Fehéren feketén az alkörmösről

Az alkörmös időről időre felbukkan a kertekben, sokszor anélkül, hogy bárki ültette volna. Először virágaival, majd július végétől zöld, később lilás, végül fényes fekete terméseivel hívja fel magára a figyelmet. Sokan nem ismerik fel: a kert gazdája eleinte talán valamilyen különleges dísznövénynek örül, majd hideg zuhanyként éri a felismerés, hogy egy erőteljesen terjedő, idegenhonos növénnyel van dolga. Az alkörmös ugyanakkor nem csupán inváziós gyom: régebben gyógynövényként, festőnövényként és dísznövényként is használták.

Az alkörmösfélék (Phytolaccaceae) családja a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjébe tartozik. Az alkörmös (Phytolacca) nemzetség mintegy 25–35 fajt foglal magában, amelyek többsége Amerika, Dél-Afrika és Ázsia trópusi, szubtrópusi vagy mediterrán éghajlatú területeiről származik.

A Magyar etimológiai szótár szerint az alkörmös neve nem az „ál” és a „köröm” szavakból áll. Az arab al-kirmiz szóra vezethető vissza, amely eredetileg a vörös festék előállításához használt bíbortetű neve volt. A növény a bogyóiból nyerhető erős bíborvörös festék miatt kapta ezt az elnevezést. Az alkörmös szó a magyar nyelvben már 1626-ban felbukkant.

Európában a termesztésből kivadult fajok közül a leggyakoribb az Észak-Amerikából származó amerikai alkörmös (Phytolacca americana), valamint a Kelet-Ázsiában honos kínai alkörmös (Phytolacca esculenta). Az amerikai alkörmös a mediterrán térségen keresztül terjedt el Európa más részein is.

Magyarországon mindkét idegenhonos fajjal találkozhatunk. Közülük az amerikai alkörmös a gyakoribb és természetvédelmi szempontból is jelentősebb inváziós növény, kertekben és településeken azonban a kínai alkörmös is rendszeresen felbukkan. Cikkünkben mindkét fajt bemutatjuk, és azt is megmutatjuk, hogyan különböztethetők meg egymástól.

Az alkörmös tetőtől talpig mérgező

Az alkörmös valamennyi része mérgező vegyületeket tartalmaz, különösen a gyökere, a levelei és a magjai. Mérgező anyagai hányingert, hányást, hasmenést, hasi görcsöket, súlyosabb esetben pedig idegrendszeri és keringési panaszokat is okozhatnak. A növény nagy mennyiségben képes mangánt felhalmozni, és egyes nehézfémeket is felvehet a talajból.

A kínai alkörmös fiatal hajtásait és leveleit régebben egyes vidékeken zöldségként fogyasztották, hosszadalmas előkészítés és többszöri főzés után. Ez azonban nem teszi biztonságos élelmiszerré. Mérgező, hánytató és hashajtó hatása miatt otthoni fogyasztásával nem szabad kísérletezni.

A hagyományos kínai gyógyászatban az alkörmös egyes részeit különböző panaszok kezelésére használták, de ez szakszerű feldolgozást és pontos adagolást igényelt. A növény házi gyógynövényként nem alkalmazható.

Erősen festő termésnedve miatt az alkörmöst egykor ételfestékként, borok színezésére és kelmefestésre is használták. Európában élelmiszeripari felhasználása nem engedélyezett. Ne kóstold meg a termését, és ne tartsd olyan helyen, ahol kisgyerekek hozzáférhetnek!

Az alkörmös jó tulajdonságai

Az alkörmös egyes vegyületeinek biológiai hatását ma is vizsgálják. Kutatják többek között bizonyos fehérjéinek és más hatóanyagainak lehetséges gyulladáscsökkentő, immunrendszerre gyakorolt és daganatellenes tulajdonságait. Ezek laboratóriumi és gyógyszerészeti kutatások, amelyek eredményeiből nem következik, hogy maga a növény házilag gyógyszerként használható lenne.

Mérgező hatása miatt az alkörmössel sem belsőleg, sem külsőleg nem ajánlott kísérletezni.

Az alkörmös inváziós gyom

Az amerikai és a kínai alkörmös egyaránt idegenhonos növény Magyarországon. Elsősorban bolygatott területeken telepszenek meg, de természetes növénytársulásokba is behatolhatnak.

Az amerikai alkörmös haszon- és dísznövényként került Európába. Magyarországon mára gyakori, inváziós növénnyé vált, amely különösen erdőszéleken, vágásterületeken, gyümölcsösökben, szőlőkben és bolygatott élőhelyeken képes tömegesen megjelenni. Nagy leveleivel árnyékolja a környezetét, erős gyökérzetével pedig versenyez az őshonos növényekkel a vízért és a tápanyagokért.

A kínai alkörmös hazai előfordulásáról a múlt század első felétől vannak adatok. Sokáig főként településeken, parkokban, kertekben, járdák mentén és romtalajokon jelent meg, de már természetesebb élőhelyeken is terjed. Kertekben gyakran megtűrt dísznövényként marad meg, mert látványos, és rendszeres visszavágás után is újra kihajt.

Hazánkban mindkét faj évelő. Föld feletti hajtásaik télen visszafagynak, tavasszal azonban vastag gyökerükből újra kihajtanak. Magról is könnyen szaporodnak, terjesztésükben főként a termésüket fogyasztó madarak játszanak szerepet. A feketerigók, az énekes rigók és más madarak a magokat az anyanövénytől távol is szétszórhatják.

Mindkét faj melegkedvelő, és leginkább a napos vagy félárnyékos, laza, tápanyagban gazdag talajokon fejlődik erőteljesen. A fiatal növény még viszonylag könnyen kihúzható, az idősebb példány azonban mélyre hatoló, vastag karógyökeret fejleszt. Ha ennek egy része a talajban marad, a növény újra kihajthat.

Amerikai alkörmös

Az alkörmös nem szeretem dísznövény

Termetes növekedése, nagy levelei és látványos termésfürtjei miatt az alkörmöst régebben dísznövényként is ültették. Szoliterként vagy térhatárolóként valóban feltűnő jelenség, ennek ellenére egyik faj telepítését sem ajánljuk. Mérgező, magjait a madarak messzire elhordják, és könnyen kivadulhat a kertből.

Ha alkörmös jelenik meg a kertben, lehetőleg még virágzás és termésérlelés előtt távolítsd el. A fiatal növényt nedves talajból gyökerestől ki lehet húzni, az idősebb példány vastag karógyökerét azonban minél teljesebben ki kell ásni. A puszta visszavágás vagy kaszálás csak a magképződést akadályozza meg átmenetileg, a gyökérből a növény ismét kihajthat.

Eltávolításakor viselj kesztyűt, különösen akkor, ha már érett termések is vannak rajta. A magokat tartalmazó, terméses növényi részeket ne tedd a házi komposztba, mert a magok később is kicsírázhatnak.