Kapszaicin

Avagy a paprika csípőssége. Információk a kapszaicinról.

A paprikák csípősségét okozó kapszaicinnak többféle gyógyhatást, többek közt rákmegelőző hatást tulajdonítanak, bár a gyógyhatások többségének megerősítéséhez további vizsgálatok szükségesek.

A kapszaicin csípőssége miatt korlátozott a klinikai kipróbálások lehetősége, de a nem csípős analóg változata már készül.

A kapszaicin zsírégető hatása azonban már bizonyított. Tehát itt az ideje, hogy a téli tunyulás és a többletkalóriák bevitelének eredményeit megpróbáljuk eltüntetni csípős paprika fogyasztással.  Ha mindezt egészségtudatos életmóddal párosítjuk, az eredmény garantált! Legjobban az járt, aki már tavaly megtermelte a saját szükségletének való mennyiséget, majd paprikakrémet, szárított paprikát gyártott legalább egy részéből. Most nyugodtan kapja elő, és kezdje fogyasztani, a mértékletességről azért nem megfeledkezve.

A jalapenot vagy habanerot például kiskertben is termeszthetjük saját fogyasztásra.

 

Kapszaicin a paprika erőssége

A jalapeno paprika, akárcsak a többi erős paprika, csípős ízét a kapszaicionidoknak köszönheti. E vegyületcsoport fő alkotója a kapszaicin, illetve származéka, a dihidrokapszaicin, amely a chilipaprika termésében található kapszaicionidok 90%-át teszi ki. A kapszaicin színtelen, szagtalan, zsír- és alkohol oldékony alkaloid. 1876-ban kristályosították, molekulaszerkezetét Nelson és Dawson írta le 1919-ben.

kapszaicin szerkezeti képlete

Kapszaicin koncentrációja a paprikában

A termésérés folyamán a kapszaicin koncentráció folyamatosan növekszik, míg maximumát a 40.-50. héten éri el. Ezt követően oxidálódik, azaz elkezd lebomlani. A paprika csípőssége a vízhiány okozta stresszel fokozható, mert a kapszaicin termelődésében résztvevő több enzim aktivitása megnő ilyenkor. Ez, valamint a kapszaicin előanyagának szubsztrátjaival (szubsztrát->végtermék; jelen esetben ez a kapszaicin előanyag; a reakciót enzimek katalizálják) végzett kísérletek igazolták, hogy a kapszaicin termelődést ellenőrizni lehet a vízadagolással illetve a szubsztrát koncentrációk változtatásával.

Kapszaicin felszívódása és kiürülése

A kapszaicin a bőrön át felszívódik. A bőrben a kapszaicin átalakulás lassú. Szájon át történő bevitel esetén a kapszaicin 94%-a felszívódik, és a vérben, májban, vesékben és a bélcsatornákban 1 óra elteltével már mérhető a koncentrációja. A kapszaicin nagy része a vesékben választódik ki. Változatlan formában kevés ürül a vizelettel és fekáliával.

Ha nagyon csíp…

A kapszaicin hidrofób (nem oldódik vízben) és lipofil (zsírban oldódó). Ha szétégetted magad egy csípős chilivel tedd az alábbiakat: kortyolj 40%-os tejszínt, vagy dobj be egy felest. Ha absztinens vagy igyál citromos limonádét, mert a kapszaicin savakban is jól oldódik.

Kapszaicin gyógyhatásai

A kutatók kimutatták, hogy ezek a vegyületek, és különösen a kapszaicin antioxidáns, antikarcinogén, gyulladáscsökkentő hatásúak, gátolják a zsírraktározást és energiatermelés irányába tolják el az anyagcsere folyamatokat. Alkalmazásuk fő gátja a csípősségük.

A kapszaicin jótékony hatása az emésztőrendszerre.A kapszaicin emésztőrendszer védő szerepe erősen függ a koncentrációtól, és magasabb koncentrációban nyálkahártya sérülést okozott állatkísérletekben. Emberben megfelelő koncentrációban csökkentette az alkohol okozta gyomorbántalmakat, a savasságot, és segítette a gyomortartalom ürülését.

leszüretelt habanero

Kapszaicinnal az elhízás ellen

Kb. 20 éve fedezték fel, hogy a kapszaicin csökkenti az elhízást rágcsálókban, segíti a zsíranyagcserét. Ezért a katekolamin elválasztást tették felelőssé, amely a szimpatikus idegrendszer aktivátora. Az elhízás kezelésével kapcsolatos kutatások ebben az irányban tovább folynak.

A WHO becslése szerint a föld lakosságának a harmada elhízott. Ez arra ösztönzi a kutatókat, hogy megtalálják a módják, hogyan lehet hatékonyan fellépni az elhízás ellen. Úgy tűnik, hogy a Wyoming egyetemen (University of Wyoming) közelebb jutottak a probléma megoldásához egy az energia anyagcserét stimuláló új megközelítés segítségével, amely nem az energiabevitel korlátozására fókuszál. A Biofizikai Társaság 59. éves gyűlésén Baltimorban (2015.02.07-11) került bemutatásra a kapszaicin diéta hőtermelő és energiaégető hatása. A kapszaicin diéta nem csak az elhízás elleni küzdelemben alkalmazható sikerrel, hanem a hozzá köthető a2. típusú diabétesz, a magas vérnyomás és a keringési betegségek kialakulását is gátolhatja. Az elhízás elleni hatékonyságot egyelőre egérkísérletek eredményei támasztják alá. A tudósok feltételezése szerint a kapszaicin az elhízáshoz hozzájáruló fehér zsírszövetet barna zsírszövetté alakítja, amelyek a hőtermelő folyamatokban felhasználódna. Céljuk egy elhízás elleni gyógyszerelőállítása.

Kapszaicin, mint fájdalomcsillapító

A kutatások másik irányvonala az, hogy bár a kapszaicin bőrirritációt okoz, de felszívódva csökkenti a neuropátiás eredetű fájdalmakat. Kenőcsök és tapaszok készültek különböző eredetű fájdalmak csökkentésére, úgymint vázizom eredetű fájdalmak, porckopás, reuma stb. Ilyenkor beszámoltak ellentétes, gyulladásos, irritációról a kezelés helyén vagy légúti irritációról a krémekből történt inhalálás esetén.

Patkánykísérletekben már bebizonyosodott a kapszaicin fájdalomcsillapító hatása, amelynek mértéke a diklofenák hatásához mérhetőnek bizonyult.(ncbi.nlm.nih.gov).

A fájdalomcsökkentő hatással kapcsolatban egyelőre csak kisszámú humán teszt áll rendelkezésre, de feltehetően ajánlott az alkalmazása, más alkalmazásokkal kombinálva illetve olyankor, amikor nem találnak egyéb hatékony fájdalomcsillapítást.

Ajánlott cikk: Csípős paradicsom; Chili paprika

jalapeno a kiskertben

Kapszaicin és a rák

Angol kutatók úgy találták, hogy a kapszaicin gátolja a rákos sejtek, és csak a rákos sejtek energiafelhasználását, ami az elszaporodásukat gátolja. A kísérletek egyelőre laboratóriumi körülmények között sejttenyészetekben folynak. Alkalmazása során azonban karcinogén hatását is kimutatták bőrrák esetén a Minnesotai Egyetem kutatói szerint. Ez a kapszaicin tartalmú krémek használatakor igényel elővigyázatosságot. A vizsgálatok tovább folynak.

Amennyiben erős paprika fogyasztásra kerekedett kedve az leírtak hatására, tartsa szem előtt, hogy mint mindenben, a táplálkozásban is a mértékletesség alapkövetelmény, és hozzásegít a káros hatások elkerüléséhez.

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa