A szimbiózis kertész szemmel, három példával

A szimbiózis az evolóció egyik csodája, amelynek során két különböző faj egyedei élnek együtt kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatban,  az együttélő fajok a kapcsolatból legtöbbször már nem is tudnak kilépni, egyik a másik nélkül életképtelen. Kimondottan win-win szituáció, aminek csak nyertesei vannak, több szimbiózisból a növénytermesztők is profitálnak.

Az élővilágban számos példát látunk szimbiózisra. Mi hármat említünk meg itt, amelyek közös jellemzője, hogy az egyik együtt élő faj minden esetben gomba, és mindhárom érdeklődésre tarthat számot a kertészkedők körében, a bő termés reményében.

Itt vannak mindjárt a kertészek szempontjából nagy jelentőséggel bíró, a pillangós virágúak gyökerein élő, gümőképző nitrogéngyűjtő baktériumok (Rhizobium baktérium nemzetség), amelyek a levegő nitrogénjét kötik meg, a nitrogén gázt, amely a levegőben szinte korlátlanul áll rendelkezésre, de ebben az állapotában nem hozzáférhető a növények számára, pedig a nitrogén a növények szervezetének alapvető építőelem, fejlődésükhöz nélkülözhetetlen. A nitrogén gázt a baktériumok ammóniává alakítják, és beépítik szervezetükbe. A megkötött nitrogénből jut a növénynek is, sőt a baktériumok a talajt is gazdagítják felvehető nitrogénnel. A gyökérben élő baktériumok cserében kész élelmet kapnak a növénytől, amely a növényi fotoszintézis boszorkánykonyháján készül. A pillangósok magjából kibúvó növény kezdetben még érintetlen, azonban a gyökerén keresztül olyan jelző vegyületeket bocsát ki, amelyek odacsalják a nitrogéngyűjtő baktériumokat. A szimbiózis kialakulása összehangolt folyamatok eredménye. Ez a szimbiózis, sok máshoz hasonlóan, igazi kuriózum, ha figyelembe vesszük, hogy törzsfejlődéstanilag egymástól két ennyire távol álló szervezet ki tud alakítani egy ilyen precíz együttműködési formát.  A kertészek számára az előnye pedig az, hogy N műtrágya alkalmazása nélkül is sikerrel lehet növelni a talaj nitrogéntartalmát pillangós virágú növények termesztésével. A vetésforgóban a pillangósvirágúak előveteményként jól hasznosíthatók.

Egy másik, a növénytermesztés szempontjából jelentős szimbiózis a mikorrhiza, amely szintén a természetben előforduló szimbiotikus kapcsolat, a szimbiózis a növények gyökere és a talajban élő bizonyos gombák között alakul ki. A szó a görög „mykes”(gomba) és „rhiza” (gyökér) szóösszetételből származik. A gombafonalak behálózzák a növény gyökereit, a környező talajt, távoli részekre is eljutnak, mintegy a növény gyökerének meghosszabbításaként. Tudvalévő, hogy minél kiterjedtebb a növény gyökérzete, annál több vízhez és tápanyaghoz jut maga a növény.  Ilyenkor a gombák a gyökerek meghosszabbításának tekinthetők. A mikorrhiza tehát extra tápanyaggal és vízzel látja el a növényeket. A gombák cserébe mi egyebet is kapnának, mint a növények fotoszintéziséből származó szervesanyagokat, amelyek életben maradásukhoz nélkülözhetetlen. Míg egyes gombák a növény gyökereihez kapcsolódnak, de nem lépnek be a gyökérbe, mások (AM mikorrhiza), ezek az ősibb, legelterjedtebb szervezetek, behatolnak a gyökér szövetébe különböző apró sérüléseken keresztül, és ott jellegzetes, tápanyag raktározó képleteket hoznak létre. Bármely növény gyökerével képesek kapcsolatot létesíteni, sőt egyszerre több növénnyel is kapcsolatba lépnek, így óriási gyökér-gomba hálózatot hoznak létre a talajban.  A gyökérbe behatoló mikorrhiza gombák mintegy versengenek a betegséget okozó gombákkal abban, hogy ki jut be az „aranykapun”, kiszorítva ezzel a másikat, és olyan anyagokat termelnek, amelyek gátolják a betegséget okozó gombák behatolását a gyökérbe, mintegy elüldözik őket a gyökér közeléből, ezáltal a mikorrhiza gombák fontos szereplői a biológiai növényvédelemnek. Nem véletlen, hogy a bőséges mikorrhiza kapcsolattal rendelkező növények nem csak jól fejlettek, bőven termők lesznek, hanem ellenállóbbak, edzettebbek és stressztűrőbbek is. A talajművelés, a növényvédőszerek és a műtrágyázás sajnos csökkenti a mikorrhiza gombák számát, ezért a kertészek talajoltással mintegy visszatelepítik őket a talajba. A legmagasabb a számuk laza, gyengén meszes, alacsony foszfor tartalmú talajokban. A talajoltás eredményessége a sivárabb, száraz talajokban a leglátványosabb. A hazai piacon a Glomus spp. (AM) mikorrhiza gombspórákat tartalmazó Symbivit kapható talajoltás céljából.

Végül tegyünk említést a kezdő kertészeket aggodalommal eltöltő zuzmóról. A legtöbb zuzmó fonalas felépítésű tömlős gombából és egysejtű kék-vagy zöld moszatokból épül fel. Sok kezdő kertész megrémül a zuzmótelepek láttán, hogy mi ez a leginkább betegség tünetére hajazó furcsa képződmény a fák kérgén, és mi vele a teendő. Kevés számú telep esetén semmi, ártatlan gomba-alga szimbiózisról van szó. Ebben a kapcsolatban két önmagában is életképes faj él együtt. A zuzmó nem csak a fakérgen telepszik meg, hanem a talajon, kövön, fán, fémen, cserépen is. A zuzmó-gomba életközösség kialakulása szintén kölcsönös előnyön alapul, a zöld színtestet tartalmazó algák fotoszintetizálnak, szerves anyagokat állítanak elő a maguk számára, a felesleget pedig átadják a gombáknak, cserében a gombák vizet és ásványi anyagot szolgáltatnak az algáknak.  A zuzmók globálisan elterjedtek, a telepek formája, színe, és a zuzmók élőhelye alapján sokféle típusuk létezik. Egyesek erőteljesen tapadnak, mások könnyen leválaszthatók a felületről. Leginkább párás, tiszta levegőjű helyeken jelennek meg, tehát jelzik, hogy lehet örülni, tiszta a levegő. A zuzmók, ahogy már említettük, nem károsítják a fákat, de… Tudjuk, hogy a párás környezet a gombabetegségeknek is kedvez, ezért a zuzmók tömeges megjelenése gyakran felhívja a figyelmet a gombafertőzés kialakulásának veszélyére. A lazább szerkezetű zuzmótelepek jó eséllyel remek búvóhelyül szolgálnak a kártevők számára. Ebből következik, hogy ahol tömegesen megjelennek a zuzmótelepek, mégiscsak érdemes védekezni ellenük. A lemosópermetezés (rézszulfát, kalcium-poliszulfid tartalmú TIosol) segít megszabadulni a zuzmóktól, később csak fizikai eltávolításuk lehetséges például drótkefével, mosószappanos áztatással egybekötve. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy az izlandi zuzmót gyógyászati céllal fogyasztják antibiotikus hatása miatt, régebben háziállatoknak is adták, a középkorban zöldségként fogyasztották. A sarkvidéken fordul elő, tehát a természetben mi nem fogunk találkozni vele.