Angolparkok

Az angolpark 18-19. században kialakult új arculata megváltoztatta a hagyományos, klasszikus kertépítést. A kert képi megjelenítésére nagy hatással volt az angol tájképfestészet, amelynek segítségével felfedezték a természetesség művészi szépségét.

Mindez ötvöződött a népművészet hatásaival. Alapjai pedig egészen a 18. századig nyúlnak vissza, átörökítve a romantika esztétikára gyakorolt hatását. A tájba illeszkedő kert a romantikai jegyeit hordozza, hangsúlyt helyezve a szabálytalan, véletlenszerűnek látszó elemekre. A parkok semmibe tűnő útjai a valóságból a természet mulandó, változó szépségének varázslatos világába vezetnek. A természet és az esztétika harmóniájával a britek kísérletet tettek arra, hogy felülmúlják a természetet, és olyan helyet teremtsenek, ahol az ember elvész az Elysiumban – a görög mitológia mennyországában.

Ezek a parkok kerülik a geometriai kompozíciókat, az egyenes vonalvezetést. Minden szabálytalanság ellenére kötelező szabályokat követnek: például kötelezően hiányzanak a fő- és melléktengelyek, amelyek a parkot szektorokra bontják.

A kőkerítés nagyon is fontos eleme lehet egy angolparknak, mert hozzájárul annak romantikus, történelmi hangulatához. Az angolkert (vagy angolpark) tervezési elvei szerint a tájképi kertek természetközeliek, de gyakran tartalmaznak régi romokra emlékeztető építészeti elemeket, például kőfalakat, boltíveket vagy oszlopokat.
A képen látható növényekkel benőtt kőkerítés különösen jól illeszkedik az angolkert stílusához, hiszen a természet és az épített környezet harmonikus összefonódását jelképezi. Ez a fajta kerítés nemcsak esztétikai szempontból vonzó, hanem történelmi karaktert is ad a kertnek, mintha egy régi kastély vagy kolostor maradványai lennének.

William Kent, az új irányzat egyik megalapítója szerint a természet irtózik az egyenes vonalaktól, és az angolpark a hangulatos szerpentin diadalát hirdeti a geometrikus szabályozottság felett. Ez a szemlélet a matematika új irányzatát is tükrözi, ahol az euklidészi geometriának egyeduralmát megdöntötték az új modellek és elméletek, többek közt a differenciálszámítás és az integrálás. William Kent Yorkshire megyében, Bridlingtonban született 1674-ben. Bár Rómában festőnek tanult, és később Angliában is mint festő lett népszerű, sőt építészként is rangot szerzett, mégis 1748-ban bekövetkezett halálát követően az angolpark megteremtőjeként vált a legismertebbé. A tájat festménynek tekintette, hangsúlyt fektetve a fény és árnyék játékára, a színvariációkra. Számára a kert hangulatának megteremtése volt a legfontosabb. Leghíresebb parkjai: Stowe, Rousham, Chiswick House.

Ez a kerttípus mellőz sok formalitást és aranyszabályt. Az alábbi elemeket használja: véletlenszerűen elrendezett fák és bokrok között

Ez a kert a klasszikus angolkerti stílus jegyeit viseli magán. A kertet dús, természetesen elrendezett növényzet jellemzi, amely a vadregényesség és a rendezettség tökéletes egyensúlyát teremti meg. A képen többféle virág látható, köztük rózsaszín rózsabokrok, fehér és sárga virágok, valamint a magasra növő gyűszűvirágok (Digitalis). A háttérben örökzöld fák és cserjék gondoskodnak az egész évben tartó zöld látványról, miközben a fa kerítés természetes, rusztikus hatást kelt. A kép központi eleme a klasszikus kő virágtartó, amely eleganciát és történelmi hangulatot visz a kertbe. A benne lévő fehér virágok finoman kiemelik a kompozíciót. Az ilyen elemek gyakran visszaköszönnek az angolkertben, hiszen a szoborszerű kerti díszek és az elrendezett, de mégis természetes hatású virágágyások együttesen varázsolják a kertet igazán meghitté és időtállóvá.

vezető kanyargós sétaút, váratlanul felbukkanó erdei virágszőnyegek, rétek, dombok, fasorok és nyíratlan fű, romok és gótikus grották, remetelak, nádassal, íriszekkel körülvett lápok, tavacskák, hidak, lugasok. A remetelak a civilizált ember és a vadon közti kapcsolatot szimbolizálja, ahol az ember a vadon fenntartója. A remetelak a természet és az emberi szellem közti kapocs. Feleleveníti a druidák és Stonehenge világát. A romok és grották is a régmúlt időket idézik.

A kert központi eleme egy természetesen kanyargó vízfelület. Az angolkertek egyik jellegzetessége, hogy a természetes táj szépségét utánozzák, és ez a park tökéletes példája ennek az eszmének. A tó tükröződő vízfelülete nyugalmat áraszt, miközben a part mentén elhelyezett virágok és vízinövények fokozzák a természetesség érzetét. A gondosan nyírt pázsit és a háttérben elhelyezkedő hatalmas, lombos fák harmonikus egyensúlyt teremtenek a vadregényes és a rendezett kertépítészeti elemek között. A sétaút finoman követi a tó vonalát, ahol minden kanyar újabb festői látványt tár fel. Az ilyen kertek célja nemcsak az esztétikai élmény, hanem a kikapcsolódás és a természethez való közelebb kerülés is.

Az angolpark építői elvetették a mesterséges zuhatagok, csatornák, lépcsős csobogók építését, ellenben szinte kötelező jelleggel minden valamirevaló parkban szabálytalan partvonalú, természetesnek tűnő tavat hoztak létre. A szabályos virágágyások eltűntek, helyüket felváltotta a sok esetben egészen a lakóépületig húzódó gyep. A feltűnő határok megszűntek, ezért a parkok minden zuga egyenlő jelentőséggel bír, megszűnik a magaslatok és mélypontok szándékolt hangsúlyozása. Úgy is tekinthetjük az angolparkot, mint a természet alkotta kozmikus színpadok egymásra épült, végtelen sorozatát.