Cseresznyevirágzás Japánban

Meginvitálunk egy rendhagyó hanami partira, ahol megmutatjuk a legszebb cseresznyevirágokat! Jó szórakozást kívánunk!

A cseresznyevirág (Prunus serrulata – Sakura) különleges, egyedülálló japán szimbólum. Megjelenik a japán ételekben és a művészetben is. A Fuji hegység istennője KONOHANASAKUYAHIME életre kelti a halott virágok, tartják a japánok. A virágok életképességének legfőbb szimbóluma a cseresznye virág. A cseresznyefa virágaival díszítette az istennő a hegyet.

Ninnaji templom Kyoto

Fotó: inout-home.hu

A HANAMI , vagyis a „VIRÁGNÉZÉS” hagyományát a japánok a 700-as évek elején, a NARA korban vették át  Kína egyik legjelentősebb császári dinasztiájától,  a TANG dinasztiától. A HANAMI ekkor még csak a tehetős japán emberek időtöltése volt, és csak később, a 700-as évek végén, a HEIAN korban kezdett egyre szélesebb körben népszerűvé válni.
Forrás: http://www.inout-home.hu

Japán cseresznye botanikája

A Japánban, Kínában és Koreában honos japáncseresznye (Prunus serrulata) a közönséges cseresznyéhez igen hasonló, széles koronájú, 8-10 méterre is megnővő fa. Ám míg a közönséges cseresznye levelei a végükön egyenletesen hegyesednek, és szélük szabálytalanul durván fogazott, addig a japáncseresznye levele a végén hirtelen elkeskenyedik, hosszú hegyben végződik, a levél széle egyenletesen, aprón fogazott, a fogak előre állnak, finom szálkaszerű hegyben végződnek. Koronája kevés ágú. Április végén-május elején egy csomóban 3-5-ösével nyíló, szimpla, fehér, bimbóban rózsaszín virágai nem illatosak, feketés bogyóit késő nyáron hozza. Nedves, humuszban gazdag, középkötött talajba, napra vagy félárnyékba való. A pangóvizet nem tűri. Sok rovarkártevője van! Az alapfajt a kertészetek nem árulják. Kitűnő bonsai alap, ezért a magját forgalmazzák.

A fajták (többségében még Kínában és Japánban szelektált fajták szín-és alakgazdagsága rendkívül nagy, a hófehértől a sárgászöldön keresztül a sötétrózsaszínig terjedő szimpla vagy rózsaszín virágokkal. Ősszel lomjuk színesedik. Termést a többségük nem hoz.

Forrás:
portal.uni-corvinus.hu;
missouribotanicalgarden.org

Japáncseresznye díszváltozatok

Az 5 virágszirmú változat neve Yoshino, a teltvirágúak közül a 20 szirmú az Ichiyo és a 100 körüli sziromszámú a Kikuzakura. A virágzásra jellemező, hogy általában még a levelek megjelenése előtt történik, vagy éppen a levélfejlődéssel egy időben.

A leggyakoribb fajták.

(A virágzás időpontja Tokióban értendő.)

Az őszi Jugatsuzakura neve októberi cseresznyét jelent, októbertől januárig virágzik. A virágok aprók, de csodálatos látványt nyújtanak az őszi levelekkel.

Február végétől március közepéig virágzik a parkokban nem túl gyakori Kanzakura.

Március közepén virul a Kawazuzakura, amely Kawazu városról kapta a nevét. Itt kezdték el termeszteni. Kawazuban 8000 fa virít ilyenkor. Tokióra jellemző. Nagy szirmai ragyogó rózsaszínek.

Március közepén-végén virágzik a Kanhizakura. Virágai sötétrózsaszínek, harang alakúak. Okinavában és Tajvanon őshonos, ahol már január elején virágzik.

Kanhizakura

Kanhizakura. Fotó: jpninfo.com

Az április elején virágzó, bókoló Shidarezakura csüngő hajtásain vízesésszerű, rózsaszínű virágzuhatag fejlődik. Egyes változatok szimpla mások teltvirágúak. A teltvirágúak változatot Yaeshidarezakura-nak hívják. Virágzás öt nappal később kezdődik, mint a szimpla virágú fajtáké.

Shidarezakura

Shidarezakura. Fotó: jpninfo.com

Szintén április elején virágzik a leggyakoribb, szimpla virágú Yoshino fajta, amelynek fehér virágai a szárhoz közel halvány rózsaszínben játszanak. A virágok egy hétig élnek, de élethosszuk csökkenhet, ha az időjárás úgy hozza. Így a cseresznyevirág az élet mulandóságának is a szimbóluma.

Somei Yoshino

Somei Yoshino. Fotó: jpninfo.com

Szintén közkedvelt, és gyakori a Yamazakura fajta, amely vadon is terem. Szimpla virágai halványrózsaszínűek. Levelei a virágokkal egy időben fejlődnek.

Április közepén virágzik a halványrózsaszín szirmú, teltvirágú Ichiyo. Szintén igen gyakori parkfa.

Ichiyou

Ichiyou. Fotó: jpninfo.com

Az április közepén virágzó Ukon krémsárga (kurkuma sárga) virágokat fejleszt, egy virágon 10-20 sziromlevéllel. Levelei bronzosak.

Ukon

Ukon. Fotó: jpninfo.com

Április közepétől április végéig virágzik a Kanzan, a legnépszerűbb teltvirágú fajták egyike. Sziromleveleinek száma 3-50.

Szintén április közepétől április végéig virágzik a nagy, fehér, teltvirágú, 20-30 sziromlevéllel, Shogetsu.

Április végétől május elejéig virágzik a mintegy 100 szirmot fejlesztő, teltvirágú Kikuzakura. A virágok a levelek kifejlődése után nyílnak, ezért részben a levelek elrejtik őket.

Forrás: www.japan-guide.com

Díszcseresznye gyűjtemény a Budai Arborétumban

A Budapesti Corvinus Egyetem Budai Arborétumában díszcseresznye-gyűjteménye a ‘K’ épülettől nyugatra eső területen lévő fásszárú növénygyűjteményben található. dr. Nádasy Mihály telepítette az épület befejezésének évében, 1970-71-ben. A fajták a Vácrátóti Botanikus Kertből származtak, az akkor ott dolgozó Tóth Imre hozta be őket hazánkba Angliából. A további részletek itt olvashatja: díszcseresznye-gyűjtemény

diszcseresznye a Budai Arborétumban

Fotó: Lőrincze Géza, owl.hu

Megnyílt a Kertlap Kertészeti Webáruház!

Jelentkezz Virágkötő Tanfolyamra!

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé, vagy új termék érkezik a Kertlap Kertészeti Webáruházba? Iratkozz fel a Kertlap hírlevelére!
E-mail cím:*