Maggyűjtés

Olcsón jutunk jövőre vetőmaghoz, ha magunk gyűjtjük be. Ha meg akarjuk őrizni nagyszüleink kedves virágait, ízletes paradicsomát, szintén ezt a módszert válasszuk. A régi, jól bevált fajták, sokszor ellenállóbbak, állandóbbak, esetenként, szebbek illatosabbak, ízesebbek a hibrideknél. Csereberélhetünk is, így gazdagítva kertünkben a fajtaválasztékot.

Alapfogalmak a maggyűjtéssel kapcsolatban

A mag a virágos növények magkezdeményből fejlődő szaporítószerve, ami a növényvilág legfejlettebb szaporítórendszere. A termés a zárvatermők sajátos szerve, amely a megtermékenyítés után alakul ki a magházból. A maggyűjtés időpontja minden növénynél más és más. Általában a virágzást követően az érés gyorsan bekövetkezik. Ezért állandóan figyelni kell, mikor érkezik el az idő. A nyár vége, kora ősz mindenképpen a maggyűjtés szezonja. A gyűjtés pontos idejének meghatározásához ismernünk kell a növényt, fejlődési ciklusát. Párás időben ne gyűjtsünk. Az első fagyokat semmiképpen se várjuk meg. A magvakat a terméssel együtt gyűjtsük be, és csak később válogassuk ki a őket, amikor már kissé megszáradt a termés.

Hasznos magok

Elsősorban önbeporzó,  önmegtermékenyülő fajok/fajták magjait gyűjtsük. A saját gyűjtésű magról is jól szaporítható növényeknél számolnunk kell azzal, a magtermő növényekétől némileg vagy nagyobb mértékben is, eltérnek az általunk gyűjtött magból nevelkedő utódok, és pedig leggyakrabban a virágaik színében, teltségében, formájában, de a méretében is.

Magvakat gyűjthetünk egynyári virágainkról, gyógynövényeinkről vagy zöldségeinkről. Külön említést érdemelnek a vadvirágok. Manapság a természet közeli kertek divatját éljük, ahol nagy szerep jut nekik. Magvaikat begyűjthetjük, magról sikerrel szaporíthatunk, de ne feledkezzünk meg a pontos növényhatározásról. E nélkül nem ismerjük meg pontosan igényeiket, és kertünk értéke is kisebb, ha nem tudjuk, hogy mit nevelünk benne. Akkor teszünk a legjobbat, ha közvetlen környezetünk növényeit szaporítjuk kertünkben, hiszen ilyenkor szinte biztos, hogy szépen fejlődnek nálunk is, és még a génmegőrzéshez is hozzájárulunk.

Tátika lyukakkal nyíló toktermese

Ajánlott fajok közé tartozik a záporvirág is, bár a saját gyűjtésű magból ez is sokszínű és változatos méretű lesz. A jellegzetes, délutáni óráktól a kora délelőtti órákig nyíló virágai miatt estikének is nevezett csodatölcsér vagy kosárka (“Pistike” néven is ismert) viszonylag nagy magvai, a fagyokig tartó virulási ideje alatt gyűjthetők. Az alacsony bársonyvirág, vagy ismertebb nevén büdöske, akárcsak eltérő termetű rokonainak magvai is gyűjthetők, annak tudatában, hogy az utódok eléggé változatosak lesznek.

Ilyen saját maggyűjtésre alkalmasak még többek között a pillangóvirág, a porcsin, a seprűfű, az egynyári margaréta, a kokárdavirág, a dísznapraforgók (ha a madarak nem hordták el a szemeket), a gombvirág, a sóvirág, a szalmagyopár és a kúpvirág is. Továbbá a legényrózsa és több tátikafajta.

NEM KELL magvak

Csak egészséges növényről gyűjtsünk! A fajra jellemzőnél kisebb, összetöppedt magvak gyakran nem jók, mert nem tartalmaznak növényi embriókat. A magvakat legkönnyebben úgy válogathatjuk meg, hogy előválogatással a víz tetején úszókat eldobjuk. A válogatást végezhetjük lapostányérban, üvegtetőben, a mennyiségtől függően. Az “üres” magvakat léháknak nevezzük. Ezek soha nem csíráznak. Nem érdemes olyan növények magvaival kísérletezni, amelyek dugványozással biztosabban szaporíthatók. Hibrid magvakat ne gyűjtsünk, bár esetenként különlegességekre bukkanhatunk az utódok között.

Mikor gyűjtsük be a magokat?

A magvak beérését a magszár leveleinek sárgulása, a magtokok vagy a magvakat tartalmazó termések barnulása, száradása jelzi a legjobban. Megmozgatva a magvak rendszerint hallhatóan zörögnek is a már száraz termésben. A húsos terméseknél, gyümölcsöknél viszont a magvak érettségét az jelzi, hogy a termések könnyen leválaszthatók vagy már hullani kezdenek.

Hogyan gyűjtsük a magokat?

Legegyszerűbb, ha selyempapírral vagy vékony műanyag fóliával bélelt kis láda, kartondoboz fölött rázzuk ki a magvakat a száraz termésekből a gyűjtés helyszínén a növényen hagyva a termést. Amikor már a magvak nagyja kihullott, a termést hordozó szárat letörjük, és így folytatjuk a magvak kirázását. Vannak termések, amiket érdemes utóérlelés céljából szikkasztani, és ezt követően rázni ki a magvakat a termésből.

Esetenként a magkinyerés érdekében a termést szárítani kell száraz, szellős, illetve levegős, de nem közvetlenül erősen napsütötte helyen, majd a magburkokat vagy a tokokat fel kell nyitni.  Ilyen körülmények között a papírlapon szétterítve már kellően szárazzá váló termésekből nyerhetjük ki a magvak. A maguktól fel nem nyíló vagy fel nem nyitható magburkokat asztalon elterítve, sodrófával óvatosan szétnyomkodhatjuk.

A húsos termésekből pedig kézzel is kinyomkodhatók a magvak. Gyümölcsök, lédús termések esetében sokszor a legcélszerűbb, ha finom szövetű szitán átpasszírozzuk a gyümölcshúst, és a fennmaradó magvakat átöblítjük, majd papírtálcán megszárítjuk.

A magvak tisztítása

A magvak kinyerését a magtisztítás követi méghozzá minél hamarabb, annál jobb. A termésrészek, magtörmelékek gyakran fertőzöttek, gombaspórákat tartalmaznak. Emiatt a késedelmes magtisztítás, a még egészséges magvakat is veszélyezteti.
Kevés mag tisztítása, néhány egyszerű fogással is megoldható. A magvakat lapos, kerek tálkába öntsük, majd körkörösen mozgassuk. Így a szárrészek, a magtok-darabok és egyéb szennyező növénymaradványok a tálka szélére sodródnak ki, ahonnan késsel, csipesszel kiszedhetők. A finomabb szennyeződések szeleléssel választhatók el a magvaktól. Az apróbb magvakat két ujj között, a nagyobbakat tenyérbe fogva vagy kis lapáttal emeljük arasznyira a tál fölé, majd lassan, egyenletesen szórjuk le, közben óvatosan fújjunk keresztül a lehulló magvakon, esetleg elektromos hajszárító éppen kedvező

távolságból áramoltatott hideg – fűtés nélküli – légáramával tisztítva a magvakat. Ha sikerül eltalálni a megfelelő levegőmennyiséget, illetve távolságot, a port és a többi könnyű törmeléket a légáram kifújja, a nehezebb magvak pedig a tálba visszahullanak. Ezt mindaddig ismételhetjük, amíg a mag tisztaságával elégedettek nem leszünk. A nagyobb magvak egyesével, vagyis szemenként is különválogathatók a szennyeződésektől, elválasztva őket a torz, csökevényes, túl apró, fertőzött, megtört vagy más módon sérült magvaktól.

A húsos részből kikerült magvakat érdemes tiszta vízben alaposan le is mosni, vagy meszes vízzel átmosni, mert a mész leoldja a fedő nyálkaréteget. Egy-két napig ázhatnak is vízben a nyálkás magvak, utána könnyen lemosható a nyálka, ami a későbbiekben a jó magcsírázás gátja lenne. A paradicsom esetében például vájjuk ki a kissé túlérett paradicsomból a magvakat, és jól mossuk át. Először tegyük a magvakat kis tálkába, öntsünk rá dupla annyi vizet. Néhány napig hagyjuk a vízben állni, majd a vizet öntsük el a felül úszó magvakkal együtt. Majd öblítsük át hasonló módon mindaddig, míg szemmel láthatóan minden felülúszótól megszabadultunk. Hagyjuk meleg helyen, kávészűrőn vagy papírtálcán száradni.