Gyepszőnyeg

Bár az áruk kissé borsos a hagyományos fűmagvetéshez képest, de a lerakásuk után azonnal gyep díszítheti kertünket. A gyepszőnyeget előállító szakemberek hozzáértésének köszönhetően pedig biztosak lehetünk abban, hogy dús és gyommentes pázsitunk lesz az elkövetkezendő években. Néha elég egy-egy kikopott felület pótlására, szegélyek kiigazítására. Ez nem terhelei annyira a pénztárcát sem. 

A gyepszőnyeg másfél évig fűiskolában nevelt, gyommentes, sűrű gyep, amely 90%-ban gyökeresedett fűből és 10% kész, kereskedelmi forgalomban kapható gyepből áll.

A gyepszőnyeget úgy állítják elő, hogy döngölt agyagra, betonra vagy műanyag fóliára 4 cm vastag tőzegréteget terítenek, és ezt vetik be fűmaggal. Az elvetett fűmagvak gyökerei az állandó öntözés és nyírás hatására teljesen átszövik a tőzegréteget. Ezt a gyepszőnyeget 18 hónapig hetente kétszer nyírták, öntözték, szakszerűen gyomtalanították, gondozták, és biztosították a tápanyag-utánpótlást. Ahhoz, hogy a park és kertépítés folyamán a legkiválóbb kondícióban legyen, a szállítás előtt közvetlen termelik fel.

gyepszőnyeg

A gyepszőnyegtekercs 40 cm × 250 cm-es szabvány szerinti méretben kapható. Egy négyzetméter tekercs súlya, nedvességtartalmától függően kb. 20 kg. A gyökérzetén lévő tömörített földréteg egységesen 2 cm.

Az extra minőségű gyepszőnyeget 18 hónapig nevelik bonyolult gondozási technológiát alkalmazva, a másod osztályú gyepszőnyeg nevelési ideje mindössze 4-5 hónap, és a gyökerekkel való behálózottság sokkal kisebb mértékű.

A nem friss gyepszőnyeg kívül szárad, a föld kitöredezik, kihullik. A frissen felszedett gyepszőnyeg minden esetben 12-36 órán belül kerüljön beépítésre. A kimaradó tekercseket ki kell teríteni, meg kell öntözni, így egy ideig eltarthatóak lesznek.

Gyepszőnyeg fektetés

Melegben, munkaterületen a gyepszőnyeget árnyékoljuk! A gyepszőnyeget jól előkészített, apró szemcsés, hengerezett, nedves talajra kell helyezni, így a leterített gyeptéglák gyökerei könnyebben belekapaszkodhatnak az altalajba.

A talaj előkészítés hasonló a szokásos füvesítés előkészítési módszerével. A munkát gyorsan kell végezni. A legyökeresedés elősegítésének érdekében tegyünk a szőnyeg alá gyökereztető anyagot, amely lehet természetes anyag, például, szőlőtörköly, biológiailag aktív flóra, vagy starter műtrágya. Gyepszőnyeg fektetés során ügyeljünk a pontos és szoros összeillesztésre! Érdemes a lerakás után keletkező hézagokat fűmag-komposzt keverékkel kitöltenünk. Ügyeljünk arra, hogy a komposzthoz kevert fűmag a gyeptéglában található fűmagkeverékkel azonos legyen. A talaj lerakáskor legfeljebb földnedves lehet. A szegélyeknél éles késsel igazítsuk a gyepet megfelelő formába.

A gyepszőnyeg rézsűre leterítését a gyeptéglával ellentétben felülről kell kezdeni. A rézsű koronáján (tetején) a gyepszőnyeg elejét lecövekeljük, majd óvatosan leengedjük a rézsűn.

A lefektetett felületet egyenletesen be kell öntözni lehetőleg permetezéssel, négyzetméterenként 15 liter vízzel! Majd a hézagmentes lerakás érdekében a lefektetett gyepet könnyű hengerrel, kereszt és hosszirányban hengerezzük meg.

A lefektetés után kb. 3 hétig napi 5-6 l/m², a következő 3 hétben hetente két alkalommal 15-20 l/m² majd, amennyiben a csapadék nem elegendő, hetente egy alkalommal 20-25 l/m² vizet kell kijuttatni, az adott időszakban.

gyepszőnyeg fektetés közparkban

Vigyázzunk arra, ne áztassuk át teljesen a szőnyeget, mert ez a gyökerek fejlődését akadályozza.

A telepítés után két héttel a gyökerek átnőnek a talajba, biztosan rögzítve a gyepszőnyeget. Ekkor érdemes ismét meghengerezni a talajt (átlósan), hogy az esetleges egyenlőtlenségek eltűnjenek.

Mikor vehető használatba a gyepszőnyeg?

A Fektetés után egy héttel ellenőrizni kell a gyökérfejlődést. A legyökeresedés gyorsasága függ a hőmérséklettől, a frissen fektetett gyepszőnyeg 20-25 C fok között 10 -14 nap alatt legyökeresedik. Ha az új gyökerek gyökeresedési mélysége eléri a kb. 10 cm-t, a gyep igénybe vehető.

Az első vágás akkor történjen, amikor a fű legalább 6 cm-t elérte, és maximum az 1/3-át szabad levágni.

A fotók a Hagia Sophia előtti tér gyepszőnyegezése alkalmával készültek 2012-ben.

 

 

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás