Babiloni függőkertek

A kert olyan mint a hegyoldalban kialakított teraszok sora, egyik terasz emelkedik a másik után…, és mindegyiküket termőföld borít, benne fák, bokrok, a tulajdonos szemét gyönyörködtetve. A távoli folyó vizét láthatatlan vízkiemelők mozgatják…
Diodórosz Sziculusz

II. Nabú-kudurri-uszur babiloni palotájának csodálatos függőkertje, a világ hét csodáinak egyike, a mai Észak-Irakban található. (A világ hét csodája: 1. rodoszi kolosszus, 2. Szemirámisz függőkertje, 3. alexandriai vilagítotorony, 4. Zeusz szobra Olympiában, 5. a halikarnasszoszi mauzóleum, 6. piramisok, 7. Artemisz temploma) Babilon eredeti neve Ab Ilun, ami azt jelenti, isten kapuja. A déli vár északkeleti sarkában pompázott Szemirámisz függőkertje. A legendák, ősi írások szerint II. Nabú-kudurri-uszur (i.e. 605 -562) honvágytól szenvedő felesége, Amüthisz, Medesz király leánya, kedvére építtette a függőkerteket, hogy a napszítta mediterrán lapály deprimáló hatását ellensúlyozza. A király arra számított, hogy a hegyek közt felnőtt Amüthisz újra otthon érzi magát a mesterséges hegyet utánzó kertekben. A függőkertek a valóságban nem függtek, hanem emelkedő teraszokat alkottak. A függőkert elnevezés valós alapja feltehetően a görög vagy la
tin terasz ill. balkon szavak (kremastos, pensilis) félrefordításából ered.

Sztrabó a görög filozófus, történész és geográfus az ie. első században így emlékezett a kertekre: “A kert egymásra épülő árkádos teraszokból áll és szögletes pilléreken nyugszik. Építőanyaguk szárított tégla és aszfalt. A legfelső emelet lépcsőzetesen lejt, oldalában vízkiemelők működnek. A vizet az Eufráteszből emelik ki az erre a feladatra kijelölt emberek.”

Sztrabó rátapintott a lényegre: A kert életben tartásának alapja volt a vízkiemelés. Babilonban ritkaságszámba ment az eső, ezért létfontosságú volt az öntözés. Egyéb lehetőség híján az Eufrátesz vizét kellett kiemelni és a legfelső szintre szállítani, hogy a teraszok mindegyikére jusson víz. Ezt valószínűleg csörlős vízpumpával oldották meg. A felső víztároló medencéből feltehetően zsilipen át csatornába engedték a vizet, amely mesterséges patakokban, zuhatagokban folyt tovább és látta el vízzel a kerteket. A rendszer folyamatos működtetéséhez a csörlőket szolgák forgatták. A víznél nemcsak a kiemelés volt probléma, hanem a lefolyás által okozott romboló hatás is. A történethez tudnunk kell, hogy Babilonban napon szárított agyagtéglából építkeztek, amely a víznek kevésbé állt ellen, de általában ez nem jelentett veszélyt a kevés csapadék miatt. A kerttel azonban más volt a helyzet.

Diodórosz szicíliai történész (ie. első század) szerint a kert alapját kőlapokkal rakták ki, melyre nádréteg, aszfalt és cserép került. Ez a vízzáró réteg választotta el a felhordott, öntözött talajréteget az alapoktól. Diódorosz szerint a kert 400 láb széles, 400 láb hosszú és 80 láb magas volt. Mások a kert magasságát a külső városfaléval tartották azonosnak, amit Hérodotosz 320 láb magasnak mondott. Akár így, akár úgy, a kert méretei lenyűgözőek voltak. Ha volt kert egyáltalán. Hiszen Hérodotosz nem is említi…
A kert létének bizonyítékait Robert Koldewey, német archeológus és építész (1855 – 1925), vélte megtalálni 1899-ben. Mezopotámia fővárosa, Babilon (Ma Al Hillahtól északra és Bagdadtól délre 302 km hosszan borítja az Eufrátesz keleti partját Irakban) évszázadokon keresztül nem volt más puszta romhalmaznál. Bár később is ismert volt a város helye, építészetének nem maradt semmi felismerhető nyoma. Koldewey 14 évig ásott Babilon feltételezett helyén, Bagdadtól 90 kilométerre, és sok minden felszínre került. A külső és belső városfal romjai, Bábel tornyának alapjai, Nabú-kudurri-uszur palotájának romjai és egy széles út, ami a város szívén futott keresztül.

A déli citadellánál folytatott ásatások alkalmával előbukkant egy pince 14 boltíves mennyezetű szobával. Miután ókori beszámolók szerint csak az északi citadella fala és a függőkertek épültek kőből, és az északi citadella kőfalait már feltárták, Koldewey nem találhatott mást, mint a kertek pincéjét. A további kutatások során sok egyéb Diodórosz által említett dolog került elő. Utoljára egy helyiséget találtak, az aljzatán három lyukkal. Koldewey arra a következtetésre jutott, hogy ez a csörlőpumpák háza, ahol a vizet a magasba emelték. A feltárt alapok kisebbek voltak annál, mint az ókori beszámolók említették, de a méretek így is impozánsak. Babilont több, mint száz éve tárták fel, és az intenzív munkálatok nyomán sok minden került a felszínre, de bizonyítottan Robert Koldewey sem találta a függőkerteket. Hiszen a kert megtalálásának alapja csupán spekuláció.

Kuyunjik relief ie. 650 , British Múzeum

Lehet, hogy a kertet, ha volt egyáltalán, azért nem találta az utókor, mert rossz helyen kereste. A Babilontól távolabb eső Ninive uralkodója, Szín-ahhé-eríba királyi feliratokban emlékezik meg arról, hogy a palota mellé is épített kertet, az Amanusz hegység mását, ahova Kaldea (Babilónia) különböző növényi ritkaságait ültette. Egyes feltételezések szerint ez lehetett Szemirámisz híres függőkertjeinek eredeti helye, és csak később kapcsolta a hagyomány Babilonhoz. A függőkertek reliefje a feltárt ninivei romokon látható. De, hogy Ninivében volt-e valójában a világ 2. csodája vagy nem, ma sem tudjuk biztosan. Annyi bizonyos, hogy fejlett mérnöki tudás kellett a függőkertek vízellátásához akár Ninivében, akár Babilonban. A kertek öntözéséhez napi 300 tonna vízre volt szükség. Feltételezik, hogy a ninivei kertek öntözéséhez is vízemelő szerkezetet, talán az arkhimédészi csavar jellegű megoldást használták. A magasba emelt vizet feltehetően tárolókban tárolták.

Szaddam Husszein Nyári Palotája melletti romok