Ha felmérted, hogy a téli fagyok mekkora kárt okoztak a szőlőben, következhet a fagykár mértékéhez igazított metszés.
Téli fagykárfelmérése a szőlőben
Először jöjjön egy kis rügyismeret
A szőlő téli rügye, ami a megfásodott, lombját vesztett szőlőhajtáson található, összetett rügy. A rügypikkelyek alatt található főrügy tavasszal kihajt. Ezt a jól fejlett rügyet a téli fagy viszonylag könnyen károsítja. Két oldalán egy-egy fejletlenebb, ezért a fagy által kevésbé károsítható mellékrügy található.
A szőlő idős, fás részeinek kérge alatt több nyugalomban lévő téli rügy található, amit ebben az esetben rejtett vagy alvó rügynek hívunk. Ezek pl. fagykár esetén kihajtanak , és fattyúvessző keletkezik belőlük.
A téli rügy elnevezésből kitalálható, hogy létezik nyári rügy is, csakhogy a helyzet tovább bonyolódjon.
A nyári rügy a téli rügy mellett a levelek hónaljában található. A téli rügytől az
különbözteti meg, hogy a nyári rügy a keletkezés évében hajt ki, így jönnek létre a hónaljhajtások. Ezzel szemben a téli rügy csak a következő évben hajt ki, vegetatív hajtásokat és termést is nevel. Ezért fontos szerepe van a metszésnél.
Téli rügykárosodás
A fagykár mértékére a rügyek károsodásából lehet következtetni. Ehhez be kell gyűjteni a még nyugalmi állapotú vesszőkből párat, és meg kell vizsgálni őket. A rügyek keresztmetszetét vizsgálva az alábbiakat tapasztalhatod.
A fotók forrása: Ontario CropIPM Home
1. Találhatsz teljesen ép összetett rügyet.
2. Találhatsz károsodott főrügyet, és élő mellékrügyet.
3. Az összes rügy károsodott
A károsodott szőlőtőkéket nagy gonddal kell metszeni a fagykár mértéke szerint.
Így kell szőlőt metszeni: A szőlő metszése.
10–20%-ban károsodott rügyek esetében a fagykár jelentéktelen, és a károsodás metszéssel úgy korrigálható, hogy a tőkén több rügyet hagysz. Úgy mondják, hogy a rügyterhelést 10–20%-kal növelni kell, ezért pl. 15 helyett a tőkéken 18 rügyet kell hagyni.
Ha a fagykár ennél nagyobb mértékű volt, s a megmaradt rügyek a vessző hosszában szétszórtan helyezkednek el, rövid- vagy hosszúcsapos metszés helyett a tőkén egy-két hosszú szálvesszőt kell hagyni.
Ha minden rügy elfagyott, de az idősebb részek nem károsodtak, akkor a tőkéken hagyj rövidebb csapokat, hátha a vessző alsó, alapi rügyei kihajtanak. Vedd figyelembe, hogy az olykor teljesen elfagyottnak vélt tőkék is képesek regenerációra. Rügyfakadás után azonban szükséges a hajtásválogatás. Ezek a tőkék, ha ez évben nem is, de a következő évben bőséges termést adhatnak.
Sajnos előfordulhat az is, hogy a fás részek is elfagynak. Ez jól felismerhető, mert az elfagyott részek összeszáradnak, felrepednek. De még mindig nincs veszve minden! Ez esetben a tőkéket a talaj színéig vágd vissza, s az onnan fakadt hajtásokat neveld ki.
Az már a vég, ha nemcsak a föld feletti részek, hanem a gyökerek is elfagynak. Ebben az esetben sajnos az ültevény kivágandó!
Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás