Galambfa

A galambfa rendkívül mutatós, május-júniusban virágaival hódítja meg a növénybarátok szívét, a virágzatok fehér fellevelei úgy festenek mint a fát ellepő hófehér galambok.  Több hazai arborétum is büszkélkedik vele.

Galambfa bemutatása

A galambfa (Davidia involucrata), egyesek szerint kínai hárs, ezt a nevet azért kapta, mert igen hasonlatos a hárshoz. Galambfának is nevezik, mert hófehér fellevelei úgy festenek mint a fát ellepő fehér galambok. Ismerjük még zsebkendőfa néven is, amely elnevezés szintén a virágzatot körülölelő lepelleveleknek köszönhető.

galambfa

Fotó: chewvalleytrees.co.uk

Latin nevét a francia pap és természettudós, Armand David apát után kapta, aki először írta le 1868-ban tett Kínai körutazása során.  A fa a nyugati világ látókörébe akkor került, amikor Armand David abbé (1826-1900)  kínai állat- és növényfaj gyűjtőkörútja során Európába hozta, és megajándékozta vele a párizsi természetrajzi múzeumot. A múzeum közbenjárásával lehetősége nyílt egy újabb gyűjtő körútra. Bár a szintén nevéhez kapcsolható óriás panda felfedezésének híre kissé háttérbe szorította az új fafaj iránti érdeklődést, a kertészek továbbra is rendkívüli figyelmet fordítottak a növényre.  Ernest Henery “China” Wilson (1876-1930) fellelkesedve a példán, szintén Kínába utazott, de a számára megjelölt területen már csak a fák hűlt helyét találta, ugyanis kivágták őket, és fájából házat építettek. A kertészek szerencséjére néhány hét múlva új lelőhelyet talált, ahol a fák teljes virágzásban álltak. A róluk gyűjtött magvakat 1901-ben Angliába szállította.

A galambfa a somfélék (Cornaceae) családjába tartozik. Nemzetségének egyetlen faja, és azon belül két változata van. A Davidia involucrata var. Involucrata levelei az alsó felükön gyéren pelyhesek, a Davidia involucrata var. vilmoriniana, levelei csupaszok. A két változat egy fajba sorolása nem egyértelmű genetikai eltérésük miatt.

virágzó galambfa

Természetes élőhelye Nyugat-Kína és Kelet-Tibet nedves erdőségei. Itt is értékes reliktum növénynek számítanak. 10 millió éves múlttal rendelkező kövületeként tartják számon, akárcsak a ginkgo fát. Hazánkban az alsó pleisztocén korban volt flóraalkotó. Éppen mostanában találtak egy idős populációt Dél-Kínában, Csecsin tartományban, és további egyedek élnek a közép-kínai Hupej tartományban és a szecsuani Emej hegységben. Nehezen szaporítható. Manapság tudományos kísérletek számolnak be sikeres szövettenyészetben előállított utódnövényekről, amelyek becserepezés után 73%-ban életképesek maradnak. Ezek 76%-a pedig kiültetés után is megmarad.

Lassú fejlődésű, közepes termetű (18-20 m). Kinézete a hársfára hasonlít. Lombozata széles piramis alakú, levelei 8-10 cm hosszúak, szív alakúak, fogazottak. Színe középzöld, fonáka ezüstös. Hámló törzse, ágazata is mutatós. Őszi lombja időjárástól függően színeződik. 1-2 hétig maradó terméseivel is díszít. Fő attrakciója, ami miatt díszfaként közkedvelt, a virágzata, amely 20 évesnél idősebb fákon fejlődik.

galambfa virága

A fán a virágzatok úgy lebegnek, mint a szárnyra kelt galambok. A végálló, lilás-vörös fejecske virágzatot 2 cm szélesek és két egymással szemben álló sárgásfehér pálha veszi körbe. Egyik nagyobb méretű, a másik kisebb. Elegánsan csüngenek le a középen található virágok mellől. A fa május-június hónapban virágzik.

Üde, kötöttebb, jó vízgazdálkodású tápanyagban gazdag talajban érzi jól magát. Fiatalon félárnyékot, idősebb korában napot kedvel. A szeles kitettséget nem szereti. Ezért gyakran rövid életű fák árnyékában nevelik a csemetéket. Kiváló szoliternövény.

Új fajták a piacon

Két fajtát Kawaguchi városban, Japánban állították elő, majd a kaliforniai Vacaville-ben is sikerrel nevelték. A virágzatot még nem ismerik. Az Aya Nishiki fiatal leveleinek szegélye széles csíkban sárgás- fehér, ezzel lenyűgöző megjelenést adnak a növénynek. Később a levelek lilán vagy halvány rózsaszínben márványozottak. A fenotípus kialakulása környezetfüggő. Vegetatív úton jól szaporítható. A Purple leaf fajta fiatal levelei sötét burgundi színűek, és ez a szín az őszi lombhullásig megmarad. A Sonoma kaliforniai faiskolában fedezték fel azt az új, később ‘Sonoma‘ néven bevezetett fajtát, amelyet nagy méretű fellevelei tesznek érdekessé. További értéke, hogy hamar termőre fordul, így már fiatal korában megörvendeztet virágaival.

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa

vásárolj virágmagot!