Csak csínján a zöldjuharral!

A zöldjuhar nem kívánatos betolakodó, valójában önszántunkból telepítettük be, de később megbántuk. Tarka levelű fajtája mutatós dísznövény.

Jelentkezz Kiskert Tanfolyamra!
zöldjuhar összetett levele

A kőrislevelű juhar vagy zöld juhar (Acer negundo) 10-20 méter magas, széles koronájú, észak amerikai faj. Zöld vagy lilásbarnás, sima héjú vesszőiről télen is könnyen felismerhető. Összetett levelei, alapján, emiatt hívják körislevelűnek is, különböztetik meg a nálunk honos juharoktól.

Virágai kétlakiak, szirom nélküliek; sárgászöld, laza csomókban a lombfakadás előtt nyílnak, március-áprilisban. Ikerlependék termései szeptembertől, márciusig hullanak. Magvai táplálékot jelentenek sok mókus- és madárfajnak. Sajnos azonban nem sok egyéb tulajdonságát tudjuk a javára írni!

Egy időben útsorfaként, díszfaként ültették, valószínűleg igénytelenségének köszönhetően. Ellenálló, szárazságtűrő, jól tűri a vízborítást is. Talajban nem válogat. Az 1960-as években az Alföldön, a fásítási program keretében tömegével ültették homokos és szikes talajokra. Idővel kivadult. Az alföldi zárt kocsányos tölgyesek jellemző özönnövénye. A gond vele, hogy az ártéri puhafaligetekben és a beerdősülő ártéri kaszálóréteken kiszorítja a bennszülött fákat, ezért továbbterjedését próbálják visszaszorítani például a termős fák kivágásával. Erdészeti telepítése tilalom alatt áll.

zöldjuhar termése

Gazdasági jelentőségét kevésbé puha fájának felhasználása (tűzifa, karó), mint inkább kártevőterjesztésben játszott szerepe határozza meg. Ugyanis az Észak-Amerikából Európába hurcolt amerikai fehér medvelepkének, amelynek kártétele nálunk is kezd aggasztó méreteket ölteni, kitűnő tápnövénye. Másik károkozása, hogy réslakó, vagyis meglepően kis helyekre is bejut, és ott képes fejlődni, gyökereivel kárt okozva az épületekben. Mindezzel együtt rossz adottságú, zárt helyre ültethető, ahol nincs esély más fa megtartására.

konténeres zöldjuhar 'Flamingo' faiskolai kínálatban

Az Acer negundo ‘Flamingo’ a legkedveltebb tarka levelű fajtája, amelyet manapság a legtöbb kertészet melegen ajánl. Valóban mutatós, kis kertbe is ültethető. Dekoratív bokorfa, vagy kis fa, maximum 5-8 méter magasra nő. Levelei fehér szegélyűek, s főként a növekvő hajtásokon rózsaszín-tarkák. Törzse hamvas, lombozata laza, koronája széteső, de metszéssel jól kordában lehet tartani. Az üres helyeket, csupasz sorokat jól kitölti. Gondot jelenthet, levelei a az erős napon megperzselődnek! Az üde talajt, és az öntözést meghálálja.

Megnyílt a Kertlap Kertészeti Webáruház!

Jelentkezz Virágkötő Tanfolyamra!

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé, vagy új termék érkezik a Kertlap Kertészeti Webáruházba? Iratkozz fel a Kertlap hírlevelére!
E-mail cím:*