Szobanövények gondozása

A beltéri növények barátságossá teszik környezetünket. Az ablakba tett növények életet, színt adnak az ablaknak, olyan, mintha a természetet beinvitáltuk volna a lakásunkba. A nagyobb konténeres növények a bútorokkal hoznak létre harmóniát. A beltéri tájkép, a szobanövények a nyár élményét hozzák el még télen is, illetve a hűvösség illúzióját keltik a legnagyobb melegben is.

szobanövények elhelyezése

Ez a cikk annak szól, akit foglalkoztat, hogy egyes szobanövények miért virulnak, míg mások minden dédelgetés ellenére láthatóan rosszul érzik magukat. Sok problémát könnyű helyrehozni, másokat pedig el lehet kerülni. Először is tudomásul kell venni, hogy a legtöbb szobanövény a trópusokról származik. Ebből adódik, hogy többségük víz és párakedvelő, és a világosságot, de nem a közvetlen napfényt kedvelik.

Szobanövények fényigénye

A szobanövények fényigénye széles skálán változik. A csodacserje (Croton) pl. kedveli a közvetlen napfényt, míg a filodendron (Philodendron) fényigénye alacsony. Többségében az ablakokhoz kötött a szobanövények elhelyezése. Az ablaktól távolodva a fényintenzitás drasztikusan csökken, ezért valóban az ablak környéke a legjobb hely a növénytartásra. Ha az ablaknyílás szerény méretű, alkalmazzunk függőkosarat, állítsuk a növényeket az ablak elé üvegpolcra, hogy minél több szobanövényünk jusson a megfelelő fénymennyiséghez. A széles spektrumú fluoreszcens lámpák alkalmasak többlet megvilágításra. Még jobb, ha kombinálni tudjuk a fluoreszcens lámpát és az olvasólámpát. A lámpákat kb. 25 cm-rel helyezzük a növények fölé. A növényeket hetente forgathatjuk, hogy minden részüket érje fény.

Szobanövények hőmérséklet igénye és levegőztetése

A legtöbb növény hőigénye 15 és 24 Celsius fok között változik. Magasabb hőmérsékleten a növények felnyurgulnak. Betegségekre
floráriumokfogékonyabbá válnak. Alacsonyabb hőmérséklet visszatarthatja a virágzást. Fűtőtestektől, klímaberendezésektől tartsuk távol őket. A növények túlzott összezsúfolása, a rossz légjárás nem kedvező. A növények fokozottan érzékenyekké válnak a fertőzésekre. A huzat ugyanakkor gyakran ártalmas számukra. Sokuk levélhullással válaszol rá.

Szobanövények páratartalom igénye

A növények többsége kedveli a magasabb páratartalmat. A téli fűtésnek köszönhető száraz levegő ellen a legsikeresebben párologtató készülékkel védekezhetünk. Ez hatékonyabb, mint a permetezés. Szintén hatásos a terráriumban tartás vagy a cserepek kaviccsal terített vizes tálcára állítsa. A piros erű hálóslevél (Fittonia verschaffeltii), a párnafű (Soleirolia soleirolii) vagy az indás kőtörőfű (Saxifraga stolonifera, Saxifraga sarmentosa) jól viseli a magas páratartalmat.

Szobanövények öntözés

A nem megfelelő öntözés alapvető problémája a szobanövények gondozásának. Mind a túlöntözés, mint a kiszáradás káros lehet. Akár naponta ellenőrizzük a cserép földjét. Ha a felszín alatt az ujjunkkal vizsgálva a talaj száraz, vagy a cserép megütögetve kongó hangot ad, itt az ideje az öntözésnek. Az öntözést több részletben végezzük el, amíg a víz meg nem jelenik a drénnyíláson, de sose álljon a
cserépalátétben víz!

szobanövények öntözéseA kis növényeket emeljük meg. Ha relatíve könnyűek, nyilvánvalóan száraz a talajuk, és öntöznünk kell.
Ha alulról öntözünk, állítsuk a cserepet vízbe, amíg a talaj meg nem szívja magát. A cserepet kiemelve, hagyjuk, hogy a felesleges víz a drénnyíláson kicsöpögjön, és a felfogott vizet öntsük el.
Az öntözés sikeressége függ a talajminőségtől is. A rossz vízvezetésű talajok esetén a talajfelszínről nehezen szívódik be az öntözővíz. Ilyenkor a talaj minőségét javítsuk hozzákevert perlittel vagy homokkal.
Megjegyzés: Egyszer egy hónapban öntözzük a talajt felülről meg akkor is, ha egyébként alulról öntözünk. Ez kimossa a talajfelszínen felhalmozódó sókat. Öntözzünk olyan gyakran, hogy a növény ne lankadjon a szárazságtól.
Forrás: www.hort.purdue.edu

Tél végén, tavaszelőn hosszabbodnak a nappalok. Itt az ideje, hogy ellenőrizzük, átültetésre szorul-e növényünk. Tavasszal már megkezdődhet a növények tápoldatozása is.

Szobanövények tápoldatozása

Vízben oldható műtrágyával lehet a szobanövényeket tápoldatozni, különösen a nyári időszakban. 3,5 liter vízben oldjunk fel egy teáskanál komplex műtrágyát.
Ajánló:
A Péti Nitrokomplex Kft. is forgalmaz “Szobanövény tápsó” néven komplex műtrágyát (24-11-11 Nitrogéndús). Folyamatos használatával erőteljes, ellenálló növények, nagy lombozat nevelhető. Kiegyenlített összetételénél fogva a növények jól fejlettek, egészségesek lesznek. Mindenféle szobai, lakásban tartott dísznövény ápolására kiválóan alkalmas, pl. fikuszok, filodendron, pálmafélék, dracénák, páfrányok, azálea, amarillisz, stb. A szobai dísznövények általában levélzetükkel díszlenek, viráguk kevésbé jelentős, ezért magas nitrogéntartalmú tápanyag használható, amely elősegíti levélzetük fejlődését.
Forrás: www.nitrokomplex.hu

Szobanövények ültetése, átültetése

A trágyázás, az öntözővíz növeli a talaj sótartalmát, a gyökerek pedig hamar betöltik a rendelkezésükre álló térfogatot. Ezért előbb-utóbb át kell ültetnünk növényünket.

A nappalok hosszabbodása stimulálja a növények növekedését, ezért a tavasz az átültetések ideje. Azonban nem szükséges minden évben átültetni növényeinket. A fiatal növényeket általában évente szokták átültetni. Később több jele lehet annak, hogy a növény átültetésre szorul. Például, ha a talaj felső rétegét fehér bevonat fedi, vagy nagyon elszaporodnak a talajlakó ugróvillások. További módja az átültetési igény megállapításának, hogy fejjel lefelé fordítva kiütögetjük a növényt a cserépből, már amelyikkel ez megtehető, és ha a talaj a gyökerekkel teljesen behálózott eljött az átültetés ideje.

Talajválasztás

Ajánló:
A virágföldek hazai gyártója a Florasca Kft. Az általa előállított földkeverék minden alapanyag hazai eredetű. A hansági tőzegmedencében található tőzegvagyon az ország legértékesebb tőzege. Erre a tőzegre Magyarországon elsőként 1967-ben hozták létre a ma is jól működő földkeverék előállító üzemet. A Florasca ’A’, ’B’, ’C’ virágföld egyesíti magában a gondosan osztályozott Fertő-Hanság Nemzeti Parkból származó tőzeg és az évek alatt komposztálódott szürkemarha jótékony hatását. Speciálisan használható minőségi földkeverék. Az ebbe ültetett növények erőteljesen fejlődnek, dús virágzatot nevelnek. A kertészeti szakkönyvek évtizedek óta oktatják a Florasca A, B, C virágföld változatainak nagyszerűségét. Optimális termesztő közeget biztosítanak mind a szobanövények, mind a kertészeti kultúrák számára. Az alapanyagul szolgáló hanyi tőzeg nem csak Magyarországban, hanem egész Európában egyedülálló minőségű. A Fertő-Hansági Nemzeti Parkból származó szürke marha trágya szintén kimagasló minőségű. A termékek nem csak Igazoltan Hungarikum minősítésűek, hanem igazoltan BIO minősítésűek is.

A kertészeti szakkönyvek elsőként elismert virágföld besorolása:
• Florasca ’A’ savanyú (4,5-5,5 pH)
• Florasca ’B’ semleges (5,5-6,5 pH)
• Florasca ’C’ semleges (6,5-7,5 pH)
Forrás: www.florasca.hu

Házilag előállított földkeverékekültetőközeg

A talaj jó vízvezetése alapfeltétel a szobanövények esetében is. Ezért általános szabály, hogy a jó földkeverék két rész tőzeget, egy rész homokot és egy rész perlitet tartalmaz. Az alapanyagok mindegyike megvásárolható.

Ha kertünk talaját használjuk cserepes növényeink talajához, győződjünk meg róla, hogy mennyire kötött a talaj.

Állapítsuk meg, hogy milyen szövetű, textúrájú a talajunk. Tegyünk a tenyerünkbe egy kiskanálnyi földnedves talajt. Próbáljunk meg hurkát gyúrni belőle. Ha nem elég nedves vizezzük meg. Ha nem tudjuk összegyúrni, mert szétesik, akkor homok. Ha sikerül belőle a kis hurka, hajlítsunk belőle kiflit. Ha a kifli eltörik, vályog-, ha meghajlik agyagtalajunk van. A vályog talaj a kertészek szempontjából a legideálisabb.

ültetőasztalAmennyiben vízzel összegyúrva fényes, sima felületű kiflivé tudjuk gyúrni, a talaj kötött, és biztos, hogy valamilyen szerkezet könnyítő adalékanyagot igényel, pl. perlitet vagy homokot, tőzeget, komposztot. Ha a hurka szétesik, a talajunk túl könnyű, ekkor is ajánlott a komposzt agy a rostos szerkezetű tőzeg bekeverése. Miután a szobanövények többsége gyengén savanyú talajigényű, tőzeg vásárláskor erre is figyeljünk. Ugyanis a tőzegek pH értéke a keletkezési helytől függően változik!

A talajt vizsgáljuk át, mielőtt bekevernénk: szedjük ki a gyom magvakat, rovarokat, eseteleges egyéb szemetet. A talajfertőtlenítés a konyhai sütőben is megoldható. Egy erre a célra alkalmas tepsiben szétteregetett, alacsony nedvességtartalmú talajt 120 fokon tartunk legalább 30 percig. Használjunk húshőmérőt, és figyeljük, hogy a talaj hőmérséklete ne emelkedjék 80 fok fölé. Magasabb hőmérséklet megváltoztatja a talajszerkezetet, és rontja a talaj minőségét. Így sterilizáljuk a talajt kb. fél órán keresztül. Ezzel elérjük, hogy a talaj a későbbi felhasználása során ne fülledjen be, csökkent a megbetegedés veszélye, elpusztul a kártevők, kórokozók nagy része.

itt olvasható a konténer talajok új megközelítésű előállításáról szoló cikkünk.

Az ültetési előkészületekhez tartozik, hogy fertőtlenítsük az edényt, konténert, és a kerti szerszámokat 2,5%-os formalinoldattal, vagy 1,5%-os rézgálicoldattal.

Profi, teljes spektrumú növénynevelő LED izzó (UFO), E27

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé, vagy új termék érkezik a Kertlap Kertészeti Webáruházba? Iratkozz fel a Kertlap hírlevelére!
E-mail cím:*