Azálea

Legkedveltebb szobanövényeink egyike, a tél slágernövénye az azálea. Ezt mutatja az is, hogy egyedül Európában közel 45 millió darabot állítanak elő belőle. Bár Magyarország részesedése ebből csak mintegy százezer növény évente, mégis hazánkban az első tíz legkeresettebb szobanövény közé tartozik.

Azálea rendszertana

Rendszertanilag az erikafélék családjába tartozik (Ericaceae), tudományos neve Rhododendron simsii régebbi nevén Azalea japonica. Mára már számos más rododendron fajjal lett keresztezve (R. indicum, R. mucronatum, R. obtusum stb), így egy sokszorosan hibrid növény, amelynek több mint kétezer fajtáját tartják nyilván. A fajták változatossága következtében szinte az egész év folyamán hozzájuthatunk virágzó növényekhez.

pink azalea

Azálea környezeti igénye

Eredetileg a szülőfajok Kelet-Ázsiában, Japánban, Kínában és Jáva szigetének meleg vagy mérsékelt övi, illetve szubtrópusi hegyvidékeiről származnak. Jellemző ezekre az élőhelyekre, hogy a talajok rendkívül savanyú kémhatásúak, a nyarak nagyon melegek, csapadékosak és párásak. Ezeken a helyeken a virágaikat március és május között hozzák. Akár a -10-15 fokos fagyot is képesek elviselni, de sajnos a hazai talajok magas mésztartalma ne alkalmas arra, hogy kiültessük őket.

Fényigényes növény, de a tűző napot nem viseli el.

azalea

Azálea gondozása

A télen virágzó azálea meleg szobában lehullajtja virágait és bimbót. Csak akkor marad szép, ha hűvösben tartjuk.  De nem csak hűvösre, fényre is szüksége van. Virágzáskor az ablakközben vagy a lépcsőházban tartsuk. A növény akkor is elpusztul, ha klóros vízzel öntözzük. Öntözéséhez lágy vizet vagy esővizet, télen hólét, ha egyik, sincs felforralt majd lehűtött csapvizet használjunk. Érzékeny a talaja kiszáradására és az alacsony páratartalomra. Ebben az esetben a levelek szinte megállíthatatlan lehullásával reagál. Talaját tartsuk nedvesen. Télen kéthetente adjunk rododendron tápot, hogy virágaiban minél tovább gyönyörködhessünk.

Az elvirágzott növényeket a május végétől cserepestül a kert talajába süllyeszthetjük. A virágzáskor vagy közvetlenül utána képződő hajtásokat csípjük ki. Kora nyáron többször vágjuk vissza a növényeket. Átültetéshez használjunk azálea- vagy rododendron-ültetőközeget, ha ilyen nem kapunk, használjuk más savanyú kémhatású virágföldet.

Azálea kártevői, betegségei:
Túl száraz, meleg helyen takácsatkák támadhatják meg. Jelenlétüket a levelek között megjelenő fehér, pókhálószerű szövedék jelzi.
Bimbó és levélhullás, ha a növényt korán állítjuk meleg helyre.

Cikk ajánlat: Satsuki a csodabonsai

fehér azalea

 

Jelentkezz Virágkötő Tanfolyamra!

Jelentkezz Kiskert Tanfolyamra!

Tetszett ez a cikk? Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé? Iratkozz fel a Kertlap Magazin hírlevelére!
E-mail cím:*