Fóliák, hálók, szövetek alkalmazása a házikertben

A fóliák, hálók, szövetek védik növényeinket az időjárás viszontagságaitól, megőrzik a talajnedvességet, segítik a növények fejlődését, távol tartják a kártevőket. Ne feledjük, sok házi megoldás létezik, és a kiadásink sem lesznek eget verőek, ha kis területen használjuk őket. A befektetés ára pedig gyakran megtérül.

Rascher háló

A napégés elleni védekezés egyre nagyobb jelentőségre tesz szert. Sok helyen jelentkezett már eddig is paprika levélperzselődés, másutt a káposzta fejesedésekor tapasztalták, hogy a fej alatt, a tő közelében 3-4 kisebb fejecske is megjelent, amit a szakemberek a hő hatásának tudnak be. A napégés ellen kertész fólia borításával védekezhetünk, még inkább a viszonylag olcsó, szürke vagy fehér színű rascher hálóval, amelyet karókra rögzítünk, hogy a levegő járjon alatta. A krumplis zsák szerű háló a jégverés ellen is védelmet nyújt.

árnyékoló fólia

Árnyékoló fólia

Fátyolfólia

Hasznos, ha a szelet nem kedvelő tök, dinnye, cukkini elé egy-két sor csemegekukorica kerül. A levegőt átengedi, de a széltől is megóv a fátyolfólia. További haszna: véd a rajzó kártevőktől, a korai vagy kései fagyoktól, de véd a kiszáradástól is. Akadályozza a gyomosodást, lerövidíti a tenyészidőt. A megfelelő hőmérséklet biztosításával a talajéletre is pozitív hatással van, a talajlakó baktériumok működését kedvezően befolyásolja. A fátyolfóliát a kipalántázott növényekre kell lazán teríteni, és méterenként kapavágásnyi földdel lefogni. Használat után fel kell tekerni, és el kell rakni. A fólia 4-5 évig használható.

fátyolfólia

Fátyolfólia

Fólia alagút

Míg a salátát nem zavarja a háló, a paradicsom, paprika, a kabakosok nem tűrik, számukra alagutat kell építeni a palánta csúcsától kb. egy arasznyi távolságra. A kész alagutak fóliái speciális, 70 mikron vastag, perforált fóliával készülnek. A fóliaalagutak 50-150 cm széles, 50-60 cm magas, általában 15-20 m hosszú, alagútszerűen kiképezett fóliaborítású készítmények.

 fólia alagút

A házilag készített alagút számára megfelelő a polietilén fólia. A vázszerkezetet lehet 3-4 mm vastag horganyzott acéldrót, 16 mm átmérőjű kemény PVC-cső, vagy könnyen hajlítható vessző (mogyoró, fűz stb.). A tartóbordákat az alagút szélességétől függően olyan méretűre kell szabni, hogy két végüket 30-40 cm mélyen a talajba dugva az alagút felső része (gerince) ne laposodjék be. A kellően domború alagutakon nem áll meg az esővíz. A bordák egymástól 1-1,5 m távolságra legyenek. A bordákra helyezett palástot két oldalt 15-25 cm-es földeléssel rögzíthetjük. Az alagút két végének lezárása U-alakú drótkampóval, vagy zsákba töltött földnehezékkel történhet.

A fóliaalagutak szellőztetése legtöbbször csupán a végek felnyitásával oldható meg, ilyenkor az alagút maximális hossza 20 m. Ha az oldalak felnyitása is kivitelezhető, akkor nincs az alagútnak kritikus hossza. Szellőztetés végett nappal fel kell hajtani a fóliát, és éjszakára le kell hajtani.

Cikk ajánlat: Hidegágyak, búrák, alagutak

Talajtakarás

A mulcsozás védi a talajt a hőingadozásoktól, a kiszáradástól és a gyomoktól. Zöldségeskertben sokan használják a szecskázott szalmát, különösen támrendszerre futó növények esetében, úgymint uborka, paradicsom. A fűnyesedék még inkább megfelel erre a célra, de vastagon terítve a friss kaszálék filcesedik, berohadhat, továbbá sok gyommagvat tartalmazhat. Azonban, ha 5 cm-nél nem vastagabb rétegben terítjük, akkor megússzuk a berohadást. A szalma sokszor megborítja a talaj tápanyag egyensúlyát, mert a lebontásához a talajlakó mikroorganizmusok nitrogént használnak fél a talajból, ezzel kivonják a talajból a növények elől. A sorközöket minden gond nélkül takarhatjuk szalmával. Sokszor mondják, hogy ezzel búvóhellyel kínáljuk a pockot, egeret. Azonban, vékony rétegben végezve a borítás ez a veszély kevésbé fenyeget. Csak május közepétől mulcsozz, amikor a talaj már kellően fel van melegedve! ez a sorközök takarására nem vonatkozik.

A fekete, illetve fedett színű (fekete, kék, zöld, piros, lila, fehér) gyomfojtó talajtakaró fóliák a talaj hőmérsékletének emelésével, a nedvességtartalom megőrzésével és a gyomnövények fejlődésének meggátlásával a lehető legkedvezőbb feltételeket biztosítják a haszonnövények fejlődéséhez. Alkalmazásukkal a növényvédő szerek felhasználása jelentősen csökkenthető. A fóliával történő borítás előtt gyomtalanítani, a talajt fertőtleníteni kell, majd kellően be kell öntözni az így előkészített talajt. Csak ez után következhet a takarás. Az olcsóbb műanyag fóliák rövid élettartamúak, az UV sugárzással szemben ellenálló, hosszú ideig használható fóliák drágák. Sötét fóliát akkor használjunk, ha kifejlett növény lombja takarja a talajt, különben a talaj túlmelegszik. A fóliák nem engedik át a vizet. Bár a fólia alatti talajok víztartása nő, de a takaróanyag alatti talajréteg átnedvesedéséhez még nagyobb mennyiségű csapadék szükséges. Ajánlott ilyenkor csepegtető öntözést alkalmazni. Kevés növény esetén lehet a töveket öntözni.

talajtakaró fólia

Talajtakaró fólia uborkán.

Az agroszövet jóval drágább, inkább nagyüzemi termesztéshez ajánlott, pl. dinnyetáblára. Azonban vízáteresztő, hosszú élettartamú. Sokszor a fekete szövetbe hossz- és keresztirányban beleszőtt eltérő színű szálak a szövetet szabályos négyzetekre osztják, ezzel elősegítve a megfelelő sorközök és tőtávolságok kialakítását.

A természetes kenderrost kiváló talajtakaró, egyesíti a talajtakaró fóliák és a természetes mulcsok jó tulajdonságait. A mulcsok minden jó tulajdonsága mellett kiemelkedő vízmegtartó képessége, kórokozóktól és kártevőktől mentes, az állatok (macska, kutya, madarak stb.) nem tudják szétdúlni, teljesen lebomlik.

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi japán metszőeszközök

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa