Őszi margitvirág migrén és szúnyogok ellen

A gyógyhatású és díszítő őszi margitvirág újra meghódítja természetes kerteket.

Az őszi margitvirág (Tanacetum parthenium) Kis-Ázsiában és a Kaukázusban honos gyógynövény. A parthenium elnevezés utal arra a legendára, hogy az ie. 5. században épülő panthenon építése közben lezuhant ember életét mentetette meg.

őszi margitvirág

Mára az egész világon elterjedt. Elvadulva útszéli gyomtársulásokban is előfordul, utak mentén, felhagyott, bolygatott területeken is megjelenik. Ez is jelzi igénytelenségét. A déli klímán örökzöld, máshol egynyáriként vagy évelőként viselkedik. Citromillatú, csipkeszerű lombja, és csokrosan nyíló fészekvirágzatai miatt egyaránt kedvelt. Vonzza a méheket és a lepkéket.  Akár egy méterre is megnő, bokrosodik, júliustól októberig, novemberig hozza margarétaszerű virágait. Szeldelt levelei aromás illatúak.  Vágott és szárított virágnak is alkalmas.

Egyben gyógynövény. Virágzó hajtását vagy levelét a virágzás kezdetén ajánlott leszedni, ekkor a legmagasabb a hatóanyag tartalma. Dioszkoridész már említést tesz róla, kiemelve gyulladáscsökkentő hatását. Nem véletlenül hívják az ókor aszpirinjének. A középkorban malária ellen ültették. Csak néhány tünetet említünk, amelynek kezelésére használják teáját: fejfájás, fogfájás, láz, köhögés, torokfájás, reuma, tinktúrája külsőleg rovarcsípés és egyéb bőrgyulladás ellen használható. Ázaléka hatékony lábfürdő, néhány levél elrágása hatékony migrén ellen.  Sokoldalú gyógyhatása mellett említést érdemel rovarűző hatása. Teáját a bőrre permetezve távol tartja a szúnyogokat. (Figyelem először bőrpróba szükséges, mert allergizálhat!) Bór irritációt okozhat,  Fő hatóanyagai a szeszkviterpén laktonok, flavonoid glikozidok és pinének. Máig kutatják sokoldalú hatását.

Kedvelt emésztésserkentő hatású, kissé keserű olasz fűszer. Babérral, zsályával kombinálva használják sültek ízesítésére.

őszi margitvirág White Button

Őszi margitvirág White Button

Szemet gyönyörködtető dísznövény, könnyen tartható, a természetközeli kertekben kedvelt. Rusztikus kertekbe való, rusztikus csokrok kedvelt, fűszeres illatú vágott virága.

Helyrevetése márciusban, a talaj felszínre történjen, mert a magvak fényen csíráznak. Palántának február-márciusban vethető. A palánta kiültetésének ideje a fagyok után aktuális. Napra való, de elviseli a félárnyékot is, talajban nem válogat, de a pangóvizet nem tűri. Vízigényes. Bár rövid életű évelő, de önvető, így sokáig fennmarad. tőosztással, de sikeresebben magról szaporítható. 10-14 nap alatt csírázik ki, vetheted szabadföldbe, de nevelheted palántáknak is. Az elhervadt virágok eltávolításával újra virágzásra ösztönözhető. Ha a kertben a pad, játszóhely köré, sétaút mellé vagy az ablak alá ülteted, távol tartja a rovarokat, pl. szúnyogokat. Ha hálóba teszed szárított leveleit, elűzi a molyokat. Rózsák közelébe ültetve távol tartja a levéltetveket. Ültetheted szegélyként, konténerbe, sziklakertbe.

Több hobbikertész számolt be arról, hogy a növény szárított hajtásainak őrleményét hintette a kártevőktől megvédeni kívánt növényekre, vagy a teájával permetezett rovarűzés céljából.

őszi margitvirág White Valley

Teltvirágú fajtái kedvelt dísznövények hazánkban is. Ezeknek hatóanyag tartalma elenyésző!

 

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa

vásárolj virágmagot!