészeti Kiállításon növény és virághagyma vásár (sok más mellett), gyönyörű növényelrendezések és virágdíszek, újdonságok várnak. A kiállítást mindenki a maga tempójában, és igénye szerint tekintheti meg.

Visszaindulás PONTBAN 18 órakor a kiszállási hely közelében.

költségek, Kedvezmények

Ára: 15.000 Ft.- útiköltség, plusz a belépők a kiállításra 11 EURO csoportos belépő (Erre nyugdíjas kedvezmény nem vehető igénybe!), amit a buszban készpénzben szedünk be.

Törzsutas kedvezmény

Ha már részt vettél valamelyik programunkon, tanfolyamunkon, írd meg a jelentkezéskor!

Jelentkezés,kapcsolat

Jelentkezni névvel, a veled utazó személyek számával, 1 telefonszámmal (akivel a kapcsolatot tartjuk), 1 számlázási címmel (aki befizeti a részvételi díjat, annak a címére van szükség) az info@kertlap.hu címre küldött email-ben lehet. A jelentkezést csak a részvételi díj átutalásával tekintjük véglegesnek! Miután a busz befogadóképessége véges, a helyfoglalás az részvételi díj utalásának függvényében történik.

Adatkezelési tájékoztató

  1. Először jelentkezz, de ne  utalj semmit!
  2. Megerősítő információt kapsz az árat és a férőhelyet illetően.
  3. A pénz utalása, befizetése előtt tájékozódj fizetési feltételeinkről!
  4. Utald át a fejenkénti 15.000 Ft.- részvételi díjat, ezzel lefoglaljuk a helyet (helyeket) a buszban.
  5. Az utalásról számlát kapsz email-ben, amelyben megadjuk, hogy hol fogsz ülni a buszban. A busz feltöltése a jelentkezések időrendi sorrendjében történik.

Várjuk  jelentkezésed!

Érdeklődés telefonon: +36 30 919 5098, email-ben: info@kertlap.hu

Ülőhelyek száma 53. Szabad helyek száma: 53.

A programról kapott visszajelzések

Czotter Sarolta kertészmérnök 2014-ben vett részt velünk a kiránduláson. A tullni kertek pozsgásai címmel írt cikket honlapján.

Nagy Jucó blogger 2015-ben vett részt a kirándulásunkon. A kiállítással kapcsolatos írásai: Tullni kertek bűbájos szobraiSzerelmes virágparádé TullnbanTulln álomszép mintakertjei

Végezetül egy kiránduló levele: Kedves Márta! …. tavaly és 2013-ban is voltam Önökkel Tullnba, és mindkét alkalommal csodás élményekkel tértem haza…. Szép napot kívánva: N. Éva

az egyik tullni kiránduláson készült csoportkép Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa

vásárolj virágmagot!