Díszítés kagylókkal és csigákkal

Hogyan tehetjük otthonunk díszévé a tengerparti nyaralások kagyló- és csigaemlékeit? Íme néhány tipp.

kagylódekoráció

Akinek megadatott, hogy a tengerparton kóboroljon, sütkérezzen, az biztosan nehezen állta meg, hogy ne szedjen össze úgy néhány zacskónyi mutatós kagyló- vagy csigahéjat. Ha már összejött a gyűjtemény, ne kerüljön előbb-utóbb kidobásra anélkül, hogy újból ne gyönyörködnénk benne. Ha otthon is elő akarjuk hívni a kellemes tengerparti séták emlékét, sőt gyönyörködni is szeretnénk szerzeményeinkben, akkor díszítsünk velük. Az eredmény lehet, hogy egy kicsit giccses, de miért ne engedhetnénk meg magunknak a verandán, a fürdőben, a teraszon egy kis giccset.

A kagylóhéj az egyik legszilárdabb élő szervezet által létrehozott anyag. A kagyló díszítő értékét már a történelmi időkben ismerték. Elég, ha arra gondolunk, hogy a rokokó, a XVIII. Századi művészeti irányzat, a francia rocaille – kagylódísz – szóból származik. A kagylóhéj Vénusz istennő állandó jelképe.

Ha díszíteni szeretnénk, először is gyengén hipós vízbe áztassuk a kagylókat egy északára, majd másnap öblítsük le őket folyóvízzel, és tegyük ki száradni. Ugyanígy járjunk el a csigahéjjal is. Már az is kellemes látvány, ha széles szájú üvegedényben tesszük virágaink közé. Használhatunk fagylaltos kelyhet, salátás tálat, vagy fonott kosárkát is.

üveg gyertyatartó

Díszíthetjük az üveg gyertyatartót, ha a talpához ragasztott keménypapírra díszítőpasztával kagylókat csigákat erősítünk, vagy a mécsest üvegházával együtt gömb formájú üvegedénybe helyezzük. Előzőleg töltsük fel az üvegedényt tengeri homokkal és kagylókkal.

kagyló szélfüggő

Készíthetünk a teraszra szélfüggőt is. Egy szép egyenes ágat átlyuggatva fonalat bújtatunk át rajta. A felső részén rögzítjük, alulra pedig a kagylóláncokat fűzünk. Figyeljünk rá, hogy az ág egyensúlyban maradjon. A rakoncátlan kagylókhoz ragasszunk keménypapírt, és ezen fűzzük át a fonalat, nehogy a héj eltörjön.

kagylóval díszített cserép

Készíthetünk ragasztással képkeretet vagy díszíthetünk növénytartót. A ragasztást mindig a nagyobb kagylókkal csigákkal kezdjük, majd a hézagokba illesszük a kisebbeket.

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa