Hogyan szaporítsuk növényeinket bujtással?

A bujtással történő szaporítás manapság leginkább a házikerti körülményekhez ajánlott. Különösen lehajló hajtású, rugalmas szárú cserjék, félcserjék esetében alkalmazható sikerrel, és nem csak dísznövények, hanem gyümölcstermők, fűszer- és gyógynövények is szaporíthatók így.

Kolóniát alkotó Cornus sanguinea ‘Midwinter Fire’.

Példák a természetből

A talajtakaró, kúszó borókák (Juniperus sp.) talajjal érintkező hajtásai maguktól is legyökeresednek. Az ily módon elszaporodott borókák életképesebbek, szárazságtűrőbbek. Leghajlamosabbak erre a nehézszagú boróka (Juniperus sabina) elterülő, lombszínében különböző változatai.

Hasonlóképpen megfigyelhetjük például a som (Cornus sp.), a boróka (Juniperus sp.)terülő hajtásainak legyökeresedését. Megemlíthetjük az 1–1,5 m magas Juniperus sabina „Tamariscifolia” fajtát, amelynek lehajló ágai szorosan egymásra fekszenek, és a lehajló hajtások legyökeresednek. A rézsűn található cserszömörce (Cotinus coggygria) földre fekvő ágai is legyökeresednek.

Mi az a bujtás?

Kezdjük az alapoknál: A bujtást anyanövény nyugalmi állapotában végezzük. Legegyszerűbb esetben érett vesszőt ívelünk le az eredésével ellenkező irányban egy 30-40 cm mély árokba úgy, hogy a vessző 2-3 jól fejlett rügye a talajfelszín felett maradjon. A vesszőt szükség esetén az árokban kampóval rögzítjük, az árkot morzsalékos földdel betemetjük. A közönséges bujtás szaporulata kicsi, egy bujtott vesszőből csak egy utódot lehet előállítani.

Legyökerezett rózsa hajtás.

Mely növényeket szaporíthatunk bujtással

Gyümölcsök esetében a bokorművelésű ribiszke, köszméte (Ribes sp.) hajtásai szintén hajlamosak a legyökeresedésre. Így körülményessé válhat a talajművelés és a gyomirtás, ami ellen metszéssel védekezhetünk, ugyanakkor a szaporítás szempontjából ezt a tulajdonságot hasznosíthatjuk. A szintén bokorművelésű mogyorónál is sikerrel alkalmazható a bujtás.

Az ún. szomorú cserje habitusú dísznövények és fűszernövények. Ilyenek többek közt a macskamenta (Nepeta cataria), az orosz tárkony (Artemisia dranunculus L. var. redowsky), a rozmaring (Rosmarinus officinalis), a kakukkfű (Thymus sp.), kúszónövények közül az iszalag (Clematis sp.), lonc (Lonicera sp.), lilaakác (Wisteria sinensis), az alacsonyan elágazó bukszus (Buxus sempervirens), rózsa (Rosa sp.), fás bazsarózsa (Paeonia suffruticosa).

A fenyőfélék szaporítása, pl. a már említett terülő boróka esetében, szintén történhet a természetes folyamatot utánzó bujtással. A szakszerű szaporítás nem mindig eredményes, de nem is kilátástalan. Leginkább érdemes kipróbálni a lassú növekedésű, különböző színváltozatú törpe alakok, például luc esetében is. Néhány példa: terülő boróka (Juniperus sp.), törpe lucfenyő (Picea sp.), páfrányfenyő (Ginkgo biloba).

Rozamring szaporítása bujtással.

Szaporítás bujtással házikertben

A bujtást a növény nyugalmi állapotában végezzük el. Fagymentes időben válasszunk megfelelő, földközeli, földre hajló a zöldből, barna színűre változó félfás ágakat, és a fásodó részüket is letakarva borítsuk őket nyirkos tőzeggel vagy porhanyós földdel. Legegyszerűbb, ha a környékről kapával összehúzott földdel takarjuk őket. Elegendő, ha az ágnak csupán a csúcsrésze áll ki kb. egy arasznyira.

Segíti a gyökérképződést, ha a bujtani kívánt ágat hosszanti irányban késheggyel kissé bevágjuk, esetleg pár milliméter mélyen felhasítjuk. Egy másik módszer, hogy a befedésre kerülő részüknél az ágakat megmarkolva kissé megcsavarjuk őket úgy, hogy megroppanjanak, ami jól hallható. A következő módszer lehet, hogy a takarni kíván kéregrészt gyűrű alakban körbevágjuk, vagy félhold formában végezzük a műveletet, úgy, hogy ki is vágjuk ott a héjkérget. További lehetőség, ha huzallal két-három menetben a kérget szorosan elkötjük, így képzünk tápanyag áramlási gátat, amely serkenti a gyökérképződést.

Fás bazsarózsa szaporítása bujtással.

A takart ágat az elmozdulástól védjük, amikor rögzítjük a talajhoz akár villásan elágazó ágdarabbal, akár alaktartó fémhuzal hajtűszerűen hajlított darabjával. E nélkül egy hevesebb szélroham is kimozdíthatja megfelelő helyzetéből a bujtatott fenyő-ágrészt. Elegendő, ha a takarásból csak a takart ágnak csupán a csúcsi része áll ki, mintegy arasznyira. Később a hajtás tovább kurtítható szintén a jobb eredés érdekében, szerteágazó fejlődésre ösztönözve a növényt.

A vegetáció folyamán a feltöltést még 2-3 alkalommal meg lehet ismételnünk. Fontos, hogy a takaróközeg nyirkos maradjon. Az elgyomosodást is meg kell akadályozni. A bakhátat a következő év őszén, az ültetési szezonban lebontjuk, és a meggyökeresedett hajtásokat levágjuk az anyanövényről. Ez esetben megfelelő tovább fejlődés remélhető. Ez teszi a bujtásos szaporítást eredményessé.