Mit érdemes tudni a csipkebogyóról? Gyógyhatásoktól a lekvárig

Ahogy az ősz aranyba fordul, a csipkebogyó is megérik a bokrokon – ideje, hogy közelebbről is megismerjük. Ez a természetes vitaminforrás nemcsak finom, de gyógyító hatású is.

A rózsa gyümölcse a csipkebogyó, más néven hecsedli, skarlátvörös, húsos áltermés. A „csipkebogyó” elnevezés tehát a tövises (csipkés) vadrózsára és annak bogyószerű, piros termésére utal. Innen a név: csipkés rózsa bogyója = csipkebogyó.

A bogyó megnevezés az áltermést jelöli, és a termés alakja miatt illetik a bogyó szóval.  áltermés olyan termés, amelynek kialakításában a termőn kívül más virágrészek (pl. vacok, csészelevél) is részt vesznek. Ebben az esetben a valódi aszmagtermések a kehelyszerű, húsos vacok belsejében ülnek. Vagyis a vacok is részt vesz a termés képzésben.

Az érés során az eleinte kemény gyümölcsöt öt csészelevél veszi körül, majd ezek lehullanak, és a gyümölcs is megpuhul. A gyümölcs igazi madárcsemege, ezáltal a magvak terjesztése is megoldott. A csipkebogyó a madaraknak is kedvelt csemegéje.

Legnagyobb tömegben az Északi-Középhegységben fordul elő. Szárítás céljából a gyűjtés ideje augusztus–szeptember. A kocsány nélküli csipkebogyó gyűjtését már akkor meg kell kezdeni, amikor a téglapiros színt eléri. Gyűjtéskor többrétegű papír- vagy műanyag (polietilén) zsákokba célszerű csomagolni, majd egy rétegben szétterítve kell szárítani. A friss áltermésből készíthető a csipkehús, ez a kettévágott, kimagvazott áltermést jelenti. 2 kg friss áltermésből 1 kg száraz drog, 4 kg áltermésből 1 kg száraz csipkehúst állítható elő.

Októberben még mindig érdemes szedni!

A csipkebogyót érdemes akkor szedni, amikor eléri a telt, téglapiros színt, de még nem túl puha. Bár a fő gyűjtési időszak szeptemberre esik, október elején még mindig találhatunk szedhető csipkebogyót. Ilyenkor a bogyók már puhábbak, gyakran édeskésebbek is, mivel a benne lévő keményítő részben cukorrá alakul. Ez a puhább állapot kiváló lekvárhoz, szörphöz, borhoz – viszont szárításra kevésbé alkalmas, mert könnyen erjed vagy penészedik. Ha már fagy érte, akkor még édesebb, viszont gyors feldolgozást igényel.

A gyűjtéshez a legpraktikusabb többrétegű papír- vagy polietilén zsákot használni, mert ezek jól szellőznek, és megakadályozzák az erjedést. A frissen szedett termést célszerű mielőbb szétterítve szárítani árnyékos, szellős helyen, egyenletes rétegben. A túl sokáig tárolt vagy nyirkos bogyók könnyen megpenészedhetnek. Ha a csipkebogyó már puha, inkább azonnali feldolgozásra (pl. lekvárnak, szörpnek) alkalmas. A megszárított termés zárt, száraz helyen, lehetőleg sötét üvegben vagy vászonzsákban tárolva hosszú ideig eltartható.

A csipkebogyómag eltávolítása és hasznosítása

A csipkebogyó belsejében kemény, sárgásbarna magvak, úgynevezett aszmagok találhatók, melyeket finom, de szúrós szőrök vesznek körül. Ezek az apró szálkák, ismertebb nevükön „viszketőpor”, könnyen irritálják a bőrt és a nyálkahártyát, ezért a termés feldolgozása során a magokat és a szőröket el kell távolítani. A néphagyományban a viszketőpor mint „csínytevésre” szolgáló anyag szerepel – de ez inkább folklór, mint valódi felhasználás.

A magok és aszőrök eltávolítása kétségtelenül az egyik legidőigényesebb része a csipkebogyó feldolgozásának, különösen kézi munka esetén.

Friss bogyó esetén a kimagozás egyszerű kézi módszerrel történik: a termést kettévágják, és a magokat kanállal vagy késsel kikaparják. Nagyobb mennyiség feldolgozásakor – például lekvár készítésénél – a megpuhított bogyókat passzírozással dolgozzák fel. Ilyenkor a hús átnyomódik a szitán vagy passzírozón, míg a mag és a szőr fennakad.

A megszárított csipkebogyó porítása esetén is fontos a mag és szőr eltávolítása, amit szitálással vagy légszeparálással végeznek. Az így elkülönített magokat külön is felhasználják: rózsamagolajat sajtolnak belőlük, amit a kozmetikai ipar és a gyógyászat is nagyra értékel. A mag őrleménye, az úgynevezett magliszt, magas rosttartalma miatt állatok takarmányozására is alkalmas.

A csipkebogyó C-vitamin tartalma jelentős. Egyéb vízoldható vitaminjai, E- és K-vitamin tartalma mellett tokoferol, illóolaj, cukor, zsír- és gyümölcssavak, aminosavak, pektinek, tanninok, karotinoidok és polifenolok gazdagítják. A gyümölcshús gyógyító hatásait korán felfedezték. Vérzéscsillapító, emésztésjavító, szomjoltó hatásain túl kiderült, hogy köhögéscsillapítóként is hatásos. Szárított, porított őrleménye vizelethajtó, székfogó. Télen remek vitaminforrás. Ételszínezékként is hasznosítható. Elsődleges azonban antioxidáns hatása. Flavonoid- és magas vitamintartalma csökkenti az ízületi gyulladás tüneteit. A csipkebogyó tea vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt megfázásos betegségek megelőzésére alkalmas.

A kellemesen savanykás ízű “bogyót” régen desszertként fogyasztották. A nemes változatok termése is fogyasztható! Manapság Európában közkedvelt a belőle készült lekvár. Az erjesztésével előállított bor Svédországban és Oroszországban a legnépszerűbb. Az angolok a héjától és magjától megfosztott gyümölcshúst többek közt cukorral felverve fogyasztják. A szárított rózsalevelek forrázata kellemes ízű és illatú teaként szolgál.

Hogyan készítsünk belőle teát C-vitamin-tartalom megőrzésével?

A csipkebogyó egyik legértékesebb hatóanyaga, a C-vitamin, hőre érzékeny, így érdemes hideg áztatással elkészíteni a teát:

• Zúzzunk meg 6–10 gramm szárított csipkebogyót.
• Áztassuk be kb. 2,5 dl hideg vízbe.
• Hagyjuk állni 6–12 órát (pl. egy éjszakán át).
• Szűrjük le, és langyosan vagy szobahőmérsékleten fogyasszuk.

Így egy igazán vitaminban gazdag, természetes immunerősítő italt kapunk.

Házi csipkelekvár

A csipkebogyólekvár készítése kissé időigényes, de minden ráfordított percet megér. A bogyókat először alaposan át kell válogatni, megmosni, majd félbevágni. A magokat és az irritáló szőröket késsel vagy kanállal ki lehet kaparni, de ha nagyobb mennyiséget dolgozunk fel, egyszerűbb megfőzni a bogyókat, és utána passzírozni. A félbevágott vagy egész terméseket annyi vízben kell megfőzni, amennyi épp ellepi őket, amíg teljesen meg nem puhulnak. Ezután szitán vagy passzírozón áttörjük a masszát – ez a művelet választja el a húsos részt a magoktól és a szúrós szőröktől. Az így nyert sűrű pépet visszatesszük a lábasba, hozzáadjuk a cukrot (általában a pép súlyának felét), és folyamatos keverés mellett lekvár sűrűségűre főzzük. Ízesíthetjük egy kevés citromlével, fahéjjal vagy vaníliával is, de sokan épp a natúr ízéért szeretik. A kész lekvárt forrón steril üvegekbe töltjük, lezárjuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. A végeredmény egy gazdag, vitaminokban bővelkedő, különleges ízű lekvár, amely kenyérre kenve, süteménybe töltve vagy akár palacsintában is igazi csemege.

Dekorálás csipkebogyóval

A csipkebogyó nemcsak táplálkozási és gyógyászati célokra használható, hanem kiváló természetes dekoráció is. Élénkpiros színe és apró bogyói tökéletesen illenek az őszi és téli kompozíciókba: koszorúk, asztaldíszek, ajtóra akasztható füzérek vagy vázába tett csokrok díszítőelemeként is megállják a helyüket. Párosíthatjuk tobozokkal, fahéjrudakkal, borostyánnal vagy fenyőággal is – így akár karácsonyi hangulatot is varázsolhatunk vele. A csipkebogyót vízbe nem szükséges tenni, kivéve, ha friss zöldnövényekkel együtt, vázadíszként használjuk. Friss állapotban körülbelül egy-két hétig marad feszes és élénk színű, ezt követően fokozatosan ráncosodik, puhul. Ha tartósabb dekorációt szeretnénk, érdemes még kemény állapotban leszedni, majd szellős, árnyékos helyen kiszárítani – így akár több hónapon át is díszítheti otthonunkat. A természetes anyagok kedvelői számára a csipkebogyóval készült dekoráció nemcsak látványos, hanem fenntartható választás is.