Rukkola már a balkonon is

A rukkoláért főleg a déli országokban rajonganak, de nálunk is egyre divatosabb. Leggyakrabban levelét, ritkábban virágját is fogyasztják salátaként. Magolaja a hagyományos orvoslásban jelentős. Manapság újra felfedezték. Ne vásároljuk meg az igencsak borsos áru rukkolát, hanem termesszük meg magunknak! Ugyanis gyorsan fejlődik, igénytelen, kis helyet foglal, akár balkonon is nevelhetjük.

Rukkola botanikája

A bors mustár, amelyet manapság előszeretettel hívnak rukkolának latin neve (Eruca sativa) a káposztára utal, hiszen a káposztafélék családjába tartozik (Brassicaceae). Dél-Eurázsiában, és a Mediterráneumban őshonos. Elvadulva, régi lenvetések gyomtársulásaiban nálunk is megjelent.

Apró termetű, 20-25 cm magas, erős, kissé a dióra emlékeztető aromájú kétéves növény. Megjelenésében laza levelű salátára emlékeztet. Tősarjakkal terjed. Pitypanghoz hasonló sötétzöld, erősen szeldelt levelei szórt állásúak. A családra jellemzően fürtben álló, sárgás szirmú virágait négy szabad csészelevél, négy ugyancsak szabad szirom és két körben elhelyezkedő hat porzó alkotja. A két virágtakarókör tagjai egymással mindig váltakozva (keresztben) állnak. Termése becőke.

rukkola irága

Rukkola termesztése a házkertben

Igénytelen, rendkívül alkalmazkodó képes, de fagyérzékeny növény. Ezért egész Európában megél, és talajban sem válogat, bár a homokos, meszes, enyhén száraz talajt kedveli a legjobban. Ha megtelepszik, gyorsan terjed, és kiszorítja a gyomokat. Önvető. Szereti a napos, meleg helyeket. Növekedése ezeken e helyeken a legszebb. Balkonládában, cserépben is nevelhetjük. Lakásban napos és meleg helyre állítsuk, és mérsékelten öntözzük.

Márciustól augusztusig vethető. Tehát nyár végén is termeszthető! A vetés előkészületéhez nem semmi hűhó! Elég, ha kigyomláljuk a kiszemelt területet. 20-30 cm sortávolságra vessük, 1-2 cm mélyen, folyóméterenként 18-22 magot vessünk. Kelés után kb. 2-3 héttel már kezdhetjük szedni 5-10 cm-es leveleit. Később magszárba megy. Érdemes szakaszosan vetni. Magját elszórva vadon is kikelhet. Palántáról nem érdemes nevelni, mert a palánták annyira zsengék, hogy a kiültetés során sok palánta tönkre mehet.

A rukkola remekül termeszthető a balkonon, sőt a napos, meleg konyhaablakban is.

Vigyázat a rukkola rosszul tárolható. Ezért csak annyit szedjünk, amit azonnal fel tudunk használni.

Rukkola gyógyhatásai

A zöld levele gyógyhatásait széles körben alkalmazta a népgyógyászat. Emésztésserkentő, vizelethajtó, nyugtató, összehúzó, tonizáló, vértisztító hatását több leírásban is közölték. Az arabok, akik egyébként ezt a növényt girgirnek nevezték, és kertjeikben termesztették, fűszerként, afrodiziákumként, és szemgyulladás ellen használták. Erucin és erizolin tartalmának köszönhetően állatkísérletek bizonyították bizonyos rákbetegsége elleni hatását. Glükózinolát, flavonoid és karotin tartalma is utal rákellenes hatására. Kimutatták androgén (hím nemi hormonok) jellegű hatását is. Egyes klinikai tesztek vesevédő hatását is bizonyították. Bebizonyosodott antioxidáns, gyulladáscsökkentő, koleszterin szint szabályozó hatása is.

Rukkola magolaja

A magolaj többségében eruka savat, olajsavat, és eikozán savat tartalmaz. Manapság újra felfedezték magolajának májvédő, tumor gátló és gyomorfekély elleni hatását. Gyulladás gátló, vizelethajtó és keringésserkentő hatását több kutató is tanulmányozta. Az olajos magvak antibakteriális hatása is bizonyított. Olajának összetételét analizálták, és megállapították, hogy nagy koncentrációban tartalmaz eruka savat, olein savat, cisz11-ekozenoid savat, ezek igazolják a tradicionális orvoslásban való alkalmazását.

Magjának olaja habzó szerként kerül szappanba, masszázs olajok alkotórésze, és saláta olajként is használják. A sajtolt növény takarmányként szolgál, illetve zöldtrágyaként alkalmazzák. A növényből nyert erukasav frakciót polietilén, polipropilén felületkezelő.

Olajáért Pakisztánban és Észak-Indiában termesztik.

A zöld levelek ásványi anyag- és rosttartalma magas. Nagy mennyiségben tartalmaz C, A, B, és K-vitamint, kalciumot, magnéziumot, folsavat is.

Rukkola fűszer és saláta alap

Mivel ezek a növények általában apró levelűek, egészben vagy apróra az vágva, az egész hajtásrészt használjuk fel fűszerezéshez. Jellegzetes borsos, mustáros ízét az izotiocianátoknak köszönheti. További ízanyagai a káposztafélék családjára jellemző kénanyagcsere termékeknek köszönheti. Ehhez járulnak még egyéb hat szénatomos komponensek is. („levél” alkohol, amelynek aromája zöld levelek és frissen kaszált fűhöz hasonlít, illetve ennek vajsav észtere) Konyhai felhasználását illetően a legkedveltebb salátákban. Már néhány rukkola levél is új ízt adhat a salátának. Markáns íze miatt kis mennyiségben érdemes használni. Kitűnő zöldfűszer. A rövid ideig párolt levelek jól illenek az olasz tésztaételekhez, rizottókhoz. A levelekkel oliva olajat és balzsamecetet is ízesítenek.

Egy izgalmas recept a gastromenza blogról: Az epret imádom, a rukkolát utálom. Azt hallottam, hogy az eper és a camembert nagyon jó párosítás. Hát ezek után megálmodtam ezt a receptet. Annyit mondhatok megettem a rukkolát. 🙂 Mostanában nagy divat az eper és a zöldsaláták kombinálása, tudom furán hangzik, de…

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa