Ibolya


Az ibolya a tavasz legkedveltebb virága. Apró virágú csokrai kellemes illattal töltik meg a levegőt. A szerelem, a szelídség, az önfeláldozás jelképe. Egy görög monda szerint viola ott nőtt először, ahol Orpheusz aludt. A Földisten Attisszal is kapcsolatba hozzák, akinek kihullott véréből ibolyák nőttek. Arisztofanész költő és drámaíró azt írta, hogy Athén ibolya-koszorús város. 

ibolya

Ibolya gyógyhatásai

Már Plinius is említi fájdalom csillapító hatását, és köszvényes betegek kezelésében is hatásosnak tartja. A középkorban is ismerték mint fájdalomcsillapítót, és főzetét tumoros betegek gyógyítására sokszor alkalmazták sikerrel. A viola a középkorban Mária alázatosságát szimbolizálta. Virágának lila színe Krisztus szenvedéseire és a mennyei királyságára is utalhat, mivel a bíbort gyakran azonosították a lilával. Shelly költészetében a szerelmi bánat szimbóluma. Shakespeare Hamletjében Ophelia virágnyelven beszél a királynővel apja, Polóniusz haláláról. Itt a viola az álhatatosság és az önfeláldozás jelképe. Az Elba szigetére száműzött Napoleon abban reménykedett, hogy ibolya nyílásra ismét Franciaországban lesz. Amikor szökését tervezte, hívei azt kérdezték az idegentől, hogy nyílik-e az ibolya. A “Oui” vagy “Non” válasz jelezte, hogy az illető nem beavatott. Ha a válasz úgy hangzott: Eh bien, akkor biztosan Napóleon feltétlen hívével találkoztak. A viola a magyar költészetben, népköltészetben, lírai népdalaink képi asszociációs világában a virgámotívumok fő eleme. A kedves megszemélyesítője: “…Ablakodba’ háltam, kedves violám…”. Ugyanakkor kedvelt női név is. Az Ibolya újmagyar név, a latin Viola magyar megfelelője.

Ibolya botanikája

A violafélék (Violaceae) családjába tartozó illatos ibolya (Viola odorata) szinonim nevei: ibolya, márciusi ibolya, erdei ibolya, viola. Évelő növény. Gyökértörzse a virágzás után hosszú szártagú és messzire kúszó vékony indákat fejleszt, amelyek rendszerint csak a következő évben hoznak virágot. Levélnyele kb. 2-3 cm hosszú, lemeze kerekded szív alakú, tompa vagy hegyesedő, éle csipkés fűrészes, válla mélyen szíves, nyitott öblű, színén és fonákán pelyhesedő vagy pedig a színén kopasz. Kocsánya kb. 5 cm hosszú, négyszögletes, a felső felében két átellenes, szálas-lándzsás előlevele van. Virágának 5 csészelevele hosszas lándzsás. Bibéje gömbölyded, ferdén ülő, finoman szőrös, elül kerek kis ajakkal ellátott nyílással. Március-május hónapokban virágzik. Bükkösökben, gyertyános-tölgyesekben, mészkerülő erdőkben, sziklaerdőkben őshonos. Cserjésekben, erdőkben, erdőszéleken, erdei vágásokban virít, és dísznövényként kertekbe ültetik.

Az örökzöld, 5-15 cm magas növény, tavasszal virágzó szőnyeget alkothat, elnyomja a gyomokat. Bár árnyékos, párás erdők mélyén húzódik meg a legszívesebben, és szerény virágaira illata hívja fel a figyelmet, a szárazabb, nyílt, napos kitettséget is jól tűri. Sok sziklakert alapnövénye. Ugyanakkor hidegtűrő, akár a mínusz húsz fokot is kibírja. A humuszban gazdag talajokat kedveli. Tőről és magról is szaporítható. Az egész növény gyűjthető és felhasználható. A gyökeret, gyökértörzset és a leveleket tavasztól őszig lehet gyűjteni.

illatos ibolya

Ibolya a betegszobában és a konyhában

A növényi részek triterpénvázas szaponinokat és szalicilsav-származékokat tartalmaznak. Főzete köptető hatású, a gyökeret és a gyökértörzset elsősorban légcső- és hörghurut kezelésében használják. A levelet és a virágot a népi gyógyászatban nyugtatóként is alkalmazzák. Az egész növény mézzel főzve nyálkaoldó, idegnyugtató, a magas vérnyomást csökkenti. Tinktúrája izombénulásnál hatékony bedörzsölőszer. Erős hatású, csak kis mennyiségben használjuk! Szalicilsav tartalma miatt főzete fejfájás, migrén csillapítására is kitűnő.
Virágát édességek díszítésére, cukrok, teák, ecetek illatosítására is felhasználják. Sok női parfüm virágillatának eleme az ibolyaillat. Levelét saláták készítésénél használhatjuk. Sőt a leveleket főve is fogyaszthatjuk levesek, szaftos ételek ízesítőjeként.

Kertbe telepíthető ibolyák

Később, április körül virágzik a illatos ibolyánál erőszakosabban terjedő, csíkos virágú, Észak-Amerikában honos amerikai vagy csíkos ibolya (Viola sororia).  Árnyékban és napon egyaránt megél, évelőágyban gyomosíthat. Évelőkertészetekben kapható fajtál például a pöttyös virágú ’Freckles’, az élénklila virágú ’Rubra’, a fehér szirmú ‘Albiflora‘.

csíkos ibolya

Csíkos ibolya

Érdemes kertbe telepíteni a labradori ibolyát (Viola labradorica) ’Rubra’. víbor-lila virágait az illatos ibolyánál néhány héttel később hozza. Kicsi kerekded, bordó, zöldes bordó lombú bokrot képez, egész nyáron díszít. Nem terjed erőszakosan, évelőágyakba, sziklakertekbe is ültethető.

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa

vásárolj virágmagot!