Csemete csemegeszőlő csemegézőknek

Néhány jól megválasztott szőlőtőke több héten át adhat friss csemegét, a lugas pedig árnyékot is kínálhat a kertben. Ehhez azonban a szőlőnek megfelelő hely, erős támrendszer és rendszeres gondozás kell. Nyár végén, ősz elején érdemes körülnézni a fajták között: ilyenkor sokat közülük meg is kóstolhatunk, mielőtt szaporítóanyagot vásárolunk.

Milyen helyet válassz a csemegeszőlőnek?

A csemegeszőlő napos, meleg fekvésben érzi jól magát. Kerüld a fagyzugos mélyedéseket és azokat a helyeket, ahol eső után tartósan megáll a víz. Egy napos kerítés vagy fal mellett is nevelhetsz szőlőt, ha elegendő hely jut a gyökereknek és a lombnak.

Az öntözési lehetőséget már a tervezéskor gondold végig. A frissen ültetett tőkék száraz időben rendszeres vízpótlást igényelnek, és később is szükség lehet öntözésre a megfelelő terméshez. A vízigény különösen a virágzástól a zsendülésig, vagyis a bogyók puhulásának és színeződésének kezdetéig jelentős. Az öntözés gyakoriságát a csapadék, a talaj és a növény fejlettsége alapján határozd meg. Dr. Hajdu Edit szőlőnemesítő telepítési útmutatója

Ne csak a fürt mérete alapján válassz!

A bogyóméret mellett az íz, a héj vastagsága és a magok mennyisége is számít. Eltérő időben érő fajtákkal hosszabb ideig szedhetsz friss szőlőt.

Fajta Érés és jellemzők
Esther Augusztus. Kék, ovális bogyójú, zamatos fajta.
Palatina Augusztus. Borostyánsárga bogyójú, muskotályos ízű fajta.
Nero Augusztus. Kék, megnyúlt bogyójú, fűszeres ízű fajta.
Pölöskei muskotály Szeptember. Sárgászöld bogyójú, muskotályos ízű fajta.
Teréz Szeptember. Nagy fürtű és nagy, sárgászöld bogyójú, semleges ízű fajta.

Az érési idő tájékoztató: a termőhely és az évjárat módosíthatja. Az ellenállóbb fajták sem teljesen védettek; a növények megfigyelésére és szükség esetén növényvédelemre ezeknél is szükség van.

Forrás: Dr. Hajdu Edit: Előkészületek a csemegeszőlő-termesztéshez, Agrofórum, 2009. szeptember.

Az érési idő tájékoztató: a termőhely és az évjárat módosíthatja. Az ellenállóbb fajták sem teljesen védettek; a növények megfigyelésére és szükség esetén növényvédelemre ezeknél is szükség van.

Forrás: Dr. Hajdu Edit: Előkészületek a csemegeszőlő-termesztéshez, Agrofórum, 2009. szeptember.

Oltványt vagy saját gyökerű szőlőt?

Ez nem pusztán árkérdés. A szőlőgyökértetű, más néven filoxéra miatt kötött talajon ellenálló alanyra oltott szőlőt válassz. Az alany a talaj mésztartalmához és más adottságaihoz való alkalmazkodásban is szerepet kap.

Saját gyökerű európai szőlő biztonságos telepítésére a filoxérával szemben immunis homoktalajokon van lehetőség. Attól, hogy a kerti föld laza vagy kissé homokos, még nem biztos, hogy ilyen. Ha ezt nem ismered, vásárláskor kérj segítséget az oltványtermelőtől. A gombabetegségekkel szembeni ellenállóság önmagában nem jelent védelmet a gyökérlakó filoxéra ellen.

Megbízható helyről, egyértelmű fajtajelöléssel vásárolj. A szabad gyökerű növény gyökerei ne legyenek kiszáradva, vesszője legyen beérett, sérülésektől mentes. A gyökereket szállítás közben is óvd a kiszáradástól.

A támrendszert is tervezd meg!

A szőlő idővel jelentős lombot és termést nevel, ezért tartós támaszt igényel. Néhány tőkéhez oszlopok közé kifeszített huzalok is megfelelhetnek, lugashoz vagy pergolához azonban a kifejlett növény súlyát megtartó szerkezet kell.

A támrendszert lehetőleg még ültetés előtt készítsd el. Úgy alakítsd ki, hogy a hajtások kötözése, a metszés és a szüret is elvégezhető legyen. A tőtávolságot a fajta növekedési erélyéhez és a tervezett művelésmódhoz igazítsd: egy nagy lombsátrat nevelő lugastőke más helyigényű, mint a kisebb formára nevelt szőlő.

csemegeszőlő ültetési tanácsok

Mikor és hogyan ültesd el?

A szabad gyökerű szőlőt nyugalmi állapotban, ősszel lombhullás után vagy kora tavasszal ültesd, amikor a talaj nem fagyott és nem vízzel telített. Hideg, kitett helyen a tavaszi telepítés lehet kedvezőbb. A konténeres szőlő ültetési időszaka tágabb; az őszi ültetés is megfelelő lehet. A friss, zöld hajtású növényt azonban óvni kell a fagytól.

Az ültetőgödörben kényelmesen férjen el a gyökérzet. A gyenge talajt érett komposzttal javíthatod, friss trágyát ne tegyél közvetlenül a gyökerekhez. Az oltvány oltási helye a végleges talajszint fölött maradjon. Ültetés után alaposan öntözd be a növényt.

Ha a szabad gyökerű szaporítóanyagot nem tudod rögtön elültetni, átmenetileg vermeld el: védett, jó vízelvezetésű helyen takard a gyökereit nyirkos földdel, és gondoskodj a fagy elleni védelemről. Dr. 

Az első évben a tőke megerősödése a cél

A fiatal szőlő hajtásait igazítsd a támaszhoz, száraz időben öntözd, és ne terheld terméssel. Először erős gyökérzetet és a későbbi műveléshez megfelelő vázat kell nevelnie. A rendszeres metszéssel és a nyári hajtásgondozással később is számolni kell: ezek nélkül a szőlő könnyen besűrűsödik, és a termés minősége is romolhat.

Már terem a szőlőd, de repednek, barnulnak vagy ecetszagúak a bogyók? A tünetek felismeréséhez és a teendőkhöz a Mi baja a szőlőnek? című cikkünkben találsz segítséget.

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

6 rekeszes növényszárító háló