49. hét

“Egész héten köd nyomta téli hegytetõnk:
magas fellegek fogták fazekukba a tájat
s rácsukták a fedõjüket. Ma se mozdultak meg.
De este fent, tág körben, kinyílt az ég,
mintha egy nagy kéz felemelte volna a fazék fedelét.”
Szabó Lõrinc: Valami szép (részlet)

Decembert a meteorológusok Télelõ-ként tartják számon, a régi székely naptárok Álom havának nevezik, korabeli magyar népi kalendáriumi neve pedig Karácsony hava.

András nap. Ez a legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap. “Aki böjtöl András napján,vőlegényt lát iccakáján.” Sok helyen a zsúpfedeles házak ereszét megrázták, s a kötényükbe hulló magból jósoltak:„Ha a lány kötényébe búzamag hull, jómódú legény veszi feleségül, ha rozsmag, akkor szegény legény lesz a férje, ha pondró hull bele a zsúpszalmából, még a következő évben teherbe esik.” A közös jóslások többnyire a fonóban történtek – ólomöntéssel, gombócfőzéssel. A gombócba egy-egy férfinevet rejtettek, amelyik elsőnek jön fel a víz tetejére, az lesz az illető férjének a neve. Az ólomöntésnél az öntvény alakjából a jövendőbeli foglalkozására igyekeztek jósolni. A moldvai és Gyimes-völgyi magyarok ezen a napon a farkasok ellen megfokhagymázták az ajtókat, hogy ne vigyék el a jószágot. E célból összekötötték az ollót, mert ha nyitva maradna, a farkasok elvinnék a juhokat. András-napkor kezdődtek a disznóvágások, disznótorok, mert ekkor már eltartható a hús. Ezért nevezték nek is.(palfalva.hu)

December 6., Miklós napja. Szent Miklós püspök a IV. században élt (a mai Törökország területén, Myra városában) és bár legendája csak a XIII. században indult el, de a görög kultúrkörben már a VI. században említik, mint három szegény leány, három igazságtalanul megvádolt katonatiszt, továbbá három halálra ítélt ártatlan tanuló és matróz megmentõjeként. Számos legenda szól bõkezû, a felebaráti szeretet jegyében született tetteirõl (örökölt vagyonát a szegényeknek ajándékozta), mely magyarázza, miért is lett az elmúlt századok során a Karácsony misztériumának egyik elõhírnöke. A Miklós nap hagyományai közt szerepelt a Miklós-járás és tréfás gyóntatás, mely középkori diákhagyomány volt. A Mikulás napi ajándékozási szokás városi hatásra csak a XX. század elsõ évtizedeiben terjedt el. A mai pirosruhás, dérszakállú Mikulás figura alakjának megteremtõjének sokan a Coca-Cola céget tartják, egy 1930-as években rendezett reklámkampánya alapján.

A kiskertészek belenyugodhatnak a megváltoztathatatlanba: az elkövetkezõ pár hónapban fõként gondolatban kertészkedhetünk, odabent a jó meleg szobában, a kandalló mellett tervezgetve, hogy jövõ évben miként alakítjuk át kertünket, milyen új növényeket telepítünk bele.

Decemberre megszabadultak termésüktõl kertünk gyümölcsfái, csupán egyetlen legény van még talpon: a naspolya, mely megõrizte sárgásbarnás kincseit az ínyencek legnagyobb örömére.

Az Ázsiából származó naspolya (Mespilus germanica), népies nevén lasponya vagy miszpolya a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik, így az alma, a körte és a birs rokona.
Örök rejtély marad, hogy botanikai nevének második tagjában miért kapta a germanica jelzõt, hiszen a német területeken nem ismerték és nem is terem azon az éghajlaton.

A kistermetű, 4-5 m-es fának nevelhetõ növény lombkoronája önmagában is dísze lehet kertünknek vörösesbarnás vesszeivel, archaikus alakjával remekül illik a kisebb és természetközeli kertekbe, nem is beszélve májusi fehér virágairól, melyek öntermékenyülõk. A vegetációs idõszakban alapvetõen melegigényes, de fagytûrõ, félárnyékot is elviselõ, talajtípusokban nem válogatós, igénytelen növény, a Kárpát-medencétõl északra már kevésbé vagy egyáltalán nem termeszthetõ.

Gyökérzete sekélyen helyezkedik el, ezért homokos talajon rendszeresen öntözzük, a tavaszi metszéskor pedig legyünk tekintettel arra, hogy termõrügyei az ágak végén helyezkednek el, így ebbéli ténykedésünk a ritkításra és ifjításra szorítkozzon. Betegségei és kártevõi nem nagyon vannak, melynek oka magas csersavtartalma lehet.

Gyümölcse molyhos, gömbölyded körte alakú, sárgásbarna, éretten barna színû. Utóérõ gyümölcs, tehát a fáról keményen és éretlenül leszedve fogyasztásra alkalmatlan, élvezhetetlen kesernyés ízû, de érlelést követõen megpuhul, vékony pergamenszerû héja könnyen lehúzhatóvá válik, húsa pedig sajátosan karakteres, egyedi, édeskés ízt nyer. Kontinentális éghajlatunkon nem várható, hogy beérjen, ezért az idõjárástól is függõen november folyamán szüreteljük le, majd a tárolás alatt a gyümölcs december folyamán megpuhul, színe sötétebbre változik és akár a karácsonyi ünnepi asztal gyümölcse is lehet.

Lippai János a Posoni kertjében már a XVII. században említi a naspolyát: “A noszpolya fa gyümölcseit, minek elõtte meglágyul, akkor szedik: de jobb, ha a fáján hagyják, hogy egyszer vagy kétszer megcsípje a dér, s édesebb leszen. Ha elébb leszedik, s szalmára rakják, úgy is meglágyul, és akkor eszik õtet nyersen, mert fõve nem láttam.”

Tehát a természetes érés hiányában, bátran bízhatjuk eme lebomlási folyamat beindítását a fagyra is, egy ideig a fán hagyva a még éretlen gyümölcsöt. A régi népi bölcselet úgy tartja, akkor kell leszedni, ha a dér kétszer beleharapott. Az utóérlelésnek azonban sokkal biztosabb módja, ha a leszedett naspolyát szellõs, száraz, sötét és hûvös helyen tároljuk, gyakori ellenõrzés mellett.

Beltartalmi értékét tekintve a naspolya rendkívül gazdag ásványi anyagokban és vitaminokban, különösen magas a C-vitamin tartalma, de megtalálható benne az A-vitamin elõanyaga, a karotin is. Pektin tartalma védi emésztõ-, antioxidáns tartalma pedig serkenti immunrendszerünket. A középkori népi gyógyászatban a magjából készült teát vesekõképzõdés ellen, viszonylag magas vastartalma miatt pedig fogyasztását vérzékenyeknek ajánlották. A bélbetegségek kezelésében is komoly szerepet kapott, de a korabeli természetgyógyászok levelének és termésének fõzetét is felhasználták a garat és a szájüreg gyulladásának csökkentésére.

Asztalos és fafaragó körökben legendásan értékes volt a fája, a megkülönböztetett figyelmet roppant keménységének köszönhette, míg kérgét a régi idõkben cserzésre használták fel.

A naspolya gyümölcse teljes érettségét gyakran váratlanul, az egyik pillanatról a másikra éri el, ezért gyakran ellenõrizzük az érlelés folyamán, melyet követõen a hûtõszekrényben legfeljebb már csak pár napig tárolható.

A nyers gyümölcs fogyasztásán túlmenõen feldolgozhatjuk lekvárnak, ivólének, vagy húsok mellé szószként is tálalhatjuk, de készíthetünk belõle a birsalmához hasonlóan naspolyasajtot és kompótot is.

Az ínyencek különleges csemegeként tartják nyilván Nagy-Britanniában, melyet az is mutat, hogy a királyi konyhában a szarvasgombával és a legkülönlegesebb tengeri gyümölcsökkel, kaviárokkal egyenlõ rangban tartják nyilván.

Soraimat a nevezett királyi udvar egyik csemegéjének tartott naspolyasajt “titkos”” receptjével zárom:

Hozzávalók:
naspolya,
nád- vagy barnacukor,
mandulaolaj,
szegfûbors,
darabos dió (mandula is kiváló)

Nagyméretû lábosba helyezzünk egy érett, egész naspolyákkal töltött agyagedényt és nagyon lassú tûzön a teljes puhulásig pároljuk-fõzzük 1-1,5 órán keresztül. Szitán átpasszírozzuk a gyümölcsöt, ízesítjük a pépet (1 kg péphez 0,5 kg cukor), majd egy másik lábosban gyakori kevergetés mellett besûrítjük. Mindeközben mandulaolajjal kikenjük a formákat, majd belekanalazzuk egyenként az elkészült sûrû gyümölcspépet és hideg helyre tesszük.

Kovács László Zoltán
kovlazol@gmail.com