Sárkányszárny begónia

Divatosak a begóniák, köztük is a csüngő, futó fajták. A magyar piacon kedvelt a ‘Dragon wing’, amely évek óta hódit a külföldön is.

A palánta forgalmazók szerint nagy a konkurencia, ami a palánták eladási árának korlátot szab. A vásárlók a nagyvirágú fajtákat keresik először. Érdekes megfigyelni, ahogy megfogyatkoznak a nagyvirágú palánták, úgy fordulnak a kevésbé mutatós virágúak felé a vásárlók. Holott a márciusban vásárolt nagyvirágú palánták zöme májusban kerülhet ki, hiszen a legtöbbjük hideg érzékeny.

A begónia palánták kiültetésének javasolt ideje  május. Sokan azonban már márciusban nem tudnak ellenállni a csábításnak, és bevásárolnak a begóniapalántákból. Aztán, ha már meg van, ki is ültetik. A késői fagyok pedig megtizedelik a növényállományt. A kereskedő ilyenkor jól jár, mert a kifagyott, kipusztult foghíjakat is pótolni kell, aminek alapfeltétele az újabb palánták vásárlása.

Nem feledkezzünk meg arról, hogy a megvásárolt palánták ültetőközege már tápanyaggal feltöltött, tehát otthon nem igényel azonnali tápozást, de később ezek tápoldatozása sem hanyagolható el.

Begonia ‘Dragon Wing’

Idén is kapós a csüngő begónia palánta. Ennek a folyton nyíló hibrid begóniának gumója nincs. A Begonia xargenteogutta (felfelé törekvő növény, angyalszárnyszerű levélzettel, bambusz szerű szárral, csokorban fejlődő virágokkal) és a Begonia semperflorens (a jól ismert folyton nyíló begónia, kerek, viaszos, örökzöld, gyakran bronzos levelekkel, csokorban fejlődő virágokkal) keresztezésének eredménye. Kétezerben került a piacra. Rendkívül dekoratívak, főleg függesztett virágtartókban, magas edényekben, mivel alálógó hajtásaikon dúsan ontják virágaikat. Úgy mondják, a ‘Dragon Wing’ nem egyszerűen begónia, hanem úgy fest, mintha szteroidokkal hizlalták volna. Mérete már palánta korában feltűnő.

Teljes virágpompájában pedig valóban a tűzokádó sárkányra emlékeztet. Levelei, virágai nagyra nőnek, és fagyoktól fagyokig virágzik. Sötétzöld, fényes levelei sárkány szárnyakként helyezkednek el a száron. Csak úgy ontja a virágokat. Az elhervadt virágokat elhullatja, így a növény mindig friss, tiszta benyomást kelt. Nem csak virágjával, hanem levelével is díszít. A levélszíne annál vörösesebb, minél több fény éri. Két változata ismer, a vörös és a rózsaszín virágú. Sokan állítják, hogy gyönyörű lombozata miatt még akkor is megéri ültetni, ha soha nem virágzik.

Hőségben, a tűző naptól azonban óvni kell, mert a levelek megperzselődhetnek. Inkább tartsuk félárnyékban, világos helyen ahol nem éri közvetlen napfény. Rövidebb ideig a szárazságot is bírja. Az ültetőközegébe kevert lassú hatású műtrágya (leggyakrabban Osmocote) segíti további fejlődését. Egyébiránt a muskátlihoz hasonlóan tartható. 19-es konténerbe két-három tő kerülhet. Ültetéskor tövenként egy evőkanál Osmocote műtrágya keverhető be. Előnye, hogy napon és félárnyékban is fejlődik. Betegségek, kártevők ritkán támadják meg. Hetenként, kéthetente kaphat tápot. A nagyra nőtt növényeket nyugodtan visszavághatjuk, hogy újabb tömeges virágzásra ösztönözzük őket. Egynyáriként nevelhető, bár elvileg elvirágzás után visszavágva vissza lehet húzódtatni, és kísérletezni lehet beltéri teleltetésével beltéren, világos, fagymentes helyen, minimális öntözéssel. Tavasszal vágd vissza, hogy újra kihajtson.

Begonia összeültetések

Dragon Wing begónia, nebáncsvirág (Impatiens), ‘Silver Falls’ Dichondra, pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia)

Társítások

Egyik lehetséges kombináció, amit külföldi kertészetek kínálatából lestem el: összeültetése a sárga Pachystachys lutea nyalókavirággal. A nyalókavirág formája eredendően laza, szabályos kialakulású bokor. A füzérvirágzatot alkotó sárga murvalevelei viszont sokáig díszítenek. Középre ültetve remek kontrasztot formál a lecsüngő begóniával.

Egy másik összeültetés: két Begonia Dragon Wing Pink egy Coleus (kakassarkantyú) ‘Black Velvet’, egy Coleus ‘Sedona’, egy Dryopteris erythrosora (japán pajzsika) ‘Brilliance’, és egy Xanthosoma (aranybibe) ‘Lime Zinger’. Az aranybibe foglalja el a központi helyet. Nagy leveleinek védelmében fejlődhet a többi növény.

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa

vásárolj virágmagot!