Színváltó hortenziák

A hortenzia évszázadok óta nem csak szépségével, hanem virágszínének változtatásával is lenyűgözi az embereket. Lélegzetelállító többszínű hortenziád neked is lehet. Rózsaszín hortenziád színváltóssá teheted. Elmondjuk, hogyan.

A hortenziák 23 faja közül a legközkedveltebb a kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla). Számos fajtája ismert. Leggyakoribbak a rózsaszín virágú fajták.

rózsaszín virágú hortenzia

Nem is a hortenzia szirmai színesek

A félgömb alakú bogernyő virágzatú gömbhortenziák virágainak mutatós “szirmai” valójában csészelevelek, amelyen feladata a rovarokat vonzása. A virágfej közepén található valódi virágok valójában aprók, jelentéktelenek.

A hortenziavirág színe és a fény

A hortenzia nem való napos helyre. Forró délutáni napon a növény lankadt állapotba kerül, ha nem biztosítanak számára rendszeres, megfelelő vízellátást. Ha egyazon fajta két példánya közül az egyik több a másik kevesebb árnyékban nevelkedik, a virágszínek eltérőek lesznek, még akkor is, ha a talajadottságok azonosak. A fény színre gyakorolt hatását bizonyítja az is, hogy a nappalok rövidülésével, ősszel, a kék virágfejek levendulaszínűek lesznek, majd sápadt zöldre váltanak. Mindez fotokémiai reakciók eredménye.

A kék hortenzia a természet csodája?

A Természettudományi Közlöny 1899-ben megjelent márciusi számában olvashatjuk, hogy, bár nálunk Európában leginkább a rózsaszín virágú hortenziák ismertek, a hortenzia őshazájában, Japánban a közkedvelt “konkadu” hortenzia kék virágú. Végül évtizedes vitára sikerült pontot tenni, melynek fő dilemmája az volt, hogy rá lehet-e kényszeríteni a rózsaszín virágú hortenziát arra, hogy kék színű virágot hozzon. Egyesek szerint igen, mások szerint nem. A nemek ellen szólt, hogy Angliában már régóta timsót használnak a hortenzia kékítésére. Színváltós virágok Németországban is felbukkantak. A Vogézekben található erdei talajban gyönyörű kék hortenziák fejlődtek. A szakemberek egyre inkább arra gyanakodtak, hogy a virágok megkékülésének oka a talajban keresendő. Elkezdtek kísérletezni. Eleinte a talaj vastartalmát tartották felelősnek a kék szín kialakulásáért. Azonban nem tudták kimutatni, hogy a kérdéses talajok vastartalma eltért volna az átlagtól. Hoffmann H. botanikus  kísérletei azt bizonyították, hogy a virágszín kialakulását a talaj befolyásolja ( (Botanische Zeitung. 1897). A botanikus azt is kísérletekben bizonyította, hogy a timsó valóban kékíti a hortenzia virágait. Sok-sok kísérletezés után rájött, hogy a savanyú talaj által oldhatóvá tett alumínium vegyületek lehetnek felelősek a hortenzia virágának megkéküléséért. Ezzel együtt sok kertész sokáig úgy gondolta, hogy a hortenzia virágának kékülését a faszén és a kőszén okozza, amit azonban kísérletekkel sikerült megcáfolni. Végül is a cikk szerzője a virág kékítésére a  káliumtimsó alkalmazását javasolja, amely nem árt a növénynek. Az adalékanyag nélküli virágkékítésre pedig láp és hangaföldek használatát ajánlja.

rózsaszín-kék hortenzia

A virágszín, az alumíniumionok és a talaj kémhatása

Mára már bebizonyosodott, hogy a fehér és rózsaszín virágú hortenzia kék színét a talajból felvett alumínium ionok okozzák, amelyek a csészelevelekben található növényi színanyaggal, a delfinidin-3-glükoziddal és ciklohexán karbonsavval képeznek kék színű komplex vegyületet. A virágszín a talajból felvehető formában meglévő alumínium ionok mennyiségétől függ, amely a talaj pH értékétől függ. A savanyú talaj sok vízoldható alumínium iont tartalmaz, ezért a virágok megkékülnek. Ha a talaj pH értéke kisebb, mint pH 5.5 a virágok kékek lesznek. 5.5 és 6.5 pH érték között lila virágszínt kapunk, vagy kék és rózsaszín virágok keverten fordulnak elő.

Hogyan készítsünk kék virágú hortenziát?

Miután hazánkban jellemzően meszes talajok pH értéke viszonylag magas, ezért kék virágokat csak úgy állíthatunk elő, ha a talajt savanyítjuk. Adjunk 3 – 4 evőkanál alumínium szulfátot (timsó) kb. négy liter vízhez. Ezt virágzás előtt adjuk a növénynek 4-6 hónapon keresztül heti két alkalommal, egészen a virágzás befejezése után két hétig. Legyünk türelmesek, egy-két év is szükséges ahhoz, hogy a kék virágszín megjelenjen. Ha a kezelést nem folytatjuk, a virágok ismét rózsaszínek lesznek.

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

vásárolj virágmagot!