Hóbogyó

A hóbogyó leglátványosabb állapotát az őszi-téli időszakban éri el, amikor hófehér illetve gyakran rózsaszín  árnyalatokban ékeskedő bogyói díszítik. A bogyók a fürjek, fácánok, rigók kedvelt téli csemegéje.

A Észak-Amerikában honos Symphocarpos nemzetségnek mindössze 15 faja ismert. Sok közülük dísznövény. A hóbogyó manapság manapság ismét kezd divatba jönni. A kisállatok, madarak szempontjából fontos cserje, szívóssága, mutatós, télen is díszítő bogyói miatt újból gyakrabban kerül fel az ajánlati listákra. Nagy előnye, hogy árnyékban is díszlik.

Hóbogyó botanikája

A hóbogyó (Symphocarpos albus)  1-3 méterre megnövő lombhullató cserje. Hajtása felfelé törő. A szürkés-zöld levelek átellenesen helyezkednek el, egyszerűek, teljesek, levélnyelük rövid, tojásdadok vagy kerekdedek, a steril hajtásokon karéjosak. A rózsaszín, apró virágok 10-25 cm hosszan a hajtáscsúcson fürtben állnak. 8-15 mm átmérőjű két magvú csonthéjas termése hófehér. Levegővel telt termését gyakran kipukkantottuk gyerekkorunkban, két lábbal ráugorva. Rizómákkal terjed. Ha a növény föld feletti része valamilyen oknál fogva elpusztul, pl. bozóttűzben, a leghamarabb regenerálódó fajok között szerepel a hóbogyó, amely új hajtást fejleszt a rizómából.

Az Amerika nyugati partvidékéről származó Symphocarpos albus var laevitigatus változat a magasabb termetű, termései is nagyobbak szemben a keleti partvidékről származó albus változattal, amelynek ágai és levelei szőrözöttek.

A S. orbiculatus az erdőszélek növénye. Apró levelei sötétzöldek, virágai fehérek, rózsaszín beütéssel, bogyói sötét bíbor színűek.Előszeretettel ültetik dísznövényként.

Symphoricarpos × chenaultii ’Hancock’

A S. x chenaultii a S. albus és a S. orbiculatus természetes hibridje, amely Észak-Nyugat Amerikában él. A Symphoricarpos × chenaultii ‘Hancock’ alacsony, terjedő tövű talajtakaró változat. Fehér virágai augusztusban nyílnak. Fehér bogyói pirosan pettyezettek.

Symphoricarpos x doorenbosii a S. albus var laevitigatus és a S. x chenaultii hibridje. Symphoricarpos x doorenbosii ‘Kordes‘, márkanevén ‘Amethyst‘ magas termetével is kitűnik. Júliusban hozza apró, fehér virágait. Sötét rózsaszín bogyói a leglátványosabb hóbogyók közé emeli. Bogyót viselő hajtásait a kötészet is előszeretettel használja. 2013-ban megkapta Amerikában az év vágott virága címet. (valójában a terméseiről van szó.)

Symphoricarpos Amethyst

Hóbogyó környezeti igénye és gondozása

A hóbogyó talajban nem válogat. A közepesen savanyú és a gyengén lúgos (meszes, gyengén sós) talajban is jól fejlődik. Meszes, jó vízvezetésű talajokon fejlődik a legszebben. A köves talajt is jól viseli. Sivár körülmények között is megél. A nyílt, világos helyeket kedveli, de árnyéktűrő. Tél végén, kora tavasszal metszéssel tarthatjuk kordában. Fás dugványozással jól szaporítható.

Szoliterként ültessük. Ha nyíratlan sövényt szeretnénk belőlük, akkor az ültetési távolság kb. fél méter. Egyes alacsony fajták akár talajtakarónak is használhatók. Különösen alkalmas hulladékdepók takarására. Vagy fák aljnövényzeteként is ültethetők.

Magvai ősszel vagy télen gyűjthetők. A bogyók megszárítása után dörzsöléssel távolítjuk el a gyümölcshúst. Az így megtisztított magvak 7-8 évig megőrzik csírázóképességüket. Csírázáshoz meleg és azt követő hideg hatásra van szükség. De magról szaporítással ne próbálkozzunk, mert a csíráztatás házi körülmények között általában nem sikeres a kemény magköpeny és fejletlen embrió miatt.

Hóbogyó, mint haszonnövény

Amerikában a birkák és marhák fontos takarmánynövénye, amely a jószágok fehérjeigényének kielégítésében fontos. A madarak és kisemlősök számára remek búvóhely és táplálékforrás. Különösen a levelek fehérjetartalma magas.

A bogyókat az amerikai őslakók nyersen fogyasztották bizonyos területeken valószínűleg gyógyászati vagy rituális céllal. A bogyókat meg is szárították. Mi ne próbáljuk ki, mert a szakirodalom szerint hányást, hasmenést, szédülést okoz. A szaponin tartalmú bogyókat használták továbbá hajmosásra, az összezúzott leveleket és a gyümölcsöket sebgyógyításra, fájó testrészek borogatására, szemkönnyezés és fogfájás ellen. A kéreg főzetével tuberkulózist és szexuálisan terjedő betegségeket gyógyítottak. A teljes növényből készült főzettét pedig roboráló szerként fogyasztották. A szárából nyílvessző és pipaszár készült.