Aranyvessző

Az aranyvessző (Solidago spp) akkor virágzik, amikor a nyári virágkavalkád végéhez közeledik. Eredetét tekintve őshonos eurázsiai faj. Magyarországon elsősorban erdőszélén, töltésen, száraz réteken erdei tisztáson és utak mentén júliustól-októberig aranyozza be élénk sárga virágaival a tájat.

Az aranyvessző fajok sokféleségéből adódóan a botanikusok sem tudnak pontos adatot a fajokra számára vonatkozóan. Hazánkban a közönséges aranyvessző (Solidago virgaurea, a képen) honos, továbbá két dísznövényként is ismert, amelyek a növények “népvándorlása” során kerültek ebbe a régióba.

Az Amerikából származó kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) és az óriás aranyvessző (Solidago gigantea) vadon főként Magyarország nedvesebb helyein, elsősorban a Dunántúlon szaporodtak el.

Észak-Amerikában a parlagon hagyott földeket meghódítják és nyár végén “aranyló földekké” varázsolják. Amikor elkezd virágozni a rovarok számára valóságos nektártengert ad.

Az aranyvessző botanikai leírása

Az Asteraceae családba (fészkes virágzatúak) tartozó erőteljes növekedésű, felálló szárú évelő növény. Levelei fogazott szélűek, lándzsásak. Virágzatuk fészekvirágzat. A közönséges aranyvessző ( Solidago virgaurea) esetében bugás, karcsú, térben rendezett, míg a kanadai aranyvessző ( Solidago canadensis) és a óriás aranyvessző (Solidago gigantea) fajoknál ívesen hajló fürtöt alkot. Termése kaszat.
Az aranyvessző nemesített fajtáit kertjeinkben szoliterként vagy kis csoportba, öntözött évelőágyba, kerti tó partjára ültethetjük.

Télire vázába gyűjthető

A virágszegény téli időszakban nem kell, hogy vázánk üresen álljon, ha nyár végén begyűjtjük a szárítható virágokat. A nyár bővelkedik olyan virágokban, amelyek szárazon is nagyon szépek. Nyár végi, őszi sétáink során az aranyvessző is gyűjthető és vízben is szárítható.

Vízben is szárítható a virág

A virágokat egy vázába téve kevés vizet töltünk bele, majd a száradási folyamat során gyakran cseréljünk vizet. Csak az a fontos, hogy a levegő páratartalma ne legyen túl magas, mert a virágok rothadni vagy penészesedni kezdenek.

Az Aranyvessző, mint gyógynövény

A vadon is élő közönséges aranyvessző egyik régi neve “istápfű” arra utal, hogy betegek istápolására, azaz gyógyítására már évszázadok óta használják. A középkori füveskönyvekben is tárgyalták sokféle gyógyhatását. A Solidago név a solidare=megerősítést, gyógyítást jelentő szóból ered, ami szintén gyógyhatására utal.

Amerikában az indiánok régen csörgőkígyó marásának gyógyítására használták.

A múlt században természetes vizelethajtóként (diuretikus) alkalmazták, amelyet a szaponinok és flavonoidok jelenléte fejt ki. Gyulladásgátló hatású, de a nyálkahártya irritációjának hatására létrejövő enyhe gyulladás révén az immunrendszert is képes aktiválni (immunstimulánsok). Valószínűleg ennek köszönhetően herpesz vírus ellen is eredményesen alkalmazható.

A népi gyógyászatban régóta használják belsőleg köszvény, reuma ellen, valamint vértisztítóként. Külsőleg száj és garatüreg gyulladásánál gargarizálásra és rosszul gyógyuló sebek borogatására alkalmazzák.

Felhasználásával számos gyógytermék készül (teakeverékek, tabletták,stb.). Többségük húgyutak átöblítésére, hólyag- és vesegyulladás leküzdésére, vesekő ellen használható. Ezeken kívül magas vérnyomás, prosztatamegnagyobbodás és krónikus ekcémák ellen is tartalmaz hatóanyagokat.

Virágterápia

A kanadai aranyvessző a Bach-féle virágterápiában is szerepel, mint a növény, amely gátolja az érzelmi disszharmóniát.

Bach elmélet alapján a virág eszenciák nagyon finom indirekt módon hatnak, hiszen nem testi tüneteket befolyásolják, hanem az ember belső rendjét és harmóniáját erősítik.

Az aranyvessző nem okoz szénanáthát!

Tévhit alakult ki arról, hogy az aranyvessző szénanáthát idéz elő. A mai tudományos álláspont szerint egy rovarbeporzású növényről van szó, melynek pollenjei túlságosan nehezek ahhoz, hogy messzire tudja vinni a szél, ezért nem okozhat nyálkahártya-irritációt.

Az aranyvessző gyomosít!

Dísznövényként kerültek be az európai kertekbe, ahonnan később kivadultak. Ellenálló, igénytelen, rizómáival gyorsan terjedő, magról is jól szaporodó, allelopátiás hatású fajok, ezért kivadulva kiszorítják az őshonos növényeket, bár termesztésben  kordában tarthatók, ezért manapság is beszerezhetők magvaik a kertészetekben.

Gátolni lehet a terjedésüket kaszálással, legeltetéssel.

Természetes ellenségei között van gyökérkárosító (Eurosta sp.), levélbogár és sodrómoly (Ophralella sexvittata és Sparganothis distincta), aknázó legyek (Agromyzidae sp). and sátoraknás moly (Cremastobombycia solidaginis), a levélgubacs szúnyog (Asteromyia carbonifera), gubacslégy (Schizomyia racemicola) and a virágokat és magvakat károsító bagolylepke (Schinia nundina).

A fiatal, 10-15 cm magas növények még érzékenyek a herbicidekre, de később a szerek hatástalanok. Leghatékonyabbak a szulfonilurea hatóanyag tartalmú szerek.