Gyógynövény alapismeret tanfolyam

Máthé Ákos előadása

Máthé Ákos professzor úr előadása Magyar Agrártudományi Egyesület székhelyén 2008-ban.

Garami Márta, tanfolyamszervező, Farmart kft. 

A kezdetek- Máthé Ákos professzor úrral

Gyógynövény tanfolyamunk volt az első, amit megvalósítottunk a hobbikertész klub tevékenysége sorában. 15 éve is annak, hogy Máthé Ákos professzor úrral ( nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Gyógynövény Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja), útjára indítottuk. Akkor még a Kossuth téren, a Magyar Agrártudományi Egyesület (MAE) égisze alatt a Kertészeti Társaság egyik programjaként. A tanfolyamot öt alkalmasra terveztük, csupa “tantermi” óra. Mégis nagy volt az érdeklődés. Később, amikor más programokkal is bővült a hobbikertész klub palettája, a gyógynövény tanfolyamon mindig telt ház volt.
Eleinte nem fotóztam rendszeresen, úgyhogy az első kép professzor úr foglalkozásáról 2008-ban készült a Magyar Agrártudományi Egyesület székhelyén, mert eleinte ott kaptunk a Magyar kertészeti Társaság rendezvényeként.

Sok minden vonzotta ide az embereket. Volt, aki egészségesebben szeretett volna élni, és a gyógyteák érdekelték a legjobban. Volt, aki súlyos betegségből gyógyult ki, és az életmódján akart változtatni. Mások imádták a dísznövényként is tartott levendulát, rozmaringot, és még jobb körülményeket akart biztosítani számára. Mások az aromaterápia hívei voltak, vagy imádták az illóolajok természetes illatát. Sokféle ember, sokféle érdeklődéssel és tudással. Néha egy-egy szakember is betévedt. Mégis mindenki megtalálta a számítását.

Dr. Tulok Mária előadása

Marika gyógyteájával koccintanak a hallgatók 2007-ben.

A mi Marikánk

A tanfolyam lelke a szellemi atyjaként működő Máthé Ákos professzor úron kívül Heltmanné Dr. Tulok Mária (címzetes egyetemi docens). Már a kezdetektől felmálházva érkezett minden alkalomra. Mert ugye hozott egy kis gyógytea kóstolót, néhány rozmaring dugványt, egy-két cserepes fűszernövényt, amit a fél városon átcipelt. Néha rávettem arra, hogy elfuvarozom a helyszínre, neki csak a találkozópontig kell tudj’isten hogyan eljutni. Marika mindenki kedvence lett.

a tordasi gyógynövénykert

Dr.Fehér Mariann, a Növényfajtakísérleti Állomás igazgatójának vezetésével 2008 júniusában.

Irány Tordas

Területre is jártunk, a Kertészeti társaság kezdeményezésére, Tordasra buszos kirándulás keretében. Az ott kialakított fajtagyűjtemény megtekintését őszibarack kóstolóval párosítottuk Dr.Fehér Mariann, a Növényfajtakísérleti Állomás igazgatójának vezetésével. 2010-ben az esőzések miatt a víztározó és a gyógynövénykert mögött folyó patak is kiáradt és víz alatt állt az egész kert. Vannak növények, amik megmaradtak, de sokat újra kell telepíteni. A már kiültetett egynyáriak pedig nemes egyszerűséggel megfulladtak. Tehát sajnálattal másfelé vettük az utunkat:

Soroksárra, Gödöllőre

Gödöllő

Szent István Egyetem Kertészeti Technológiai Tanszék Tangazdaságának gyógynövény- és fűszerkertje 2008-ban.

Ettől kezdve hosszú időn keresztül jártunk Soroksárra, hogy Marika két kezével gondozott, gyomlált gyógynövénykertjét megszemlézzük. Még palántavásárlásra is volt lehetőség. Később Marika nyugdíjba ment, és azóta Gödöllőn oktat. Így követtük Gödöllőre, az ottani gyógynövénykertbe. A palántavásárlás azóta sem marad el. 2015-ben visszatértünk vele a Soroksárra gyógynövény kertbe.

Megfiatalodtunk

Sárosi Szilvia előadása

Az kőbányai úti Oázis áruházban, az új előadó teremben, 2013-ban.

Az idők során sikerült megtalálni azt a két lelkes, fiatal egyetemi oktatót, dr. Horváth Györgyit, (egyetemi docens), dr. Papp Nórát  (egyetemi adjunktust, Népi gyógynövény-ismereti kutató), akik szívesen csatlakoztak kis csapatunkhoz tovább emelve ezzel a gyógynövénytanfolyam színvolát.

Jó helyen

Az első időkben a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskolában, majd a MAE székhelyeként is szolgáló Tudomány és Technika házában volt a főhadiszállásunk. Később az Oázis Kertészet Kőbányai áruháza fogadott be minket. Először a tárgyalóba, majd hamarosan új helyre, egy szép, új előadóba költöztünk. High-tech. Internetezés előadás közben. Persze csak, ha szükséges. Jelenleg ez ad otthont a tanfolyamnak.

Gyerünk a természetbe

Ahogy telt-múlt az idő, rendszeresen találkoztunk azzal a kéréssel, hogy miért nem megyünk ki a természetbe, és ismerkedünk meg a vadon termő gyógynövényekkel is. Máthé professzor úr úgy döntött, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt az óhajt. Így 2012-ben tettük első kirándulásunkat Dr. László Bencsik Ábellel (c. egyetemi docens), Nagykovácsi környékére. 2013-ban pedig ismét napirendre tűztük a programot. Remélhetőleg az a kirándulás állandó programunkká válik. Nyári növényismeret-bővítés a Nagy Szénáson, Dr. László Bencsik ábel cikke.  2015-ben A pedig a Remetehegyen jártunk.

remetehegy kirándulás 2016.

Mindenkit szívesen látunk!

A tanfolyamhoz előképzettség nem kellett, és ma sem kell. Mégis sokan érdeklődnek félve, hogy nem baj-e, hogy ő könyvelő, közgazdász, de semmiképpen se kertész, és nem sokat ismerettel rendelkezik, kivéve, amit az interneten felcsipegetett. Persze, hogy nem baj! Éppen az ilyen hobbiszintű érdeklődőknek találtuk ki az egészet. Akiknek van egy kiskertjük, vagy még az sem, csak egy erkélyük, ahol egy-két fűszernövényt pátyolgatnak. Az interneten csipegetett ismeretekkel pedig csínján bánjunk. Csak tiszta forrásból, ahogy a népdal is mondja!

A tanfolyamra beiratkozott hallgatók 7% kedvezményre jogosító Oázis Törzsvásárlói Kártyát kapnak ajándékba, melyet az Oázis Kertészetekben vehetnek igénybe.

Hallgatóink 94%-a ajánlaná másnak  a tanfolyamot, ők ezért ajánlják a részvételt:

  • “Általános látásmód bővítése”
  • ” Azért érdemes eljönni, hogy többször forduljunk a gyógynövényekhez, mint a gyógyászathoz”
  • “Ismeretbővítés megbízható, hiteles forrásból”
  • “Lelkes amatőröknek való”

Kedves Márta !
Örülök, hogy részt vettem a tanfolyamom.
Üdvözlettel: D. Gyöngyi

Kedve Márti!
Köszönjük a szervezésedet és a sok segítséget! Nagyon klassz volt az egész képzés! Remélem a jövőben még lesz módom csatlakozni hozzátok…
Köszönöm szépen! Szép napot! K. Angela

Kedves Márta!
… Az előadás tetszett, a professzor Úr tényleg lelkes, örülök, hogy hallhattam szavait. Várom a következő alkalmat. Szép estét és napokat,
üdvözlettel: R. Tímea

Sok szeretettel várunk Benneteket!

Várjuk azoknak a jelentkezését, akik nem csak a vetítéssel illusztrált előadásokra, tanácsadásra kíváncsiak, hanem szívesen jönnek ki a szabadba, akik az egészségek életmód hívei, akiket érdekel a jeles múltú magyar gyógynövénytermesztés.

Tavaszi tanfolyamunk 2017 február 24-én kezdődik.

További információk, jelentkezés

Megnyílt a Kertlap Kertészeti Webáruház!

Jelentkezz Kiskert Tanfolyamra!

Tetszett ez a cikk? Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé? Iratkozz fel a Kertlap Magazin hírlevelére!
E-mail cím:*